
Az Oscar-díjért 92 nemzetközi, 27 animációs, és 144 dokumentumfilm indul
Az Oscar-jelöléseket 2023. január 24-én jelentik be. A 95. Oscar-díjkiosztó gálát március 12-én rendezik meg Los Angelesben.

Az Oscar-jelöléseket 2023. január 24-én jelentik be. A 95. Oscar-díjkiosztó gálát március 12-én rendezik meg Los Angelesben.

A társadalmi szatírával Ruben Östlund a májusi Cannes-i Filmfesztiválon már az Arany Pálma-díjat is elnyerte.

Dettre Gábor, az idén 20. jubileumát ünneplő Felhő a Gangesz felett című magyar film nemzetközileg elismert rendezője.

Fiatal, ragyogó és jelentős munka áll már mögötte, Kristen Stewart tökéletes híd Amerika és Európa között - mondta a Berlina igazgatója.

December 2-án indult el Dettre Gábor Csendes éj című karácsonyi filmjének közösségi finanszírozási kampánya a Brancson. Molnár Piroska...

Most adventkor pedig Bécsbe kapott meghívást Zászkaliczky Ágnes, aki külön erre az alkalomra válogatott képeiből.

Sipos Áron Vurstli című színdarabját bemutatta a Stúdió K. Fordított Oriana Fallaci, Dario Fo, Joszif Brodszkij, Nâzım Hikmet műveiből.

A Filmio számos kiváló bűnügyi filmet tartalmaz kínálata közül öt alkotás ingyenesen tekinthető meg november 17. és 20. között.

Egy tavalyi sikerfilm előtt is tisztelegnek a szervezők: az Európai Art Mozi Nap keretében adják át az Art-Mozi Egyesület filmdíját.

A Jövő nyár egy gimnáziumi osztály drámatáborában játszódik és a gyászfeldolgozásról szól. Kárpáti György Mór új filmje.

Olaszország a cannes-i filmfesztivál versenyprogramjában bemutatott Nostalgia (Nosztalgia) című filmet nevezi az Oscarra.

Lakatos Róbert: Szerettem volna elmondani a véleményem olyan társadalmi és politikai problémákról, amelyek befolyásolják az életem.

Jean-Luc Godard beszélt a legszabadabban a film nyelvén, amelyet úri kedve szerint alkotásokként újra teremtett.

Alain Delon filmszínész az AFP hírügynökségnek adott nyilatkozatában úgy vélte, hogy Jean-Luc Godard halálával...

Grosan Cristina Hétköznapi kudarcok című cseh-magyar-szlovák-olasz filmdrámáját októberben mutatják be a magyar mozikban.

A Budapesti Klasszikus Film Maraton fesztiválon olyan filmeket vetítenek, mint a Szárnyas fejvadász, a Macskafogót vagy a Szelíd motorosok.

Charlotte Gainsbourg The Almond and the Seahorse című filmje premierjére szereplőtársával, Rebel Wilson színésznővel érkezik majd.

A legújabb magyar filmek mellett Enyedi Ildikó filmjei is szerepelnek a Transilvania Nemzetközi Filmfesztivál programjában.

A 18. CineFest Miskolci Nemzetközi Filmfesztivált idén 2022. szeptember 9. és 17. között rendezik meg Miskolcon.

A 22 foggal rendelkező íjhal harapása nem fájdalmas, és nem is veszélyes az emberre, csak apró kellemetlenséget okoz.

A Hétköznapi kudarcok magyar koproducerei Stalter Judit, Sipos Gábor és Rajna Gábor, akik többek között az Oscar-díjas Saul fiát produkálták.

Julianne Moore 2002-ben a Berlinalén Ezüst Medve-díjat kapott Az órák című filmben nyújtott alakításáért, és Velencében is díjazták.

Hollandia a befogadást, a nyitottságot és az innovációt támogatja, programjainkban ezeket az értékeket lehet felfedezni.

Jean-Louis Trintignant "ma reggel dél-franciaországi otthonában nyugalomban, hozzátartozói körében halt meg".

Szergej Loznyica azért szólalt meg ismét a kérdésben, mert egyes ukrán filmesek valamennyi orosz filmre nemzetközi bojkottot kértek.

A vetítés közben a gyengébb gyomrú nézők eltakarták a szemüket ezeknél a jeleneteknél, és Cannes legundorítóbb filmjeként emlegetik.

A terroristák utáni hajtóvadászatról szóló November című alkotást Cédric Jimenez rendezésében versenyen kívül mutatták be.

A pörgős, friss és újszerű, mégis mélyen filozofikus EO nem az egyetlen alkotás a filmtörténetben, amelynek szamár a főszereplője.

Forest Whitaker az életműdíjat megköszönve csütörtökön arról beszélt, hogy megtiszteltetés, ha egy-egy filmjével visszatér a fesztiválra.

A Maybe I Do című filmben Diane Keaton és Susan Sarandon mellett Richard Gere, William H. Macy, Emma Roberts és Luke Bracey is játszik.