+ Ajánló

Ismét Budapest a zsidó kultúra fővárosa

zsidó

Az idei Spinoza Fesztiválon a zsidó kultúra valamennyi ágazata, a színház, a film, az irodalom, a zene és a tudomány is képviselteti magát.

Szeptember 8-ától két héten át tart az idei Spinoza Fesztivál, ahol a zsidó kultúra valamennyi ágazata, a színház, a film, az irodalom, a zene és a  tudomány is képviselteti magát.

Ízelítő a programok közül:

A decemberben elhunyt Bächer Iván szellemi hagyatékának állít emléket a pesti kabaré hanyatlásáról és túléléséről szóló előadás, de az érdeklődök már a nyár folyamán Bächer Iván nyomába eredhetnek. A szeptember 9-i kabaré egyik főszereplője Fesztbaum Béla, szeptember 16-án a színpadról száműzött dizőznek, a  Heltai- és  Szép Ernő-dalok ünnepelt sztárjának az élete elevenedik meg Ki volt Sólyom Janka? c. zenés darabban, a gettóba zártság idején született keserédes melódiák pedig Klein Judit  szeptember 20-i premierjén keresztül üzennek nekünk.

Martin Sherman Rose c. monodrámáját Vári Éva adja elő szeptember 11-én, Kulka János egy halálos kimenetelű levélváltás egyik szereplője a Címzett ismeretlen c. előadásban, szeptember 10-én, Székhelyi József  pedig Karinthy Frigyes szerepében látható szeptember 13-án.

A fesztiválon nagy hangsúlyt kapnak a dokumentumfilmek is, hiszen Radó Gyula filmje ez elmondhatatlant mutatja meg, a Rézbánya Borban Radnóti Miklósnak állít emléket, de Szenes Hanna élete is megelevenedik. Végül Heller Ágnes a radikális gonoszról beszél, Ungvári Tamás azt fejtegeti, hogy van-e a zsidóságnak külön történelme, Balázs Gábor az Auschwitz utáni istenhitről tart előadást, Gábor György pedig a kánaáni honfoglalást taglalja.

Kattints ide a hozzászóláshoz

Hozzászólás

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

I accept the Privacy Policy

Népszerűek

To Top