+ Képzőművészet

Egy guminő bal lába 18+

ludwig goes pop

Egy múzeum steril falai között ránk kiabál a nyomor, amelyre odakint már-már immunissá váltunk – a Ludwig Goes Pop kiállításon jártunk Bécsben.

Meztelen nő hever egy matracon a múzeum padlóján, úgy tűnik bármiféle szégyenérzet nélkül. Meg se moccan, sőt látszólag patetikusan tűri, hogy a kíváncsi szemek megpihenjenek ágyékán. A Ludwig Goes Pop című kiállításon jártunk, ahol a híres német házaspár, Peter és Irene Ludwig Pop art gyűjteményének legjavát állította ki a bécsi mumok.

Döbbenetes, érzem, ahogy elönt a szégyenérzet, hiába tudom, hogy nem valódi

– mutat a szoborra egy idegen férfi, és ezt úgy közli velünk, mintha már ezer éve ismernénk egymást.

Teljesen zavarba jövök a nyakán felsejlő apró hajszálerektől, a libabőrös karjától, na és persze a hideg hatására összehúzódó mellbimbóitól. Mintha valóban élne

– mondja a férfi, és látszik rajta, tényleg zavartan téblábol, újra meg újra körbejárja a nőt, minden oldalról gondosan megvizsgálja, mint aki nem hiszi el, hogy egy élettelen test fekszik a lábai előtt.

A szerző felvétele

A szerző felvétele

John de Andrea szobrászművész 1974-ben készült munkája még harminc évvel később is üt, pláne, hogy egy, a kiállítóterem közepén felállított fekete „barlangból” kilépve botlunk bele. A sötét paravánok közé mellesleg már belépni is vonakodtunk, mondván mi várhat ránk odabent. Ijesztő meglepetés helyett találunk viszont hat vitrinnyi fegyvert: fésűből, gumiból, csapágyból, alumínium darabkákból, szívószálból, fából, kesztyűből, régi cipőkeféből, gipszből és még ki tudja milyen ismeretlen eredetű anyagokból készült plasztikákat.

Bemerészkedünk aztán a másik fekete helyiségbe is, amely tömve van a hatvanas évek Amerikájának giccseivel: műanyag, száj alakú szobrocskával, apró bokszkesztyűvel, Mickey Mouse-os ridiküllel, rakéta alakú vibrátorral, cipő alakú pénztárcával, villanykapcsolóval, nyakkendő formájú sörnyitóval, műanyag szafaládékkal, egy guminő bal lábával és még rengeteg plasztik-kütyüvel. A hatás kedvéért persze mindeközben fura zene ömlik a hangszórókon át, és olyan érzésünk támad, mintha valaki a vécélehúzások hangját loopolta volna össze.

Végre kiszédelgünk a giccs-barlangból, és muszáj leülnünk egy percre a sarokba, ahol a kivetítőn egy hetvenes évekbeli diszkó számra korcsolyáznak olimpikonok. Egész viccesnek találjuk, és pihenésképpen maradunk még egy kicsit, nem bánjuk meg.

Az utána következő második videón viszont konkrétan felnyerítünk a röhögéstől, annyira jó. Lehet addigra már nagyon el is fáradunk, de Dara Birnbaum Kojak/Wang videója mindent visz, pláne falnyi méretben. A klip többet mond minden szónál, türelmetlenebbek 0:35-től nézzenek bele, lehetőleg hullafáradtan, munkanap végén, a minden mindegy állapotában.

„És a végén mindenki összeáll egy képpé”

De hogy a kiállított (majdnem száz darab) festményről is szóljunk pár szót, felvonul itt a pop art színe java, a teljesség igénye nélkül: Jasper Johns híres zászlói és számai, Lichtenstein síró és nem síró női, Robert Rauschenberg dobozai és az akkoriban meghökkentőnek számító asszamblázsai. Ki nem hagynánk Tom Wesselmann jellegzetes aktképeit, Robert Indiana emblematikus színes fricskáit, és persze Andy Warhol híres Marylin Monroe és Elvis sorozatán kívül gigantikus méretű szitanyomatain és mosópor installációján is elmélázunk.

A szerző felvétele

A szerző felvétele

Különösen szeretjük a festészetet, sőt, a pop artot is bírjuk, de a három emeletnyi kiállított festmény kavalkádból mégis inkább a szobrok nyűgöznek le bennünket.

Marisol festett La visita című munkájától például nem akaródzik elszakadni, a művész ugyanis fahordókból, dobozokból és fotókból készített óriásbábjai olyanok mint egy megelevenedett nosztalgikus családi fénykép, amihez senkinek nem volt kedve beállni.

www.galleryhip.com

www.galleryhip.com

Az egyik legmegrázóbb műnek mégis Duane Hanson 1969-ben készített három, földön ülő hajléktalanját gondoljuk, annak ellenére, hogy nap mint nap szembesülünk hasonlókkal az utcán. Egy múzeum steril falai között ugyanis ránk kiabál a nyomor, amelyre odakint már-már immunissá váltunk, és arra figyelmeztet, mindez bárkivel megtörténhet.

Kattints ide a hozzászóláshoz

Hozzászólás

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Népszerűek

To Top