Archív

Ben Hur

benhur

(Fotó: Révai Sára)

Amikor Zsolt, az osztálytársam megkérdezte tőlem, hogy van-e kedvem a Ben Hurt megnézni, azonnal igent mondtam. A Vörös Csillag moziban vetítették, évtizedekkel eredeti bemutatója után.

Megbabonázva bámultam a hatalmas vásznon gördülő impozáns képsorokat. Egy dolog viszont váratlanul ért: a képregényből teljes egészében kihagyták a Jézus-epizódot, miáltal a filmhez képest jócskán áttevődtek a hangsúlyok. Az is világossá vált, hogy Zsolt elsősorban nem a látványos jelenetek, a cirkuszi kocsiverseny és a tengeri csaták miatt akarta megnézni, hanem mert látni akarta, hogyan zajlott Jézus kálváriája és a keresztre feszítés.Akkor már tudtam, hogy ő a szüleivel együtt rendszeresen járt templomba. Nekünk ezen nevetnünk kellett volna, ehelyett félig-meddig irigykedve néztünk rá: Zsolt valami olyannak lehetett a részese, amiről nekünk még csak sejtelmünk se volt, hogy micsoda.

Ahogy az időközben sötétbe borult városban baktattunk hazafelé, hosszú perceken át egyikünk se szólt. Aon töprengtem, hogy vajon miért nem mutatták soha Jézus arcát, és miért nem ejtették ki a nevét. Lopva Zsoltra pillantottam, és a derengő utcai lámpák fényében afféle csöndes és békés örömet véltem rajta fölfedezni. Zsolt a szemeivel és arcának ragyogásával mosolygott; én pedig megint ott álltam értetlenül, kétségek és kérdések közepette, szembetalálkozva azzal a hatalmas erővel, amiről alig tudtam valamit, s ami minden találkozásunkkor úgy letaglózott, hogy utána nehezen tértem magamhoz.

– Milyen jó volt! – Megpróbáltam társalgást kezdeményezni, azt remélvén, hogy valamennyire oszlatni tudom a mázsás súlyként rám nehezedő misztikumot.

Zsolt még csak rám se nézett, bólintott, és rendületlenül menetelt tovább.

– Megvan nekem képregényben – folytattam erőtlenül. – Akarod, hogy kölcsönadjam?

– Nekem is megvan – Zsolt arcán nem szűnt meg a mosoly.

– Az is tök jó. De nem annyira, mint a film.

Zsolt egyetértőn bólintott.

Egy darabig megint némán gyalogoltunk tovább, aztán Zsolt egyszer csak megtorpant, és felém fordult.

– A képregényből egy csomó mindent kihagytak – ezt olyan számon kérően mondta, mintha engem okolna érte. – A legfontosabb részek nincsenek a képregényben. Jézus például nincs is benne.

Most rajtam volt a sor, hogy bólintsak.

– De miért? – szegezte nekem hirtelen a kérdést Zsolt.

– Azért – próbálkoztam bátortalanul –, mert… mert akkor biztos túl hosszú lett volna. Olyan hosszú, mint a film. S nem fért volna el egy füzetben.

Zsolt öles léptekkel indult tovább. Kissé lemaradva követtem.

Az arc nélküli Jézus és a keresztre feszítést követően kirobbant hatalmas, földöntúli vihar kséőbb sokszor eszembe jutott. Esténként, lefekvés után, még napokon, sőt heteken keresztül újra meg újra elém rajzolódtak a mozivásznon látottak. Nem a Ben Hurvolt az első moziélményem, de ez volt az első film, amely igazán nagy hatást tett rám.

{jcomments on}

Kattints ide a hozzászóláshoz

Hozzászólás

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

I accept the Privacy Policy * for Click to select the duration you give consent until.

Népszerűek

To Top