Archív

Pest az mégiscsak Pest

grencso

…és az ország elsőszámú programhelye. Ez – sajnos! – számomra tény. (Libisch Károly Szélrózsa blogja)

Ugyanis már 10. éve szenvedem a kulturális egysíkúságot vagy kulturahiányt nem-budapesti lakhelyeimen. Most például a Kortárs Galériák Éjszakája rendezvényre vonatoztam egyet, mert érdekesnek találtam előzetesen (megjegyzem: a helybelieknek ingyenes programok nekem majd 4000 forintba – a vonatjegy árába – kerültek!). A Café Budapest Kortárs Művészeti Fesztivál – melyről annak majdnem korrekt műsorfüzete kimerítően tájékoztatott – október 11.-i kapcsolódó rendezvénye néhány tárlatában nem is csalódtam. A B55-ben például megtekintettem a borgrafikákat (a borkóstolóval kombinált hosszabb programhoz viszont elegendő idő híján nem kapcsolódhattam); a Képcsarnok – Prestige Galériában a 20×20 cm-es miniképek nagyszerű válogatását; a BumBum galéria festményeit (Dallos Ádám és Szolnoki Szabolcs elkövetéseit) vagy az Artblokk – egy új kiállítóterem – alkotásait. És a lényeg: a Pintér Sonja Kortárs Galéria volt a végcélom. Ezen eseményekről biztos akadnak cikkek, beszámolók, s nem is akarom ezek szakemberi elől elírni a témát! Zeneőrültként itt – na ná, hogy! – nem a Víz – 7 művész című kiállítás vonzott, hanem a Grencsó Kollektíva koncertje.

A hely – a galéria! – nagyon kellemes előfeltétele lehet a jó zenének. Minden adva volt: – a Szép festmények, grafikák, szobrok, régi bútorok és használati tárgyak, a látogatóknak felszolgált tokaji bor, és persze a „víz-kiállítás” különféle szinvonalú prosuktumai! Például ötletesnek találtam és ezért tetszett is a tányérok vizében elmerülő átlátszó alkotások sora, de zavart a videoról vetített folyamatos és végtelenített palacktöltögetés, és így tovább. A pincelabirintus zugai-sarkai telve meglepetésekkel, úgy önmagukban csemegék a szépre vágyóknak. S nagyterembe a zene…

Bevallom, én 27 éve szegődtem Grencsó István hívévé. Akkor Szombathelyről ostromolta a világhír deszkáit Masina nevű zenekarával, majd a nemrég elhúnyt Szabados György zenei műhelyét erősítette. 1974-ben Megalapította a Grencsó Kollektívát, amely változó tagsággal ma is működik; és töretlenül jelen van a magyar lelkiségű etno-dzsez vagy a kevésbé helyhezkötött szabad-dzsez (stb) stílusokban. A magyar zenei élet ott tart, hogy mára az utóbbi stílusban – számomra – nem sok hiteles magyar zenész létezik itthon, s ezek egyike Grencsó. Mondanám: aki nem hiszi, hallgassa meg. Az elmúlt 30 évben ugyanis hangzó lenyomatokkal (pl. hanglemezek) és koncertek sokaságával boldogította a nagyérdeműt. Zenéjébe vetett töretlen hite, lelki letisztultsága teljesen elfogadhatóvá jegecesítette legkifacsartabb hangjait is. A zenekarvezető (basszusklarinét, fuvola, tenorszaxofon) mellett az elmaradhatatlan zenésztárs Benkő Róbert (nagybőgő), Pozsár Máté (elektromos zongora) és Miklós Szilveszter (dobok) képezték 11.-én a Kollektívát.

Nehéz lenne szavakba-formálni a koncert hangulatait, érzéseit. Én sem próbálom meg. Amikor az első hangok a basszusklarinéton megszólaltak, számomra megállt az idő. Grencsó tudja, van ilyen! Hangszere varázspálcájával játszik időérzékünkkel, hangulatunkkal. A nyitódarabban a mozgó megszólalás hatásaivail élt; a terem legtávolabbi pontjáról fokozatosan került be középre. Együttjátéka Benkővel azt hangulatot adta, amiért érdemes koncertre járni: a teremtő pillanat csodáját. Viszont ugyanebben a darabban a dobos cin-csikorgatása szinte elviselhetetlen hangokat eredményezett. Az amúgy kicsiny – és nyomott légterű – teremhez gyakran sok volt a teljes dobszerkó, faverőkkel. Grencsóék előadása végig kidolgozott, „bejátszott” volt! Viszont a szabad-dzsez náluk nem eredményez parttalan improvizációkat, zenei összevisszaságot, szabadosságot. Persze, ebben a stílusban mindig tág tere van a rögtönzéseknek, és ehhez a kollektíva minden tagja méltó partner volt. Az egyórás program főleg az utóbbi idők zenei terméséből válogatott, és a műsor több mint 50 %-ában ihletett, intenzív érzelmi hatású hangokkal varázsoltak el! Talán nem szükséges leszögeznem, hogy a zenekarvezető mindhárom hangszerén (fuvola, tenorszaxofon, basszusklarinét) hozta formáját, sokszínű hangulatot teremtve. Hogy voltak olyan pillanatok is a koncerten, melyek nem voltak eléggé meggyőzőek előadásukban; szétestek részeikben, netán túl hangosnak tűntek, vagy egyszerűen kevésbé fogtak meg, azt egy ilyen magas színvonalú produkciónál már megbocsájtható. Nagy közönségsikert viszont stílusuk okán sosem fognak elérni. S ebbe – már – Grencsó István is belenyugodott.

Bár még terveztem némi nézelődést a galériákban, de a programom végül az utolsó vonat indulásához igazodott. Hazamentem hát… Viszont a Grencsó Kollektíva következő koncertjének meglátogatásával nem fogok várni a következő Kortárs Galériák Éjszakájáig!

Fotó: mediawave.hu

{jcomments on}

Kattints ide a hozzászóláshoz

Hozzászólás

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

I accept the Privacy Policy * for Click to select the duration you give consent until.

Népszerűek

To Top