Archív

Azt hinné az ember, a kizsákmányolók boldogok

Tavoli sziget

Kísértetház. Elmosódó önarckép. Mágikus realizmus. Ezek jutnak eszembe a chilei írónőről. (Béres Krisztina írása Isabel Allende: Távoli sziget című könyvéről)

Igen terjedelmes legújabb regényét nagy várakozással vettem kézbe. Van Allendének egy különös képessége, ami megteremti az a varázslatot körülöttem, hogy hipp-hopp, ott termek, ahol ő szeretné.

Most éppen az 1700-as évek idejére visz, a karibi Saint-Domingue szigetére. Sok szereplő mellett Zarité, a rabszolganő életét kísérjük végig. Rabszolgatartás, francia birtoktulajdonos, cukornád, hagyományok, woodoo, gyerekek, szerelem, emberi jogok. Már akiknek van. Meg akiknek nincs.

Azt hinné az ember, a kizsákmányolók boldogok. Van egy csomó pénzük. Azt tesznek, amihez kedvük van. De el kell gondolkoznom mi is a boldogság, az emberiesség, család? Kinek mit jelent. No meg a nagy kérdés. Megbocsátás, szeretet?

Felvetődik bennem egy gondolat. Mi lenne, ha egy időcsavar oda vetne.

Lenne-e mindahhoz bátorságom, amit a főszereplő Tété végigcsinál? Talán nem árulok el nagy titkot, ha a válaszom az lenne: én biztos másképp tennék. Mondanom sem kell, hogy nem egy Isaura történetbe cseppentem. Mégsem egy komor, nehéz könyv ez. A szereplői olyan természetesen viselik a sorsukat, mintha ez lenne a legegyszerűbb a világon. Nagy drámák sincsenek benne. Vagyis vannak, de úgy történnek, mint ahogy az eső esik. Csak úgy. És az egész regény jó, ahogy van. Csak úgy.

Isabel Allende: Távoli sziget

Fordította: Dornbach Mária

[Budapest] : Geopen, 2012,

479 p.

{jcomments on}

Kattints ide a hozzászóláshoz

Hozzászólás

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

I accept the Privacy Policy

Népszerűek

To Top