Életem leghosszabb alkonya csaknem hét órán át tart: végig a nyugati horizontról szétáradó vöröses fényben repülünk, amihez stílszerűen vörösbort kortyolgatok és olvasom Ye Xin A Pair of Yade Frogs című regényét...
...csak azt bánom, hogy a másik jellegzetes arcát nem sikerült lencsevégre kapni, azt, amikor lehajtott fejjel felfele nézve azt ellenőrzi, hogy a frufruja elég egyenletesre van-e nyírva.
Hogy is lehetne kedvem visszamenni egy országba, ahol feketelistán vagyok...
Megnézem, a neten mi van, és látom, hogy egy nyilas hecclapban egy állítólagos irodalomtörténész kispolgári elhajlással vádol: a Párt ökle lecsap rám. Derék ügynök módjára listázza, ki és mit vétett a kötelező ideológia ellen, ki mivel sértette meg a vezért és a népet; sorra veszi Borbély Szilárdot, Esterházyt, Závadát és Krasznahorkait; majd azt mondja, „És…
Én arról beszélek, hogy az utazás az irodalom alapmetaforája, utazás a térbeli vagy a pszichikai ismeretlenbe, s hogy minden szívemnek fontos regény erről szól, de hát mi másról is szólhatna.
Hiába tíz és tízezer kilométer a távolság, az összhatás, ami a tárgyakból, a bútorokból, a könyvek gerincéből árad, az ugyanaz.
…a kaja-pia iránti extatikus érdeklődés már az ókori Kínában is központi helyet foglalt el.
Az első, akivel összefutok a szerkesztőségben, persze, hogy ismerős: Hajnal Laci az ELTE-ről... A másik szerkesztőt is ismerem, igaz, csak látásból: abban az időben dolgozott a Magyar Rádióban, amikor én is, ő a Falurádiónál volt, én a Zoli-féle Irodalmi szerkesztőségben. Ő sem akar Magyarországra visszatérni
Éva megint azt mondta, hogy 100, az eladó megint forgatta a szemét, és azt mondta, 1500. Aztán 1400, aztán 1300. Éva mondott 200-at. Újabb sértődés, újabb hátatfordítás.
A Nagy Falhoz, amely a cakkos hegycsúcsokon hullámzik és kanyarog jó ötszáz-hétszáz méterrel följebb, sífelvonóhoz hasonló lanovkán és zárt kabinos libegőn is fel lehet jutni, mi későn kapcsolunk, hogy Mr. Hunter, a katonás beszédű altisztünk a legszivatósabb megoldást választotta számunkra: a lépcsőt.
A vendéglő a közelben van, a belváros felé egy gigászi toronyban, és „A Nyúl Papához” enigmatikus nevet viseli. A sztorit aztán elmeséli Min...
A tárlókban végig nézzük, hogyan nevelkedett és hogyan élet a mester, Lu Xun, akinek az egész attitűdje, kultúrafelfogása a kelet-európai értelmiségi számára igencsak ismerős és otthonos: egész élete azzal telik, hogy a nyugati irodalmat és kultúrát megpróbálja átplántálni Kínába.
Ki is faggatjuk előadás után a hallgatókat, mért tanulnak magyarul – van, aki a diplomáciában akar elhelyezkedni, van, aki az üzleti életre alapozná a jövőjét, van, aki műfordító akar lenni. Yu Zemin azt meséli, itt főleg a szülőkre vár a feladat, hogy eldöntsék, mit tanuljon a gyerekük.
Leet már nyáron megismertem, hatalmas arc, nagy kavarógép, egyszerre nyolcszáz dolgot csinál, mindent tud, mindent meg tud szerezni, de a dolgok jelentős százaléka valószínűleg duma. De végtelen aranyosan nyomja az ipart.
De hiába vagyok álmos, elaludni még nem tudok, felveszem a fülhallgatót és a szemcsés kis képernyőn megnézek egy fél epizódot valamelyik Pókebemberből francia szinkronnal, kínai felirattal. Páratlan élmény, mindenkinek csak ajánlani tudom.
Kínában nem jelenhetett meg a Kína tíz szóban kötet, de ez – bár ilyesmiről ritkán kapunk hírt – nem meglepő. Jü Hua bűnös: őszintén ír hazájáról.