Archív

Landvetter 2.

Szóval igazán nem tudtam, miért kaptam ezt a játékszert, de a méret nem stimmelt. Az embernek mindenféle gondolata támad ilyenkor. Valami baj van a méretemmel? Vagy az ő méretével? Minek ez nekem? – Szeles Judit blogja (http://www.fotoakuten.se)

Leizzadok, amikor az ajtóra mutat. A magas, szőke rendőrnek nagyon jól áll a sötét egyenruha. Semmi fenyegető nincs a fellépésében. Inkább kedves, előzékeny. Én mégis leizzadok. Nem régi beidegződés miatt, hanem mert okom van rá.

A derékszíján egy SIG Sauer pisztoly, extra tár, szétnyitható gumibot, bilincs, paprikaspray, kulcsok és kesztyű. A vállán rádió adóvevő. Bal karján egy gyakorlatilag tönkretehetetlen SNOON GTLS Streetfighter karóra. A férfi körülbelül harminc, harmincöt lehet. Nem lehet pontosan megmondani, az egyenruha kortalanná teszi az embert.

Kinyitja az ajtót, és én belépek. Egy csomó pultot látok, olyanokat, mint az indulási részen, ahol a kézi poggyászokat ellenőrzik. Már érzem, hogy majd elsüllyedek szégyenemben. Idegességemet leplezendő, vigyorgok, mint egy vadalma. Ezt viszont észreveszi, és valamit mond angolul, azt hiszem, angolul. Nem vagyok biztos benne. Abban sem, hogy hozzám beszél. Meg is fordulok, mögöttem senki. Csak ő és én. Azt sem tudom, mindez szabályos-e: kettesben egy férfival egy üres szobában. Ráadásul még jóképű is. Sőt, egyenesen izgató. Egyenesen izgató, a fene egye meg.

A bőröndömre mutat.

– Volna szíves kinyitni?

Most már értem, mit mondd, de a szívem továbbra is a torkomban repdes. Egy jól irányzott mozdulattal kinyitom a bőröndöt, és felcsapom a fedelét. Arra kérem, ha meg akarja vizsgálni a csomagom tartalmát, legyen olyan kedves, és tegye meg maga, én oda se bírok nézni. És ellépek a pulttól.

Kissé meglepődve, de tapintatosan kérdez rá:

– Az öné a bőrönd?

– Igen. De még egyszer kérem, nézzen meg mindent, amit csak akar, csak nekem ne kelljen odanéznem. Értse meg, szégyellem magam.

Kesztyűt húz, mint valami rutinos nőgyógyász, és egyenként kezdi kiemelni a tárgyakat. Amikor az átlátszó műanyag zacskóhoz ér, megremegek.

Karácsonyra kaptam. Sokkal nagyobb volt, mint a méretem, óriási és flamingórózsaszín. Sose használtam, csak külsőleg. Annál az egyszerű oknál fogva, hogy nem fért volna be, hacsak nagy erőlködés árán nem. Úgy értem, ha megerőszakolom magam. Nem egy hétköznapi karácsonyi ajándék. Nem tudom, mire gondolt a barátom, amikor elhatározta, hogy vesz nekem egy vibrátort. Lehet azt, hogy ne csaljam meg az alatt az idő alatt, amíg nem vagyunk együtt, hogy nehogy ki éhezzek valaki másra a magányos hetek, hónapok, félév során. Mert nem találkoztunk gyakrabban a távolság miatt. Ezernégyszázötvenhat kilométer. Három óra repülővel. Átszállás nélkül. És sokszor átszállással is, mert úgy olcsóbb valami különös oknál fogva. Így legalább világot láttam: Amszterdamot, Koppenhágát, Párizst egy viharos délután.

Szóval igazán nem tudtam, miért kaptam ezt a játékszert, de a méret nem stimmelt. Az embernek mindenféle gondolata támad ilyenkor. Valami baj van a méretemmel? Vagy az ő méretével? Minek ez nekem? Azt hiszi, mi nők nem bírunk ki hosszabb időszakot szex nélkül? Vagy ő nem bírna ki? Vagy a svédek egyszerűen csak szeretik a szexet? Esetleg olyan természetes nekik, mint az evés vagy az ivás? Aztán egy idő után hozzászoktam a gondolathoz: van egy túlméretes flamingórózsaszín vibrátorom, és azt használni is fogom. És ez így is lett.

– Szeret olvasni? – kérdezi a rendőr egyik kezében tartva a Baudolino angol fordítását, amit éppen akkor talált meg a bőröndömben.

– Igen. Maga is?

– Egyik kedvencem Eco – feleli, majd visszateszi a könyvet, és lehajtja a táska fedelét.

– Készen vagyunk. Köszönöm. És kellemes időtöltést Svédországban – mondja még.

Elbúcsúzunk. Kimegy a helyiségből becsukva maga után az ajtót. Én még elrendezhetem a holmimat.

Isten hozta Svédországban, röhögök magamban, és átkozódom, hogy lehetek ilyen birka, magamra vonom a figyelmet, nem is, egyenesen kikövetelem magamnak a poggyász átvizsgálását, holott tudom, azt már megteszik a felszállás előtt. Ez a folytonos kényszer, az ellenőrizve levés kényszere, ez mikor fog elmúlni?

Életemnek nem szerencsés periódusát élem, magyarázom magamnak. Februárban eladtam a lakásomat, hogy be tudjak fizetni egy épülő társasházba, és ideiglenesenodaköltöztem haldokló apámhoz és ideges anyámhoz. A társasház sose épült meg, mert az ügyvéd, aki az építtető társaságot képviselte, nem tudott építési engedélyhez jutni, illetve a korábban már elfogadott terveket az önkormányzat megtámadta, és a bíróság az önkormányzat javára ítélkezett. A pénz egy része már ráment a pereskedésre meg a telekkel kapcsolatos kiadásokra, amikor kiléptem. Ez már elegendő lehetett volna egy kisebb idegösszeroppanáshoz.

Nekem azonban csak az epegörcseim lettek egyre hosszabbak és elviselhetetlenebbek, amíg augusztusban el nem vitt a mentő. Akkor már két napja feküdtem felfúvódva hol a bal oldalamon, hol a jobb oldalamon, mert a hátamon már nem bírtam, valami nagy, kemény és nehéz húzott le. Galambtojásnyi kövem volt. Ez látszódott az ultrahangon. Az majd csak a műtőasztalon látszódott, hogy az epehólyag időközben valamikor szétrepedt, és közel álltam a szepszishez.

A lábadozás körülbelül hat hétig tartott. Mindjárt utána megkaptam a felmondásomat a munkahelyemről: lejárt a szerződésem, és nem kívánták meghosszabbítani. Közben szeptember 11-én az al-Káida terrorszervezet összehangolt öngyilkos merényletet intézett az Egyesült Államok ellen. Azon a reggelen al-Káida gépeltérítő szállt fel amerikai utasszállító repülőgépekre. A terroristák terveik szerint az USA fő jelképeinek számító épületekbe vezették bele szándékosan a repülőgépeket. A New York-i Világkereskedelmi Központ ikertornyaiba két repülőgép csapódott be. Mindkét épület összeomlott két órán belül, az összeomlást követően több épület is az ikertornyokhoz hasonlóan összedőlt, vagy megrongálódott. A harmadik repülőgép a Pentagon Virginia állambeli arlingtoni épületébe repült. A negyedik eltérített gépet egyes feltételezések szerint a terroristák a Fehér Házba irányították volna, de az utasok visszafoglalták, azonban már nem tudták megmenteni a lezuhanásról, az utasszállító repülő Washingtontól mindössze tizenöt percnyire, Shanksville mellett csapódott a földbe. A repülőjáratok egyetlen utasa sem élte túl a támadásokat.


VÉGE


{jcomments on}

Kattints ide a hozzászóláshoz

Hozzászólás

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

I accept the Privacy Policy * for Click to select the duration you give consent until.

Népszerűek

To Top