+ Ajánló

Kortárs balett, amit egyszer látni kell!

Kortárs balett, amit egyszer látni kell!

Mexikótól Budapestig. A méltán híres-neves Szegedi Kortárs Balett most a Strauss-év alkalmából szuperprodukcióra is készül, a MüPa és a Nemzeti Filharmonikusokkal közösen együttműködve.

A Szegedi Kortárs Balett évada augusztus 27-én kezdődött. A korai indulás oka, hogy rögtön egy mexikói felkérésnek tesznek eleget. 2006-ban jártak először Mexikóban. Idénre visszahívták őket, és a tamaulipas-i fesztiválon két hét alatt több városban adják elő a Testek filozófiája és a Stabat Mater című produkciójukat.

Hazatérve október közepén rögtön munkához látnak, hiszen a Művészetek Palotája felkérését kell teljesíteni. Hármas együttműködésben, a Müpa mellett a Nemzeti Filharmonikusokkal közösen, a Richard Strauss-év alkalmából a szerző József legendája című alkotását mutatják majd be november 12-én. A műben negyven megírt szerep van, és bár lesznek szerepösszevonások, még így is ki kell egészíteni a társulatot a Táncművészeti Főiskola végzős növendékeivel – mondta az igazgató. A szegedi feladatokról kifejtette: megszokott, hogy a Szegedi Nemzeti Színházban két bemutatót tartanak. A különlegesség, hogy az elsőt csak januárban, hiszen az őszi programok miatt nagy a leterheltség. Elsőként január 16-án a Kisszínházban Alexander Balanescu Insomnia című művét láthatja a közönség Juronics Tamás koreográfiájával. A tervek szerint a Nemzeti Táncszínházzal koprodukcióban készülő előadást a közönség Budapesten is láthatja majd a szegedi bemutató után. Tárgyalások folynak arról, hogy a Balanescu-kvartettet is elhozzák, és élő zenére táncol a társulat.

Ízelítőnk:

A másik nagy produkció a Hollerung Gábor vezette Budafoki Dohnányi Zenekarral készül. A Catulli Carmina című előadást a Budapesti Tavaszi Fesztivál keretében mutatják be április 12-én, majd 17-én a Szegedi Nemzeti Színházban a Szegedi Szimfonikusokkal a Daphnis és Cloéval párban. “Tehát nagy és szép feladataink vannak, bizakodva állunk az évad elé” – fogalmazott. A két új bemutató mellett egyébként 8 program van repertoáron – tette hozzá Pataki András. Hozzátette: az együttes a közelmúltban részt vett Európa legjelentősebb táncszakmai seregszemléjén, a düsseldorfi Nemzetközi Táncvásáron. Itt a világ táncéletéből 130 standon 40 országból, 400 táncegyüttes jelent meg.

Kattints ide a hozzászóláshoz

Hozzászólás

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Népszerűek

To Top