Barátom, meg fogsz dögleni!

Ezzel a mondattal nyit Farkas Wellmann Endre frissen megjelent kötete, a Cukor.Baj, melynek borítóján a következő öndefiníció olvasható:

„kézikönyv kezdő, haladó és leendő II-es típusú cukorbetegeknek”.

A fentiek alapján talán kisejlik, hogy nem a megszokott életvezetési tanácsokat, gyógyászati trükköket, étrendbéli hókuszpókuszokat veheti kézbe a nyájas olvasó – Farkas Wellmann őszinte könyvet akart írni, távol tartva magát a fals, érdekorientált ígéretektől. A mű bemutatóestjén a szerző Zacher Gábor toxikológussal beszélgetett a Petőfi Irodalmi Múzeumban.

Rendhagyó kötethez rendhagyó bemutató dukál!

A Cukor.Baj nyelvileg köznapi, stílusában kendőzetlen, témáit tekintve pedig igencsak szerteágazó, akárcsak a bemutató alapját képző beszélgetés, amely gyakorlatilag moderálatlanul zajlott, oldott, családias hangulatban. Ha valaki netán úgy érkezett az eseményre, hogy előtte már volt módja beleolvasni a könyvbe, megmosolyogtatónak találhatta, hogy Farkas Wellmann épp Zacher Gáborral beszélget, a két férfi habitusa ugyanis rendkívül hasonló.

Zacherra gyakran hivatkoznak „sztárorvosként”,

amit nem csupán gyakori médiaszereplései tesznek indokolttá, hanem megkapó, humoros és provokatív megnyilatkozásai is. Ő az orvosi kaszt tiszteletbeli megmondóembere, aki sosem rejti véka alá a véleményét, bátran és szilárd határozottsággal fejti ki gondolatait a legkülönfélébb témákban, olykor fittyet hányva mindennemű szalonképességre. Népszerűségét őszinteségének és következetességének köszönheti, mellyel képes hidat képezni egymástól meglehetősen távoli generációk között.

Farkas Wellmann Endrét elsősorban költőként ismerheti a publikum, a Cukor.Baj azonban épp a prózaisága miatt működik. Nincs benne félrebeszélés, nincsenek cizellált eufemizmusok. A Cukor.Baj-t kegyetlennek is mondhatnánk, ha nem volna mélységesen emberi és humoros. Ahogy Zacher jegyezte meg a beszélgetés során:

„Körbe lehet valamit írni, csak nem biztos, hogy mindenki ugyanarra fog gondolni.”

Ez persze nem jelenti azt, hogy a könyv nélkülözné az irodalom adta interpretációs lehetőségeket, a Cukor.Baj nem a frankót mondja, csak frankón mondja, például efféle sajátos költői képekben:

„Nem a te seggedből süt a nap.”

Két nem köntörfalazó ember zabolátlan kérdezz-felelekjére volt felfűzve a bemutató, így hamar véget is ért, bár számtalan témát érintett, ami egy ilyen gazdag iromány apropójaként nem meglepő. A Cukor.Baj alapvetően a diabéteszről szól, ám tárgyalásra kerül benne hit és vallás, tudat és lélek, egyén és társadalom problematikája – még arra is fény derül, mi az összefüggés a Kádár-rendszer és a cukorbetegség között. Visszatérő elemként szerepel az orvosokba vetett bizalom szükségessége, valamint a sarlatánok, a féligazságok és az egyszerűen csak szükségtelen kiadások felismerésének fontossága. Ahogy Farkas Wellmann mondja:

„Az ember húszezer forintokat költ életmódtanácsadóra, pszichológusra és dietetikusra, hogy megtudja tőlük mindazt, amit a szakorvos három mondatban összefoglal neki ingyen.”

Ahogy a könyvben, úgy a beszélgetésben is kiemelt szerepet kapott a halál és függőség tematikája. A szerző szigorú diétára fogta magát a könyv megírásának idejére. Tulajdonképpen ennek az önként vállalt restrikciónak a dokumentációja adja a szöveg premisszáját. Sokféle addikcióról esett szó a kényszeres falástól a dohányzásig, mely utóbbiról a beszélgető felek egyike sem képes lemondani. Farkas Wellmann Endre meggyőződése, hogy a cigaretta letétele képtelenné tenné őt arra, hogy a továbbiakban is Farkas Wellmann Endreként mutatkozzon be valakinek. Farkas Wellmann Endre ugyanis dohányzik, pont. Zacher ekképp reagál:

„Ha már függőségekről beszélgetünk: ahogy olvastam a könyvet, megakadt a szemem a xilometazolin említésén. Orrcsepp, ugye? Meséljen erről egy kicsit!”

Mire a szerző csak így: