+ művészet & politika
A Líra 12 milliós „csomagolós” büntetését megsemmisítette a Fővárosi Törvényszék
A Kormányhivatala 2023. július 13-án közölte: tizenkétmillió forintos fogyasztóvédelmi bírságot szabott ki a Líra Kft.-vel szemben.
Tízen pályáztak a Nemzeti Múzeum főigazgatói állására
A Magyar Nemzeti Múzeum főigazgatói pozíciójára kiírt pályázat benyújtási határideje hétfőn 17 órakor járt le.
Halálra ítéltek egy ausztrál írót
Wong azt nem említette, hogy az ügy milyen hatással lehet az ausztrál-kínai kapcsolatokra, de hangsúlyozta; továbbra is kiállnak Yang jogaiért.
40 perben támadta meg az igazságügyi miniszter határozatait 5 művészképviselet
Az igazságügyi miniszter a jogdíjak inflációkövetésére a korábbinál részletesebb indokolást kért számon elutasítása egyetlen indokaként.
Sin Deve rendezőnőt életfogytiglani börtönre ítélte a bíróság
Sin Deve 2013-ban bemutatott, Now I am 13 című dokumentumfilmje két filmfesztiválon is díjat nyert.
Felhívást tett közzé az MMA
A felvételi kérelmet postai úton, tértivevényes küldeményként február 2-ig lehet elküldeni az MMA titkárságának postacímére.
6 hónap börtönt kapott a 2006-os Nobel-békedíjas Muhammad Junusz
megsértették a munkajogi előírásokat a Muhammad Junusz által alapított Grameen Telecom elnevezésű non-profit társaság vezetőiként.
A lengyelek fölszámolják a közmédia társaságait
A miniszter szerint a közmédia társaságainak felszámolási eljárás alá helyezése lehetővé teszi azok „szükséges átalakítását”.
Az igazságügyi miniszter súlyos károkat okoz döntésével a művészeknek
Az igazságügyi miniszter eddig minden esetben jóváhagyta azokat a díjszabásokat, amelyek az infláció okozta reálérték-vesztést kompenzálták.
Demeter Szilárd Csaba újabb 5 évre a PIM igazgatója
A pályázati kiírásra Demeter Szilárd Csaba egyedüli jelentkezőként nyújtotta be vezetői koncepcióját...
Rishi Sunak: Színpadias pózolás, amit Kiriákosz Micotákisz görög miniszterelnököt csinál az Elgin-kincsek miatt
Rishi Sunak: nem lett volna értelme megtartani a találkozót, mert a görög fél nem a jövőt érintő kérdéseket akarta megtárgyalni.
Berobbant az angol-görög vita a kettészakított Elgin-kincs miatt
A brit kormány álláspontja egyértelmű: az Elgin-márványok a British Museum állandó kiállítási kollekciójának részét képezik.
44 millióért adták el Václav Havel zöld télikabátját, amiben a híres levelet rejtegette
Ebben az ikonikus kabátban mondta el Václav Havel beszédét egyebek között 1989. november 25-én a prágai Letná téren.
Váratlanul elhunyt Barta József
Barta József munkáját "pontosan, szépen, nagy odaadással és felelősséggel végezte, amivel nagy tekintélyt vívott ki kollégái között.
Puskin szobra nem állhat többé Kijevben
Puskin szobra az Ivan Bahrjanij 20. századi ukrán költőről, próza- és drámaíróról, publicistáról és politikusról elnevezett parkban állt.
Díszpolgár lett Gálvölgyi János, Jordán Tamás és Presser Gábor is
Átadta Budapest díszpolgár címeit Karácsony Gergely főpolgármester és Tüttő Kata főpolgármester-helyettes az önkormányzat díszközgyűlésén
Csák János kirúgta L. Simon Lászlót
Azért mentette fel a Nemzeti Múzeum főigazgatói pozíciójából, mert - Csák János álláspontja szerint - szabotálta a gyermekvédelmi törvényt.
Mától új elnöke van az MMA-nak: Turi Attila
Turi Attila elnöki programjában elmondta: a legfőbb feladatai között lesz az intézményrendszer hatékonyabb működésének elősegítése
Ők hárman a Nemzet Művésze új díjazottjai
A Nemzet Művésze díjat az MMA kezdeményezésére alapította 2013-ban az Országgyűlés a magyar művészeti élet díjazására.
Kudarcba fulladt a Zeneakadémia rektori pályázata
Eredménytelen a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem (Zeneakadémia) rektori pályázata - közölték a pályázat kiírói.
L. Simon László megakadályozta, hogy Vashegyi György tiszteletbeli elnöki kinevezést kapjon
Vashegyi György, az MMA leköszönő elnöke felidézte, hogy 2017 októberében első alkalommal nyerte el az elnökséget.
Szent Efrém Férfikar koncertje azokért, akiket megkötözött kézzel találtak meg tömegsírokban
Az ukrajnai civil áldozatokra emlékező koncertet ad csütörtök este a varsói Keresztelő Szent János-főszékesegyházban a Szent Efrém Férfikar.
Nem kértek sokat érte, mégsem tudták kiadni a badacsonytomaji Szegedy Róza Házat
A méreteiben is impozáns házat és a hozzá tartozó birtokot Szegedy Róza, a költő Kisfaludy Sándor feleségeként vitte a házasságba 1800-ban.
Ők 18-an kapták az MMA 9 tagozatának díjait
Az MMA tagozatai minden évben két-két személynek ítélik díjaikat, melyek egyikét hagyományosan külhoni művészek és szakemberek kapják.
A Széchényi Könyvtár beolvasott Zuckerbergnek
Az Széchényi Könyvtár (OSZK) nyílt levelet intézett Mark Zuckerbergnek, aki a Facebookot is magába foglaló Meta platformcsoport vezetője.
Semmi keresnivalója az orosz, fehérorosz és iráni nagykövetnek a Nobel-békedíj átadásán
A Nobel Alapítvány a stockholmi díjátadásra történő meghívást a Svédországban megfogalmazott éles bírálatok miatt vonták vissza.
Reisz Gábor: A NER részének tartom az ellenzéket
Reisz Gábor arról is beszélt, hogy a Magyarázat mindenre nem a magyar, hanem a szlovák állam támogatásával született meg.
5 férfi pályázott a Zeneakadémia rektori posztjára
A Zeneakadémia jelenlegi rektora, Vigh Andrea megbízatása október 31-én jár le, ennek megfelelően az egyetem új vezetője november 1-jén kezd.
Kinyírta a politika az Átriumot működtető Kultúrbrigádot – az Örkény Színház közleménye
Az Örkény Színház felajánlja (ahogy független társulatok esetében is tette), hogy valamely előadásukat színpadán életben tartja.
Már elérhető az állami művészeti és tudományos díjazottak listája
Augusztus 20-a alkalmából Magyar Érdemrend parancsnoki keresztet, Magyar Érdemrend tisztikeresztet is adományoztak.
További cikkek
