+ művészet & politika

Hollandia 3 évre Magyarországra költözik

Hollandia

Hollandia a befogadást, a nyitottságot és az innovációt támogatja, programjainkban ezeket az értékeket lehet felfedezni.

Úti cél: Remény -
Keresés a weben

Három éven át tartó kulturális programsorozat mutatja be a holland kultúra különböző szegmenseit a következő három évben Budapesten.

A magyar főváros Hollandia kiemelt kulturális partnereként a korábbiaknál is több holland kulturális esemény befogadója lesz a klasszikus képzőművészettől a kortárs irodalomig, a kerékpáros kultúrától a popzenéig és a dzsesszig.

A holland-magyar kulturális együttműködés keretében a közelmúltban már számos holland kötődésű kulturális esemény mutatkozott be Budapesten. Ezek közé tartozott a március végén zárt Úti cél: Remény –

A nemzetközi gyermekvonat-akció a két világháború között című kiállítás a Budapesti Történeti Múzeum (BTM)

Vármúzeumában, a még mindig látogatható Bosch-kiállítás a Szépművészeti Múzeumban, az Irodalom éjszakája vagy a Holland Nemzeti Balett Junior Társulatának bemutatója.

“A Hollandia és Magyarország közötti kulturális együttműködés több évszázados múltra tekint vissza, amely most még intenzívebbé vált. Hollandia a befogadást, a nyitottságot és az innovációt támogatja, programjainkban ezeket az értékeket lehet felfedezni”

– idézte Désirée Bonist, a Holland Királyság budapesti nagykövetét a közlemény.

A külképviselet vezetője szerint a sorozat egyik legfontosabb állomása a még egy hónapig látható Bosch-kiállítás a Szépművészeti Múzeumban.

“Ez a legnagyobb Bosch-kiállítás, ami valaha volt Közép-Európában, kihagyhatatlan élmény”.

Kitért arra, hogy a magyar fesztiválokkal együttműködésben olyan kortárs művészekről is kiderül, hogy hollandok, akikről ez nem volt egyértelmű. Ilyen például a nemzetközi dj-ranglista jelenlegi második helyezettje, Martin Garrix vagy a szintén a világ élbolyához tartozó Tiësto. Garrix az elektronikus zenei színtér más holland sztárjai, Franky Rizardo, a Moksi, Reinier Zonneveld és a Yellow Claw társaságában az idei zamárdi Balaton Sound (június 29-július 2.) fellépői lesznek. Veya, a producer-hegedűs a bedepusztai Great Yonder fesztiválon (augusztus 9-14.) játszik.

A nyugati világ egyik legismertebb lantművésze, Jozef van Wissem minimalista zeneszerző szeptember 11-én mutatja be új lemezét az újbudai A38 hajón. A művész szerezte Jim Jarmusch Halhatatlan szeretők című filmjének zenéjét, amiért 2013-ban a legjobb filmzene díját nyerte el a cannes-i filmfesztiválon.
A Building Bridge Festival-on Hans van der Meer fotográfus kiállítását lehet megnézni, lesz továbbá holland dzsesszhétvége, és holland írók is bemutatkoznak Európai Elsőkönyvesek Fesztiválján a Budapesti Nemzetközi Könyvfesztivál keretében (szeptember 29.-október 2.).

A három éven át tartó sorozat valamennyi állomásáról a www.dutchculture.hu oldalon, valamint az Instagramon a @dutchculture_hu profil követésével lehet bővebb információkhoz jutni.

Kattints ide a hozzászóláshoz

Hozzászólás

Az e-mail-címet nem tesszük közzé.

I accept the Privacy Policy

Népszerűek

To Top
rész elé elég egyszer beilleszteni oldalanként -->