+ Irodalom

Az olvasók lebeszélték az Ízek, imák, szerelmek íróját, hogy kiadja új könyvét

Elizabeth Gilbert

A közösségi médiában közzétett nyilatkozatában Elizabeth Gilbert kiemelte: látta a dühöt, bánatot és csalódottságot.

Egyelőre nem jelenteti meg új, Oroszországban játszódó regényét Elizabeth Gilbert, az Ízek, imák, szerelmek írója, miután rajongói körében nagy felzúdulást keltett, hogy éppen az ukrajnai háború idején adna ki orosz témájú könyvet – írta honlapján a BBC brit műsorszolgáltató kedden.

„Nem most van itt az ideje, hogy publikáljuk ezt a könyvet” – mondta az amerikai írónő, miután közönsége „csalódottságának és fájdalmának” adott hangot a The Snow Forest megjelentetésének időzítése miatt.

A könyvet 2024 februárjában adták volna ki.

A múlt század közepén játszódó mű középpontjában a Likov család áll, amelynek tagjai a szibériai vadonban keresnek menedéket a szovjet rezsim és az iparosodás elől. Gilbert alkotását a koronavírus-világjárvány során megélt elszigetelődés ihlette.

Azonban miután az írónő múlt héten jelezte könyve megjelenésének időpontját, és kedvcsinálót tett közzé a közösségi médiafelületeken az alkotásból, néhány ukrán rajongója ellenérzésének adott hangot. A kommentelők rámutattak: a mű éppen az ukrajnai háború kitörésének évfordulója környékén jelenne meg. Mások azt kifogásolták, hogy az oroszokról most könyvet kiadni olyan, mintha az 1940-es években írtak volna a „bátor németekről”.

A közösségi médiában közzétett nyilatkozatában Elizabeth Gilbert kiemelte: látta a „dühöt, bánatot és csalódottságot” kifejező kommenteket, és úgy döntött, hogy leállítja a regény megjelentetését. Hozzátette: nem akar „még több kárt okozni egy olyan embercsoportnak, amely így is súlyos és rendkívüli sérelmeket élt és él át”. Az írónő jelezte: a könyvet előrendelők a teljes összeget visszakapják. Hozzáfűzte: a kiadás elnapolása után más irodalmi projektekre fog összpontosítani.

Kattints ide a hozzászóláshoz

Hozzászólás

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

I accept the Privacy Policy

Népszerűek

To Top