A Rumbach Sebestyén utcában megnyílt Ámos Imre és a XX. század című összművészeti kiállításra több kortárs írót is felkértek, hogy valamilyen formában...
Büszke vagyok rá, hogy a felkért kortárs művészekkel együtt dolgozhattam, és közösen hirdethettük reménységünket: egy toleránsabb, testvériesebb és igazságosabb világ melletti kiállást....
Nemrég gyerekkori életem helyszínére tévedtem, és megéreztem a fű jellegzetes illatát. A lankás mező és a rétek fűszeres szaga csak arra a...
Az Irodalom címszó alatt tizenegy író, költő kéziratai, levele, esszéje kerül a falra. Darvasi László, Juhász Ferenc, Krasznahorkai László, Lator László és...
Horst Tappert már híres színész volt, amikor megvált SS-es emlékeitől. 1971-ben hat filmet forgatott, két évvel később pedig elkezdődött a Derrick-sorozat, amely...
A Rumbach Sebestyén utcai zsinagógában látható kiállítás tárlatvezetésére a kiállítás kurátorát, Galambos Ádámot kértük föl.
A tábor körülbelül százfős „hallgatói” népességét tekintve, átlagosan körülbelül fél óra juthatott mindenkire, arra, hogy felolvasson egy verset vagy egy rövid prózarészletet,...
Csukás Istvánnak több mint harminc éve jelent meg utoljára új ifjúsági regénye, most azonban vadonatúj könyvvel jelentkezik az Ünnepi Könyvhétre, melyből film...
A 48. Ünnepi Könyvhét dedikációs listáját találod itt. Csak egy tipp: a böngésződ szerkesztés menüpontjában lév keresővel egy-kettőre megtalálod a kedvenc szerződet...
Kemény Lili és Kemény István tartottverses zenés estet áprilisban az Írók boltjában,az estrőlkészült videót nézhetitek meg itt.
A 84. Ünnepi Könyvhetet és Gyermekkönyvnapokat június 6. és 10. között rendezik meg Bupesten és több mintnyolcvan vidéki városban. Itt műfajonként válogathattok...
Test a lelke mindennek címmel irodalmi testépítésbe fog a Librarius az RS9-ben.
A 300 négyzetméteres tűzfal festési munkálatai öt napig tartottak az utolsó simításokat kedden délután végezték a szakemberek.
Street art alkotásokkal díszíti ki néhány héten belül a budapesti romkocsmák tűzfalait a Színes Város Csoport: megújul egyebek mellett a Szimpla és...
Bach Máté fotós nem pihen. A tavalyi Vagány költők ötven kortárs költőből álló fotósorozat egyéves évfordulóját újabb harminckettő költő portréjával ünnepli meg.
Lila egek boronganak az estéli-éjszakai képeken, ahol azonban nyugtalanítón fel-felvillan egy-egy titokzatos birkaszem, vagy gyulladt holdudvar izzik a sötétbe burkolózó táj fölött....
Zsúfolásig megtelt a New York Kávéház történelmi Mélyvíz terme. A szezon első Művész Páholy estjén Bródy Sándor unokáját, a neves reklámszakembert, írót,...
Női lapszámot jelentetett meg a Szombat folyóirat februárban, aminek hóvégi bemutatóján két nőíró vendégével beszélgetett Szántó T. Gábor, a lap főszerkesztője.(Csanda Mária...
A Pécsi Íróprogram külföldi szerzőket lát vendégül, az idén jönnek az USA-ból és Costa Ricaból is. Évente egy-két magyar szerző is jelentkezhet,...
A néhai náci diktátor a 21. századi Berlinben ébred, nem tudva arról, hogy a háborúnak vége. Felfedezi a modern kor vívmányait: mobiltelefonján...
Huszonnyolc könyvet neveztek a kiadók és a zsűri tagjai a 3 millió forintos díjra.
Bachar Najari, szír származású svájci-magyar üzletember nyerte a Zsolnay Porcelánmanufaktúra Zrt. többségi tulajdonrészének értékesítésére kiírt pályázatot - jelentette be Csizi Péter, Pécs...
Az idei ötödik szám bővelkedik versfordításokban és tanulmányokban a költészetről. Két külön blokk is a költészet és más műfajok, elméletek viszonyát vizsgálja.
Ziffer Sándor egyik korai alkotása, a Tél Nagybányán című festmény kelt el a legmagasabb, 40 millió forintos áron a Kieselbach Galéria 208...
Aférfi a mama után kiáltozó haldoklónak a saját mama történetét, gyermekkora talán legfájóbb emlékét (fájdalom: mal) idézi fel. (Michael Haneke Szerelem (Amour)...
A René Magritte éjszakái alcímű darabéletrajzi elemek és Magritte-festmények motívumainak felhasználásával készült multimédiás szerelmi dráma eddig soha nem látott értelmezésben mutatja be...
Kísértetház. Elmosódó önarckép. Mágikus realizmus. Ezek jutnak eszembe a chilei írónőről. (Béres Krisztina írása Isabel Allende: Távoli sziget című könyvéről)
Avagy "Fedezzük fel együtt az irodalmi birodalmat!"