Hét napon át festettünk a sivatagban, de az első két nap annyira fújt a szél, hogy az egyik lealapozott vásznamat ráborította az...
Egy kis kitérőt muszáj tennem, ugyanis eddig méltatlanul háttérben maradt az est egyik feledhetetlen alakja, a mellettem ülő részeg, aki – ha...
Bármilyen furcsán is hangzik, megszerettem az elszigetelődést. Nem megbetegített, hanem inkább meggyógyított a bezártság – nyilatkozta Nidaa Badwan.
Hát a miniszterelnökök sorsa már csak ilyen. Fürdenek a reflektorfényben nap mint nap, évről évre, és imádják. Hosszú az út az euforikus...
Nitsch munkásságában szemernyi nyoma sincs állat- vagy vallásellenességnek. Ráadásul, csupa olyan képi elemet használ, mint áldozat, vér, ölés és halál, amely sok...
Találkoztam egyik régi kollégámmal, a tekintélyes művészettörténésszel. Beszélgetésünk során valahogy szóba került Boris Groys, orosz származású, jelenleg már New Yorkban élő és...
Ellátogattunk a Cat Caféba, ahol kávénk kortyolgatása közben nézhetjük, ahogy macskák sertepertélnek, dorombolnak a lábunknál, vagy éppen az asztalunkon. Beszámoló és fotók!
Az Őrült szerelem című filmben egy furcsa szerelmi háromszög történetét követhetjük végig, amelynek az egyik szenvedő alakja történetesen Heinrich von Kleist, német...
Vagyunk mi, főszereplők a rivaldafényben, a többiek körülöttünk díszletek és kellékek, hogy legyen mihez viszonyítani, hogy legyenek viszonyaink. (László Anikó a Senki...
A felújításokkal felborult az univerzum rendje, a késés az életemben mindennapos lett, az elpusztult idegsejtek száma pedig jelentősen megnövekedett. Milyen a Moszkván...
Idén negyven éves az Utánam, srácok! című ifjúsági sorozat, amelyben a korszak olyan emblematikus gyerekszínészei játszottak, mint Szergej Elisztratov, Kovács Krisztián, Berkes...
A Galaktika Magazin úgy ünnepelte 300. lapszámának megjelenését, hogy magyar szépírók sci-fi novelláival töltötte meg lapjait. Ezek után adta magát a lehetőség:...
Nőnap alkalmából ismert nők ültek össze egy beszélgetés erejéig, hogy megvitassák a XXI. századi nő feladatait, kihívásait és szenvedéseit. A konklúzió pedig...
Egy szerelmi viszony, ami szakmailag is gyümölcsöző volt, ópiumos esték és transzformálódó nőalakok. A híres művész pár elfeledett tagja most újra előtérbe...
Abban a bizonyos gödöllői Dó-Ri Café-Büfében vagyunk, amiről már sokan közreadták a rövid hírt: ingyen adják a zsírosdeszkát a rászorulóknak.
Napjaink debella műmellei és felfújt szájai kismiskák azokhoz a szépészeti eljárásokhoz képest, melyek a 20. század elején hódítottak a nők körében.
Március 6-án mutatták be a közösségi finanszírozással készült Balaton Method zenés dokumentumfilmet az Akvárium klubban. A vetítés után a filmben is szereplő...
Ha nem lennénk ennyire telhetetlenek, nem is csalódnánk egy picit sem az Álmok archívumában: lenyűgözőek Degas monotípiái, Seurat szénrajzai és Odilon Redon...
Elmondása szerint ugyanis ezek az ülőalkalmatosságok kiválóan szimbolizálják a világ dolgain való töprengést. Az ücsörgést, és a jó értelembe vett 'semmittevést'.
Egy múzeum steril falai között ránk kiabál a nyomor, amelyre odakint már-már immunissá váltunk – a Ludwig Goes Pop kiállításon jártunk Bécsben.
Jaksa Tímea kiállítása számunkra hamis képet közvetít a női szépségről és a nő valódi vágyáról: a lányszobák baldachinos ágyában gondosan megformált cukormázas...
Kirilla Teréznek van egy megrázó története Borbély Szilárd és a tervezett Pilinszky-film kapcsolatáról. A pilinszkyfilm. wordpress.com-on így ír:
Nem, nem leszek a legjobb barátod. Nagyon sok legjobb barátod lesz az életben. De mondok valamit. Legyünk a második legjobb barátok, abból...
Fehér Béla Kossuthkifli című regényéből nagyszabású sorozatot forgatott Rudolf Péter. A hatrészes sorozat március 15-től látható a megújuló Duna TV-n, mi pedig...
A barokkos női idomok kedvelői nagyon fogják kedvelni David Lopera manipulált fényképeit, melyeken zsír nő oda hol egyébként csont és bőr tenyész.
"Ha valami horrorisztikus dolgot látunk, szemünket szegezzük a félelmet kiváltó tárgyra, karjainkat tartsuk védekezően és kötelezően remegjünk!"
Idén áprilisban ötödszörre lesz Magyarországon Record Store Day. Ez a cikk a maroknyi fővárosi lemezboltot bemutató sorozatunk első része: Oroszi Ivánhoz, az...
A csaknem két milliárd forintnyi fontból kivitelezett új Bethlem múzeum jelenlegi és egykori pácienseik munkáit állítják ki állandó és időszakos tárlatokon.