Archív

1,4 millióért kelt el egy dedikált Ady-kötet

arveres

A bibloifil Petőfi-almanachért 220 ezer forintot adtak, Örkény dedikált könyvek 13 ezerért.

Magas áron, 1,4 millió forintért kelt el az Abaúj Antikvárium aukcióján Ady Endre Vér és arany című verseskötetének egy dedikált példánya.

Az árverésen szereplő tételek közül a legtöbb vételi megbízással kelt el, így vitték el a legnagyobb várakozással övezett Ady-kötetet és egy bibliofil Petőfi-almanachot is, az utóbbit 220 ezer forintért. Az aukción ezért a két tételért adták a legtöbbet.

A Vér és arany 1910-es harmadik kiadásának egy Ady által aláírt példánya igazi gyűjtői darab. A költő ritkán dedikálta műveit, ezért is volt különleges ez az aukciós tétel, amelyben a „Bertának ajánlom – Ady Endre 1911 XII. 20” beírás szerepel. Boncza Berta – azaz Csinszka – Ady szerelme, múzsája, később felesége ekkor 16 éves volt. A kötetet első levélváltásuk idején küldte rajongójának a költő.

A magyaros ornamentikájú, festett, aranyozott bőrkötésű Petőfi-almanachot a Petőfi-ház Hölgybizottsága jelentette meg 1909-ben. A kötetet szerkesztő Ferenczi Zoltán példánya cserélt most gazdát.

Mivel a tételek zöme néhány ezer-, tízezer forintról indult, ezek kikiáltási áron, legfeljebb két-háromszoros emelkedéssel „értek célba”. Vonzónak találták a gyűjtők további dedikált könyveket is. Tizenötezer forintról 40 ezerre ment fel egy Babits Mihály által jegyzett tanulmánykötetet a magyar irodalomról. A szerző Schöpflin Aladárnak dedikálta a kiadványt. A Kétezer év festészete című munka Bortnyik Sándor ajánló soraival 22 ezerért kelt el. Örkény István Kapás Dezső rendezőnek és Cseres Tibor írónak dedikált könyveiért 13-13 ezer forintot adtak. Keresettek voltak a kéziratok, egy autográf Csurka István-tárcanovellát 26 ezerért vettek meg, Szabó Magda, Fülep Lajos, Weöres Sándor, Viktor Vasarely sorai 10-13 ezer forintig jutottak.

Ritkasága verte fel 50 ezerre Kalmár Váradi János A régi Magyar Zászlósságról való Nyomozások című könyvét. Háromszoros árat, 22 ezer forintot adtak a baloldali emigráns Kanadai Magyar Munkás című hetilap 1963-as évfolyamáért.

Forrás: MTI

{jcomments on}

Kattints ide a hozzászóláshoz

Hozzászólás

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

I accept the Privacy Policy

Népszerűek

To Top