Baldvin Zophoníasson munkája az Oscar-díjért is indul az idegen nyelvű filmek kategóriájában. Átlagban viszont a finnek taroltak az idei fesztiválon.
Scheiber Hugó egy ikonikus figura volt az 1920-as, 30-as évek Budapestjén. Kortársai azt mondták, hogy ugyanúgy hozzá tartozik a városképhez, mint a...
Esetleg összefüggés van a jelenlegi USA-hoz fűződő bizalmatlan kormánypolitika és a hazai metodisták amerikai testvéreikkel fenntartott szoros kapcsolata között?
Tényszerűség és fikció vetélkedik egymással. Tegnap mutatták be Bodó Viktor rendezésében a Motel című előadást, amellyel a Szputnyik Hajózási Társaság búcsúzott a...
A darab, amely Andersen meséjét Jézus passiójának keretei között meséli el Bach Máté-passiójára tett egészen konkrét zenei és szövegutalásokkal, a szerző életművének...
Molnos Péter hosszú évek óta azon (is) dolgozik, hogy a magyar művészet remekeit és mestereit (most Scheiber Hugót) közelebb hozza a közönséghez....
Igazi autóritkaságokat tekinthet meg a nagyközönség a Közlekedési Múzeumban: a kommunista vezetőknek készült páncélozott jármű mellett a világ egyik legritkább luxusautóját.
Mély fájdalommal tudatja az RS9 Színház, hogy október 11-én elhunyt Dr. Dobay Dezső az RS9 Színház alapítója és igazgatója.
Az első alkalom vasárnap délután lesz Auerbach és a teremin címmel; Carolina Eyck tereminművész előadása után Lera Auerbach zeneszerző, zongorista video-footage gyűjteményét...
Az Atlantisz egy remekmű, igazi csoda, hogy létezik ilyen Budapesten. Az Atlantisz kiadó egy sziget egész Európában, a liberális művelődés szimbóluma a...
Tíz kategóriában 69-en kapnak elismerést. A díjakat várhatóan november elején adják át.
Ha van benned egy kis írói véna, az RS9+Vallai Kertben most lehetőséged van megmutatni a nagyközönségnek is. Bármi jöhet, a lényeg, hogy...
Fehér Renátó úgy döntött, hogy némi segítséggel és egy kis zenei aláfestéssel egy teljes verseskötetet felolvas a Rumbach Sebestyén utcában.
Ha nem is semmiből, mint Isten, de teremtett az ember – állítja Westerman a lipicai ló ürügyén – ráadásul önmagánál tökéletesebbet, ami...
Mondta Fischer Ádám karmester a Zsidó Nyári Fesztivál vasárnap esti megnyitóján, a Dohány utcai zsinagógában.
Halászlé és fogasfilé, közgyűlés és a titkos naplók felolvasása - menü a balatonszemesi JAK-tábor utolsó napján.
Hiába voltunk eddig engedékenyek a menzával, végül csak kipróbáltuk a halászlét. A JAK-tábor 4. napján bemutatkoztak többek között a JAK-füzetek szerzői is.
Ami be van árazva, az valószínűleg létezik – mondja a táborépülettel szemben található bisztró pincére Puskás Panninak, az itallapot böngésző kolleginának, közben...
A német titkosszolgálat főnöke, valamint az amerikai CIA azonnal kiiktatná az üldözött csecsent.
Nógrádi Gábor ezúttal a könyvespolcán szemezgetve újra olvasta Bächer Iván Névsorolvasó című könyvét, és rájött, hiányzik neki ez a szókimondó hang.
Az Ima Auschwitz után címmel írt imákat képzőművészek kapták kézhez, hogy a maguk eszközeivel vizuálisan is megjelenítsék.
Ma este Ian Anderson-koncert lesz Budapesten, a készülődéshez pedig itt a mi ajánlatunk.
Tojásos vagy sima? - kérdezem. Csak is sima! - néz rám felháborodottan az idei Mikszáth téri Lecsófröccs Piknik egyik résztvevője.
400 produkció az idei Ördögkatlan Fesztiválon, köztük kéményről kiabálás, miközben a szél egy gyönyörű nő hosszú szőke haját borzolja.
Közel 80 színházi előadás, 150 koncert, majdnem 30 kiállítás, 20 irodalmi esemény, 15 film és több mint 100 családi program augusztus 5....
Írj forgatókönyvet az HBO-nak, juss ki a Berlinale-ra, dolgozz az UNESCO-nál és számtalan egyéb lehetőség.
A Magyar Nemzeti Galéria ezzel az alkotással felzárkózik a világ olyan múzeumai közé, mint a párizsi Centre Pompidou vagy a New York-i...
Az idei Spinoza Fesztiválon a zsidó kultúra valamennyi ágazata, a színház, a film, az irodalom, a zene és a tudomány is képviselteti...