
Akcióvígjátékot nevez az Oscar-ra Magyarország
A jelöltek listáját 2017. január 24-én hozzák nyilvánosságra.

A jelöltek listáját 2017. január 24-én hozzák nyilvánosságra.

A Fehérlófia szereplője nevének etimológiai fejtegetés nem gyerekmesébe való.

Orbán-Schwarzkopf Balázs történész-levéltáros az Állambiztonsági Szolgálatok Történeti Levéltárában hajmeresztően izgalmas dokumentumokat talált arról, hogy milyen aktívak voltak a terroristák és a csempészek a 80-as évek Magyarországán. Úgy tűnik, hogy tevékenyen részt vettek a magyar hatóságok ebben is. A közel-keleti szálakat sokáig Bulgáriában fogták össze. Az egyik dokumentumban utalnak arra, hogy a 80-as évek elején egy…

A programból: Csákányi Eszter térdműtéte miatt az évad programját át kellett alakítani, Molnár Ferenc A hattyú című darabjának bemutatóját a következő szezonra halasztották. Az első bemutató így Bagossy László rendezésében Csehov Három nővér című műve lesz, amelynek bemutatóját október 14-én tartják.

A Halál járja az erdőt. Bármihez is érjen, az elpusztul. Pompás virágok, nyulak, madarak élete szűnik meg az érintésére. Aztán egyszer csak találkozik egy olyan élőlénnyel, amelyben gyönyörűségét leli, csak nézi és nézi, és nem érinti meg...

Az önéletrajzokat a szinpadmester@orkenyszinhaz.hu e-mail címre várják a nettó fizetési igény feltüntetésével!

Ez a kezdeményezés lehetőséget ad azoknak a nehéz sorsú embereknek, akik gyakran önhibájukon kívül az utcára kerültek. Képviselhetik magukat, elmondhatják az életükben előforduló nehézségeket és megmutathatják a bennük rejlő tehetséget.

Kőrösi Máté és Szalai Márk alkotópárosa már jó ideje új, személyes hangvételű projekten dolgozik, amely az Otthon címet viseli. Ezúttal közösségi finanszírozásból szeretnék megvalósítani, amire a szeptember eleji forgatásig gyűjtik a támogatásokat! Az Otthon című kisfilm azt a pillanatot ragadja meg, amikor egy kisfiú életében a naiv gyermeki létezésből fakadó gondatlan állapot először sérül meg.…

A történet onnan indul, hogy a több szempontból Brigitte Bardot-ra emlékeztető George beleszeret Alexbe, aki miatt az egész baráti társaságot bevonja a játékába.

Könyörgöm, beszéljünk már arról, hogy maga hogy van ebben az egész dologban, és hogyan kéne önnek terápiára menni!

A mezőny jó része pajzán népszínmű volt, ahol bőven volt alkalmuk vérbő altesti poénokkal megnevettetni magukat és a közönséget.

A lovagkeresztjüket Bayer Zsolt kitüntetése miatt visszaadók közt volt tanáraim, szellemi idoljaim, sőt még rokonaim is vannak.

„Hasfájásban szenvedek / Érdemkeresztet küldenek”

A festmény közel 150 munkaóra alatt, megrendelésre készült el.

Huszonkét éve a Ponyvaregény teljesen felforgatta az addig elképzeléseket arról, hogyan lehet egy történetet elmesélni filmen, így aztán az sem csoda, ha Vincent Vegáék kalandjai mindenki fantáziáját beindították.

Már két helyszín is visszamondta a Központi Hatalom nevű zenekar koncertjét, a szervezők ismét helyszínt keresnek.

Elképzelted már, hogy milyen lehet több tízezer ember elé felmenni a színpadra egy fesztiválon? Most megnézheted, hogy milyen is igazából.

Tragikusan fiatalon elhunyt Bedi Eszter, a Győri Nemzeti Színház rendezőasszisztense, súgója.

A történet főszereplője, akit Piroska szemével láthatunk, az 1870-ben Brtnice-ben született és nevelkedett Josef Hoffmann építész, aki többek között a bécsi Szecesszió és a Wiener Werkstatte megalapítója.

Egy worcesteri férfi készíttetett egy animációt, ami barátnőjével való megismerkedésüket mutatja be. A kisfilmet le is vetítették, amikor a pár beült a moziba.

A közéleti témákat rendszeresen megéneklő Apa Zenél együttes ismét hallatott magáról, ezúttal az 1956-os emlékév alkalmából készült dalt dolgozták fel.

Egy idős párt 62 együtt töltött év után különválasztottak, mert mindketten állandó felügyeletre szorulnak, ám nem tudták őket ugyanabban az otthonban elhelyezni.

Gerencsér Nóra Amerikában született és ott is élt sokáig. Édesapja neves kutatóbiológus, édesanyja matematikus, még Nóra születése előtt költöztek ki. Mikor Nóri hazajött, nem találta a helyét, majd visszatérve Amerikába rájött, mi volt az oka.

A valóságból kiindulva nagyon sok minden eldobható lett, előbb-utóbb talán a művészet is az lesz, kivéve a művészetből áradó szellemiséget, spirituális lendületet, szellemi energiát és lelkiséget. Jelen munkámnak is ez az egyszerű magyarázata - meséli feLugossy László a köztéri projektről.

Vlagyimir Szorokin az orosz irodalom nemzetközi sztárja, politikai, közéleti tartalmú kijelentései miatt sokan figyelnek a szavára Oroszországban, ennek köszönhetően több rétegű értelmezésnek vannak kitéve megjelent írásai, regényei, amelyek így nem egyszer szélsőséges reakciókat váltanak ki...

A legfrissebb pályázatok között ezúttal öt álláslehetőséget is találtok, valamint három ösztöndíjat Tajvanra, Japánba, és a Spanyolországba, a pályázatok között szerepel fotó- és videópályázat, és egy, Berlin ismeretéhez kötődő kiírás. Hajrá!

László Erika írónő, akinek legutóbbi könyve A szépségtitkaim címmel jelent meg, az Európa Kiadónál pedig Transzregény címmel adták közre regényét, jótékonysági céllal elajándékozza jó állapotban lévő Suzukiját, amit facebook-oldalán tett közzé.

1960 a tüntetések, a parlamenti bojkott és a konszolidáció éve volt Japánban. Naruse filmjében azonban nincs zaj, nem hallatszik be a családi házba a tüntetők kiabálása, ahogy nem tud talán a család arról sem, hogy Eisenhower amerikai elnök hivatalos látogatása is a tüntetők miatt hiúsult meg Tokióban. - Ferber Katalin írása a Lányok, asszonyok és…

Bayer Zsolt állami kitüntetése sokakat arra késztetett, hogy végig gondolják, milyen alapértékek mentén képzelik el az életüket, és abba sokaknak fért bele egy uszítóval való bármilyen közösség. Ha most ezen keresztül nem értik meg a választók, milyen kormánya van Magyarországnak, soha nem fogják.

A rendezvényen a hazai rock és metal élet legkiválóbb és legnevesebb előadói mellett egy német, egy amerikai, és egy lengyel csapat is teszteli a közönséget.