A Rumbach Sebestyén utcában megnyílt Ámos Imre és a XX. század című összművészeti kiállításra több kortárs írót is felkértek, hogy valamilyen formában kapcsolódjék Ámos Imre tragikuséletéhez, illetve életművéhez. Itt Podmaniczky Szilárd levelét olvashatjátok, amelyet Ámos Imréhez írt.
Levél Ámos Imérhez
Kedves Imre!
Lenyűgözve állok itt művészeted előtt, halálod után 67 vagy 68 évvel, mert ezt sem tudjuk pontosan. Lenyűgözve, mert elbírtad azt a sorsot, amit kaptál, úgy tehetségből, mint a történelemtől. A naplódban többször írod, hogy azt az egyedi lelkivilágot akarod megjeleníteni, ami fölkavar és ahonnan az életet látod. Onnan, ahonnan te nézted, az örökös várakozás és reménykedés állapotából nem volt kiút. Egyrészt azért, mert, fölismerve vagy sem, az ember művészetének csak akkor van hitele, ha legbelső élményeiből fakad, s ha ez az élményvilág súlyokkal teli, kikényszeríti az emberből a megszólalást. Ezeket a súlyokat elviselni a tehetség. Mindezen árnyékos és terhekkel teli lélekvilágra ráborult az őrült erőszak árnya, amely a világ természete elleni brutalitással még lidércesebbé tette az életedet. A ránk maradt művek pontos lenyomatai ennek a világnak, és bár bús hangulat ült meg engem is a képeket nézve, mégis fölemelő tanulság, hogy mindezt elbírtad. A képek ki nem mondott gondolatok, ki nem mondott imák, olyan lezárt pillanatai az időnek, amelyekre szó nincs, csak érzület. Ilyenkor dolgozik a mű lélektől lélekig. Nem kell kérnünk az időt, hogy legyen kegyes a munkáidhoz, azok önnön tartalmukkal találnak helyet egy olyan világban, amely képes megbecsülni az élet egyszeriségéből fakadó csodálatos létezést. A boldogság ritkán adatik, mert föl kell építeni magunkban, ezért azzal a reménnyel zárom soraimat, hogy rövid életed alatt legalább olykor neked is részed volt benne.
Barátsággal: Podmaniczky Szilárd
Balatonboglár, 2012. november 8.
Minden könyvre találsz kedvezményt,
ezekre nagyon sokat, nézd meg, oszd meg:
