+ Pályázat

Újabb pályázat! – Vallai Péter emlékére

Ha van benned egy kis írói véna, az RS9+Vallai Kertben most lehetőséged van megmutatni a nagyközönségnek is. Bármi jöhet, a lényeg, hogy helyt álljon.

A Vallai Fesztivál a Vallai Péter Kortárs Előadóművészeti Alapítvány által létrehozott esemény, melynek célja a kortárs irodalom és előadó-művészet kapcsolatának erősítése, és ezáltal Vallai Péter művészi örökségének ápolása.

A szervezők a 2014. november 24-25-én a budapesti RS9+Vallai Kertben megrendezésre kerülő fesztiválra elsősorban kortárs lírai és prózai műveket feldolgozó alkotások jelentkezését várják. Műfaji megkötés nincs, a kiválasztásban az elsődleges szempont a produkció minősége lesz. A kétnapos fesztivál a kiválasztott alkotásoknak nyilvánosságot teremt, valamint számos különdíj mellett a legjobb produkció – egy három tagú szakmai zsűri döntése alapján – fődíjban, a Vallai-díjban részesül, melynek értéke 300.000 Ft.

Vallai Péter színművész a hazai, kortárs előadóművészet kiemelkedő alakja volt. Számos magyar költő és író műve az ő előadásában maradt fenn a színházi emlékezet számára. Petri György „hangja”,Esterházy Péter „tolmácsa”, irodalmi estek, könyvbemutatók állandó fellépője 2012 novemberében hunyt el. Az utána maradt űr betöltésére alakult 2013. november 25-én – a művész 66-ik születésnapján – a Vallai Péter Kortárs Előadóművészeti Alapítvány. Ezzel egy időben nyílt az RS9 Színházzal szerves egységben működő RS9+ Vallai Kert nevű nyílt, kulturális, közösségi tér, mely azóta is nagy érdeklődés kíséretében működik és kiváló színteréül szolgál a fesztivál megrendezésének.

Jelentkezési úmutató:

• elsősorban kortárs lírai és prózai művek feldolgozását várjuk 30-40 perc időtartamban

• kortársnak most az 1946 után született műveket tekintjük (Vallai Péter is akkor született)

• a Vallai Kertben megvalósítható legyen (részletek a színház honlapján: www.rs9.hu)

• a műfaj szabad (dramatizált kisregény, egy téma vagy egy költő köré szerveződő előadóest, megzenésített verses koncert, kortárs irodalmi táncelőadás, báb, film, animáció, performance, stb.)

• a produkció legfeljebb 1 oldalas leírása

• az alkotók önéletrajza

• 10-30 perces videó részlet (DVD vagy link) – és ha van: fotó és kritika

• a jelentkezéseket az RS9 Színház, Bp., 1075. Rumbach Sebestyén utca 9. szám alatt vagy az rs9theater@t-online.hu email címen lehet leadni.

A jelentkezéseket 2014. október 30. éjfélig várják a szervezők.

Kattints ide a hozzászóláshoz

Hozzászólás

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

I accept the Privacy Policy * for Click to select the duration you give consent until.

Népszerűek

To Top