+ Irodalom

A Líra 12 milliós “csomagolós” büntetését megsemmisítette a Fővárosi Törvényszék

libri líra

A Kormányhivatala 2023. július 13-án közölte: tizenkétmillió forintos fogyasztóvédelmi bírságot szabott ki a Líra Kft.-vel szemben.

A Fővárosi Törvényszék Közigazgatási Kollégiuma megsemmisítette a budapesti kormányhivatal azon határozatát, amely a Líra Kereskedelmi Kft.-vel szemben tizenkétmillió forintos fogyasztóvédelmi bírságot szabott ki.

A Fővárosi Törvényszék Sajtóosztálya pénteken azt közölte: a Fővárosi Törvényszék Közigazgatási Kollégiuma megsemmisítette az alperes azon határozatát, amely egy könyvkereskedelmi kft.-vel – a felperessel – szemben 12 millió forintos fogyasztóvédelmi bírságot szabott ki.

A közigazgatási per azután indult, hogy helyszíni hatósági ellenőrzés során az alperes észlelte, az üzlethelyiség ifjúsági irodalom részlegén az egyik kiadványt, valamint annak négykötetes változatát nem zárt csomagolásban helyezték el – idézte fel a törvényszék a közleményben.

Hozzáfűzték: az alperes határozata szerint ezzel a felperes megsértette a kereskedelmi rendeletet, amelyben az áll, hogy a

“Születési nemnek megfelelő önazonosságtól való eltérést, a nem megváltoztatását, a szexualitást öncélúan ábrázoló, valamint a homoszexualitást megjelenítő, illetve népszerűsítő, gyermekeknek szóló termék a többi terméktől elkülönítve csak zárt csomagolásban forgalmazható.”

A törvényszék az alperes határozatát megsemmisítette; a bírói tanács az ítélet szóbeli indokolásában rögzítette, hogy “a helyszíni ellenőrzés keretében megállapított tények nem egyeztek a jogszabályi rendelkezésben rögzített tényállási elemekkel”.

A bíróság egyetértett a felperes hivatkozásával, hogy a kereskedelmi rendelet azon mondatrészét, amely szerint “a homoszexualitást megjelenítő, illetve népszerűsítő, gyermekeknek szóló termék a többi terméktől elkülönítve csak zárt csomagolásban forgalmazható”, a magyar nyelvtani szabályok alapján csak egyféleképpen lehet értelmezni: abban az esetben követeli meg a zárt csomagolás alkalmazását, ha a termék a többi terméktől elkülönítve került forgalmazásra.

Mivel a kiadványok nem voltak elkülönítve, az indoklás szerint a jogszabálysértés nem következhetett be.

Az ítélet jogerős – tudatta a törvényszék.

Budapest Főváros Kormányhivatala 2023. július 13-án közölte, hogy tizenkétmillió forintos fogyasztóvédelmi bírságot szabott ki a Líra Kereskedelmi Kft.-vel szemben, miután a cég által üzemeltetett könyvesboltokban a homoszexualitást megjelenítő Heartstopper – Fülig Beléd Zúgtam (Szívdobbanás) című kiadványokat a gyermekeknek szóló könyvek között helyezték el, és forgalmazásuk sem zárt csomagolásban történt.

A legfrissebb irodalmi hírek

Kattints ide a hozzászóláshoz

Hozzászólás

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

I accept the Privacy Policy

Népszerűek

To Top