A Covid-19 első emberi megbetegedéseinek helyszíne közelében, a kínai Vuhan város piacán gyűjtött genetikai mintákban...
A Földközi-tenger térsége kapta a főszerepet idén a madridi ARCO nemzetközi kortárs képzőművészeti kiállításon és vásáron.
A Velencei karnevál az energiárak növekedése, a pandémia, a lakosság csökkenése, boltok bezárása ellenére jól sikerült.
Pataky Attila, az Edda együttes frontembere a következő napokban önálló estet tart az Ausztráliai Magyar Kulturális Találkozón.
A Velencei karnevál hivatalos megnyitását szombat este egy másik vízi parádé előzte meg, amely a Santa Lucia vasútállomástól indult.
Az idei, immár 94. Ünnepi Könyvhét a Vörösmarty tér és a Duna-korzó területén lesz - közölte Gál Katalin, az MKKE elnöke.
A klímaterroristák kifejezést választotta 2022 legellenszenvesebb német szavának a nyelvészekből és újságírókból álló független bizottság.
A nagy kortárs összművészeti tárlatoknak helyet biztosító Pompidou Központ tavaly 3 millió látogatót fogadott, főleg Párizs és környékéről
A Magyarországon előállított pezsgő 75-80 százaléka belföldi piacra kerül, negyede-ötöde pedig exportra - írja a NAK.
Amennyiben valakit megbántottam azzal, hogy a pedagógusoknak ingyenes tiszteletjegyet biztosítottunk, ezúton is elnézést kérek - írta Mága.
Az 53 éve alakult Uriah Heep adott koncertet december 11-én vasárnap. A program a Uriah Heep munkássága előtt tisztelgett.
A január végéig látható kiállításon Karikó Katalin több személyes tárgya látható, legfontosabb kitüntetései, növényélettani rajzai...
Catalina Vicens a középkori advent és karácsony hangulatát idézi meg autentikus eszközökkel, oldalán a lehető legjobb segítőkkel.
Ferenc pápa a háború kirobbanása óta több alkalommal mondott már imát a békéért az általános audienciákon. Először március 25-én.
Elton John 2018 szeptemberében indította útnak világkörüli búcsúturnéját, amelyet azonban megszakított a koronavírus-járvány.
Keleti Éva már kislányként csodálta először kezdő fotósként készített róla fényképet, amikor Kelti Ágnes már sikeres tornász volt.
Presser Gábor: Az egyik projekt dalokról szól különböző előadók közreműködésével, a másik: dolgozom még válogatott versek megzenésítésén.
Az influenza és más légúti vírusfertőzések ellen védő „láthatatlan maszkot” fejlesztettek ki izraeli kutatók.
A Covid-19-cel kapcsolatban május óta először jelentettek halálos áldozatokat is Kínából: a hétvégén három, hétfőn két haláleset volt.
Dolly Parton countryénekes: "Hú! Száz millió dollárt mondott? Azon leszek, hogy jó dolgokat tegyek ezzel a pénzzel..."
A MU Színház és a Trafó által létrehozott Lábán Rudolf-díj kuratóriumának jelenlegi tagjai: Artner Szilvia Sisso újságíró...
A beszámoló szerint közel 500 környezetvédő aktivista mászott át szombaton koraeste az amszterdami repülőtér kerítésén.
A Rising Stars sorozat évről évre Európa legígéretesebb fiatal zenészeit hozza el a kontinens kiemelkedő kulturális intézményeinek színpadára.
A koronavírus-járvány miatt a Frankfurti Könyvvásár 2020-ban online, tavaly pedig hibrid formában segítette a kiadók munkáját.
Bendi Lajos a beszélgetés elején kiemelte, a rendezvény során Tihany kulturális életéről szeretnének mélyebb képet nyújtani.
Justin Bieber először szeptember 6-án jelentette be, hogy szünetet tart a turnéban egészségügyi problémákra hivatkozva.
A tüzet állítólag szándékosan gyújtották az UNESCO világörökségi listáján szereplő Rano Raraku vulkán környékén.
Sir Ringo Starr tavaly egy interjúban elmondta, hogy a pandémia korai időszakában nagyon ritkán mozdult ki otthonából.