Archív
Landvetter
A magas, szőke rendőrnek nagyon jól áll a sötét egyenruha.Kedves, előzékeny. Én mégis leizzadok.- Szeles Judit blogja (http://www.fotoakuten.se/)
A kör bezárul?
"A kommunista rezsim gyerekkorom óta büntetett apám politikai megnyilatkozásai és tevékenysége miatt, miközben ő fütyült rám, egyáltalán nem törődött velem és a testvéreimmel." Beszélgetés Tereza...
Isaura, avagy célszerűek a romok
Meg aztán ahányszor átfolytak a kezem között ezek a könyvek, mindig kivettem egyet-egyet, hogy jó lesz még ez, ó, meg ez is valamire. A múltkor...
Vajda Mihály: Sárkányfogvetemény
A KALLIGRAM Kiadó November 24-én, csütörtökön délután 4 órakor az Írók Boltjában (Bp. VI. Andrássy út 45.) bemutatja: Vajda Mihály: Sárkányfogvetemény című kötetét. A könyvről...
Kicsit erkölcstelen
(Fotó: Révai Sára) A harmadik év végén Gábor azt mondta Évának: – Ideje döntened.
A kakas éve
Budapestrelátogat Tereza Boucková, A kakas éve című kötet szerzője. Ebből az alkalomból a Cartaphilus Kiadó könyvbemutatót tart 2011. november 24-én, csütörtökön 19.00 órakor az Alexandra...
Ellenzékben Havellel
"Havel 1975-ben adta közre Husakhoz írt levelét, ami szintén nagy lépés volt: csöndes ellenállásból kilépni az aktívba, legalábbis hangoztatni, amit gondolunk, érzünk. Ez már igazi...
Papp Sándor Zsigmond: Semmi kis életek
„Ha egy tónak képzeljük el a boldogságot, akkor miként lehet, hogy utólag mégis elfér egy pálinkáspohárban?” Könyvbemutató az Instant kávézóbannovember 24-én 16.30-kor. Fellép Szabó Győző,...
Pizsamavonszolás
Ülök reggel az ágy szélén, a megfázás határán, pizsamában, és eszembe jut Miron Bialoszewski (1922-1983, lengyel költő, próza- és drámaíró) pizsamában. Velem szemben, a karosszékben...
Bánó Attila: 55 meghökkentő eset a magyar történelemből
Miért börtönöztette be Dobó Istvánt, Eger várának hős védőjét élete vége felé az uralkodó? Ki és miért akart merényletet elkövetni az 1848-49-es szabadságharc leverése után...
Misszionárius kutyapózban
„Celsus mesélt egy papról, aki lelke elragadtatott állapotával hosszú időre merevvé bírta tenni a testét. (…) Azóta is szájról szájra jár a környék lányai között.”...
Gondolat-jel Kossuth adó 2011. november 20.11.05-11.58
Beteg a világ és nem találjuk a gyógyszert. A magyar Rádió kulturális hetilapja a recepteket böngészi, amely által a társadalom pánikbetegsége csillapítható lenne talán. Szorongásaink...
Kleist 200
2011. november 21-én, Heinrich von Kleist halálának 200. évfordulóján a világ számos más városa mellett Budapesten is lesz felolvasás. Helyszín a Tündérgyár Presszó, szervező a...
Pályázatok 2011. november 19.
==========================================================================1. KULTURÁLIS CÉLÚ PÁLYÁZATOK==========================================================================1.1 Diákalkotók VII. Országos Zománcművészeti Biennáléja Pályázatot hirdet az Egri Kulturális és Művészeti Központ általános és középiskolásoknak, főiskolásoknak és egyetemistáknak a Diákalkotók...
Mulatozik olyankor
Azt hiszem, marad a Nana. Legalábbis ideiglenesen. Mondd, hogy anya. Felnéz, ravaszkásan mosolyog, majd kivágja, hogy nana. Végülis elégedett lehetek, számtalan alakmásom létezik, így aztán...
Sünmesék – A három sünbetyár
A három kópé az ösvényt elállta, mire a meglepetéstől Bolhának kinyílt a szája. – Böszörményi Gyula meséje
A vízözön mondja – bemutatás
November elején jelent meg a magyar születésű olasz költő, Tomaso Kemeny első magyar nyelvű verseskötete, A vízözön mondja címmel a Magyar Műhely Kiadónál, Szkárosi Endre...
Méhes Károly: Hegymenet
„Nincs minden, amit mi szeretnénk, de van minden, amire szükségünk lehet.” Méhes Károly Hegymenet című új kényvéből Várszegi Asztrik ajánlásával olvashatnak részletet. A könyvet az...
Sneci, snájder, dvuci, dvájder
Ugye, abban a könyvbenvolt a küsznek a népi nevei közt, hogy sneci, snájder, mi? - Abban hát, te meg hozzátetted, hogy dvuci, dvájder. A naphalat...
Semmilyen Szempontból
Szimbolikus jelentőségű tett, hogy elbocsátották M. Kiss Csabát a közszolgálati tévétől. A műsorvezető 2007 februárjában indította el a Szempont című, oknyomozással is foglalkozó műsort az...
Ragnarök
Megérkezett. Mint minden évben. A mitológiai idő. Ahogy errefelé mondják: felfalta a napot a farkas.- Szeles Judit a Jávorszarvaslesen. (A szerző fotója)
„Mindenkinek van valami furcsa szokása”
Az Opus című folyóirat idei ötödik lapszámát Bányai TamásÖnámítás című prózájával és Szergely Jeszenyin A Kaukázusban című versének egy részletével ajánljuk.A lapszámot részletesenAngyal Sándor mutatja...
Könyvszalonról könyvvásárra
Azért nem olyan tragikus a könyv helyzete: egyetlen hétvégén előbb a Győri Könyvszalonon, majd a bécsi könyvvásáron, a BuchWienen néztünk körül. Volt panasz, de érdeklődő...
Szemüveges pápa
(Fotó: Révai Sára) A szemüvegesek a gyerekközösségek alsó, megvetéssel sújtott kasztjába tartoztak többnyire randa, ormótlan, műanyag okuláréjuk okán (szélsőséges és különös riasztó esetekben egyes kérges...
Áldás vagy átok
Áldás vagy átok. Avagy cigánykérdés a mai Magyaországon címmel folytatódik az Asztali beszélgetések című sorozat a Petőfi Irodalmi Múzeumban november 17-én, csütörtökön 18.00 órától. Az...
Dalos György: Viszlát, elvtársak!
1989. november 28-án a teljes kommunista vezetőség leköszön Prágában, és az éljenző tömeg transzparenst függeszt ki a prágai tévétoronyra a következő felirattal: „Lengyelország – 10...
A Kistehén legújabb klippje
Csináltunk két klippet, az elsőt az erdőben, a barátaimmal és az állataimmal körülvéve, a másikat a pesti próbataremben. Kint töltöttem három hetet Londonban, ott elkészültek...
A Balatoni Almanach bemutatója Siófokon
Deák István, szerző tisztelettel meghívja Önt a balatoni vízi rendészet megalakításának 90., a korszerű balatoni vízi rendészet alapjai lerakásának 60. évében kiadott BALATONI VÍZI RENDÉSZETI...
Pályázatok 2011. november 14.
==========================================================================1. KULTURÁLIS HÍREK AZ EU-BÓL==========================================================================1.1 Általános információs napot tartunk Irodánk bemutatja a Kultúra Program fő jellegzetességeit és tudnivalóit. (KultúrPont)Bővebb információ: http://www.kulturpont.hu/content.php?hle_id=28709--------------------------------------------------------------------------1.2 Európa mint az interakciók...
Kisgyerekek emlékiratai az Írókban
Az Írok boltjában november 16-án, szerdán 16.00 órakor mutatják be Podmaniczky Szilárd Kisgyerekek emlékiratai című legújabb könyvét, amelyben gyermektragédiákat dolgozott föl.