+ Interjú

Miért unalmasak a sikeres emberek?

lászló ágnes

Ezekben a napi, heti anyagokban ott van az elmúlt húsz évünk, sőt ott van az elmúlt évszázad is – írja Bächer Iván László Ágnes-interjúkötetének beköszöntőjében.

László Ágnes: Erről még nem beszéltem senkinek. Kivételes sorsok, történetek 1989-2009. Kossuth Kiadó, Budapest, 2009.

Nincs érdekesebb, mint tegnapi, tegnapelőtti, tíz, húsz, száz év előtti újságokat böngészni. A hír mindig friss marad. (…) Jó olvasni László Ágnes egy, öt, tíz, húsz évvel ezelőtti riportjait, interjúit, portréit is, tanulságos, gondolkodtató mulatság. Hamar ráhökkenünk: ezekben a napi, heti „anyagokban” ott van az elmúlt húsz évünk, sőt ott van az elmúlt évszázad is

írja Bächer Iván László Ágnes-interjúkötetének beköszöntőjében. Szerencsére, vagy sajnos nagyon szeretek beszélgetni; nem vagyok benne biztos, hogy ezért, de mindenesetre nagyon szeretem az interjúkat. Bevallani is alig merem, de kisiskolás koromban például az egyik kedvenc könyvem volt a Szellemidézés – Nagy interjúkönyv 1859-től napjainkig, amelyben Marxtól Lennonig voltak interjúk. (Akkor persze még nem nagyon tudtam, ki az a Marx; Lennont annál jobban ismertem.)

Néhány évvel ezelőtt aztán én is elkezdtem interjúkat készíteni, azóta pedig még jobban érdekel az interjúzás világa. Furcsa egy műfaj ez, mert általában az interjú egy beszélgetés idealizált változata: a legépelt, valósághű szövegek pocsék olvasmányok, ám ha az ember ügyesen pofozza ki, akkor a sok helyen csetlő-botló szöveggel időnként valami egészen mágikus történik. Ami igazán érdekes, hogy nem lehet interjút receptre csinálni: nincsenek kőbevésett szabályok és kötelező magatartásformák, a kérdező pedig ezerféleképpen hathat az alanyra és viheti el a beszélgetést olyan irányokba, ami esetleg az alanynak is új. Amiről még az alany sem beszélt még senkinek.

Az Erről még nem beszéltem senkinek László Ágnes 1989 és 2009 közötti interjúiból válogat. Időrendi sorrendben olvashatunk 37 interjút, többek között Göncz Árpáddal, Grósz Károllyal, Zsigmond Vilmossal, Demján Sándorral, Glatz Ferenccel, Németh Miklóssal, Kállai Ferenccel és másokkal. Igaza van Bächer Ivánnak: a tegnapi újságot tényleg jó olvasni és a régi interjúk is éppen olyan érdekesek, mint a mostaniak. Bächer azt is írja: gondolkodtató mulatság. Valóban az lenne? Hát nekem biztosan támadt egy pár gondolatom.

Például kialakult egy elméletem: márpedig az, hogy sikeresnek lenni elég unalmas lehet. Sokkal kevésbé izgalmas a befutott és megingathatatlan Csiki-Bege Lajos, vagy Fekete János interjúja, mint például az éppen újrakezdő Bujtor Istváné, aki éppen lehetetlennek tűnő helyzetben próbál pénzt felhajtani a Hamis a babára, vagy a nyugdíjas, vidékre száműzött és a rendszerváltást ellenző Grósz Károly interjúja.

Ha pedig már a sikerről van szó, a sikeres üzletembereknél van egy masszív közös pont: ez pedig a sanyarú gyermekkor. Persze eszembe nem jut megkérdőjelezni egyik szereplő emlékezetét sem, viszont azért kaján módon csak eszembe jutott a Monty Python-féle Four Yorkshiremen-jelenet, amikor is a négy öreg milliomos a tengerparton azon vitatkozik, hogy melyiküknek volt a legrosszabb gyermekkora és végül addig licitálnak, amíg már abszurdabb hülyeséget nem bírnak kitalálni. De rossz vagyok, hogy mindig ezek a szemtelen brit suhancok jutnak az eszembe!

Szóval a tegnapi újságot, illetve a tegnapi interjúkötetet olvasni is jó dolog. Különösen, ha olyan beszélgetések is vannak közte, mint a kötet nyitódarabja, amelyben Gimes Miklós özvegye mesél mellbevágó őszinteséggel férje haláláról és saját életéről. Olvasni sem könnyű, de elmesélni lehetett csak igazán nehéz.

Kattints ide a hozzászóláshoz

Hozzászólás

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

I accept the Privacy Policy

Népszerűek

To Top