A szokás ellen küzdő aktivisták pedig attól tartanak, hogy a csaupadi visszaszorításáért folytatott harcuk hiábavaló
Karikó Katalin alapvető munkája nélkül nem sikerült volna ilyen rövid idő alatt hatékony vakcinát kifejleszteni a SARS-CoV-2 ellen.
Utoljára Markó Iván kapott itt több éves szerződést, idén augusztustól Kovács Zsolt Vencel lesz az, aki a Béjart Balettben szerepel.
Sztefan Komandarev bolgár rendező Blaga leckéi című, bolgár-német koprodukciós filmjének ítélték oda a Kristályglóbuszt Karlovy Varyban
Horvátországban eddig az üzletek vasárnapi zárva tartására tett kísérletek mindegyike kudarcot vallott. Lássuk, ez hogy végződik?
Az MFSZ azért fejezi ki aggodalmát, mert a kultúra többlettámogatása 34 milliárd forintról 6 milliárd forintra csökkent.
Négyezer méter mélyen, a Titanic roncsainál akart Rubik-kocka világrekordot felállítani a pakisztáni fiatalember.
A KAFF nagydíját, a közönségdíjat és a legjobb egészestés európai film díját is Gauder Áron A Kojot négy lelke című alkotása nyerte
Ebből a menedékből szökött el Mária Antónia királyné, mielőtt a Francia Forradalom alatt börtönbe vetették.
A közösségi médiában közzétett nyilatkozatában Elizabeth Gilbert kiemelte: látta a dühöt, bánatot és csalódottságot.
Ez a megnövekedett érzékenység a megfigyelt gravitációs hullámok nagyobb gyakoriságát fogja eredményezni, ami átlagosan 2-3 naponta.
Rekordrészvétel volt a 76. Cannes-i Nemzetközi Filmfesztivál idején tartott filmvásáron, amely szerda este ért véget.
A cannes-i filmfesztivál kedden este a Jeanne du Barry című francia romantikus történelmi film díszbemutatójával nyílik meg.
"A Rembrandt-technika során karctűvel rajzolnak a rézre, nálunk pedig az emberek bőre helyettesíti a metszőlemezt"
Lovasi András: Az albumot egyrészt magunknak csináltuk, illetve azoknak, akik a Kispál és a Borz előző lemezeit is ismerik.
MTA-SZTE laboratóriumában végzett kutatás új terápiás lehetőségeket jelenthet a depresszió kezelésében, ha a gyógyszer nem segít.
Az MTA Elnöksége a tudomány népszerűsítése érdekében kifejtett eredményes újságírói tevékenysége elismeréseként 2023-ban...
A koronázás ünnepi eseménye várhatóan még tovább növeli a vendégek fogyasztási kedvét, ugyanúgy, ahogy egyéb nagy jelentőségű események
Csepregi Éva: Minden koncert végén úgy szoktam elbúcsúzni a közönségtől, hogy hallgassák a dalokat, mert bennük van lelkünk.
Elkezdődött csütörtökön a Lipcsei Könyvvásár, a német nyelvterület legnagyobb irodalmi közönségfesztiválja.
Az Oláh Kálmán Sextet ingyenes koncertet ad április 30-án, a Nemzetközi Jazznap programja szerint a Budapest Music Centerben (BMC).
A prágai Hradzsin Európa egyik legnagyobb várkomplexuma, a leglátogatottabb idegenforgalmi célpont Csehországban.
A Leopoldina, a Német Természettudományos Akadémia (Deutsche Akademie der Naturforscher Leopoldina) tagjává választották Karikó Katalin biokémikust, a Szegedi Tudományegyetem (SZTE) kutatóprofesszorát –...
A korábbi díjazottak közül versenyben mutatja be legújabb filmjét a német Wim Wenders (Perfect Days) Tökéletes napok címmel.
A nyertes Kovács Richárd jelenleg a Dombóvári Rendőrkapitányság közlekedésrendészeti alosztályán dolgozik főhadnagyként.
A Mission tizenegy év után tér vissza Magyarországra, hasonlóan a többi helyszínhez, a tervek szerint a két este két különböző szettet ad...
A mikrokönyv a Ferenc pápa által 2020. március 27-én, a Covid-19-világjárvány tombolása idején elmondott beszédét tartalmazza.
Hatodik egymást követő évben állították össze a legboldogabb lakossággal rendelkező országok listáját, amin Magyarország is szerepel.