Godard öröksége: Richard Linklater filmje a francia új hullám előtt tiszteleg Cannes-ban
A francia új hullám forradalmi lendületét idézi meg Richard Linklater új filmje, az Új hullám, amelyet szombat este mutattak be a 78. Cannes-i Nemzetközi Filmfesztivál versenyprogramjában. A fekete-fehér hommage-film Jean-Luc Godard legendás Kifulladásig című alkotásának forgatásán játszódik, 1959 Párizsában, és egyszerre történelmi rekonstrukció és tisztelgés a szerzői film születése előtt.
A szerzői film születése – egy korszak emlékezete
Richard Linklater, az amerikai függetlenfilmes rendező ezúttal a francia mozi egyik legnagyobb pillanatát idézte meg: a Kifulladásig forgatásának történetét. A film nem csupán Godard rendezői módszereire világít rá, hanem a teljes francia új hullám szellemiségét eleveníti fel, a kezdő Jean-Paul Belmondótól François Truffaut-n és Eric Rohmeren át Jacques Rivette-ig.
A francia új hullám találta fel a szerzői film gondolatát – mondta Linklater a cannes-i bemutató előtt.
Az Új hullám hitelesen mutatja be, hogyan született meg Godard első filmje egy szinte gerillaforgatás keretei között: mindössze húsz nap alatt, minimális költségvetéssel, improvizációra épülő jelenetekkel, az akkor még teljesen ismeretlen Jean-Paul Belmondóval és az amerikai Jean Seberggel a főszerepben.
Godard, a film karmestere
A rendező a forgatáson mindent kézben tartott, döntéseiben radikális és kiszámíthatatlan volt. Nem engedte, hogy a színésznő sminkelje magát, nem érdekelte, ha technikailag hibás volt egy jelenet, csak a természetesség és a hitelesség izgatta. Olykor pedig egyszerűen csak hazament a forgatásról, mondván: „nincs több ötlete”.
„Ha a nézők új hullámot akarnak, csináljunk szökőárat!” – mondja Godard karaktere Linklater filmjében.
Richard Linklater a bemutatón hangsúlyozta: „Egy forgatás lehet jó hangulatú, nyugodt és egyáltalán nem bántalmazó. De mint egy szimfóniában, szükség van karmesterre. Rendezőként a végső filmet tartod szem előtt, a hangulatot, a megjelenést, az érzésvilágot. Azt kell elérni, hogy mindez úgy töltődjön meg tartalommal, hogy mindenki felsorakozzon a rendező mögé.”
Párizs, 1959 – szívvel, füsttel, szabadsággal
A film korhű módon idézi meg az ötvenes évek Párizsát: cigarettafüstös kávéházakat, éjszakai sétákat, szűk műtermi tereket és mozitermek hangulatát. Linklater nem világsztárokkal, hanem kevésbé ismert francia színészekkel dolgozott, hogy még életszerűbb legyen a múlt rekonstruálása. A film egyszerre tiszteletadás és játék: könnyed, ironikus, de mélyen megbecsüli az új hullám filmes forradalmát.
A rendező különösen érzékenyen nyúlt a Godard-jelenséghez, akinek neve összeforrt a cannes-i fesztivállal: bár karrierje során sokszor kritizálta a rendezvényt, 2018-ban életművéért tiszteletbeli Arany Pálmával tüntették ki. Nem Linklater filmje az első, amely feldolgozza Godard életének egy szakaszát: 2017-ben Michel Hazanavicius Le Redoutable (A rettenthetetlen) címmel készített róla játékfilmet, felesége, Anne Wiazemsky regénye alapján.
További versenyfilmek Cannes-ban
A szombati versenynapon két másik figyelemre méltó film is debütált Cannes-ban. A brit Lynne Ramsay Die, my love című drámájában az Oscar-díjas Jennifer Lawrence alakít egy fiatal anyát, aki szülés után fokozatosan az őrület határára sodródik. Lawrence partnere a filmben Robert Pattinson, aki a férfi főszerepet játssza.
A hivatalos programban először szereplő Hajakava Sie japán rendező Renoir című filmje egy 11 éves lány lelki utazását mutatja be, miközben apja a halálos betegséggel küzd, anyja pedig képtelen elég figyelmet fordítani rá.
Díjátadó június 1-jén
A 78. Cannes-i Nemzetközi Filmfesztivál május 13-án kezdődött, a zsűri elnöke Juliette Binoche, a francia filmművészet egyik legismertebb arca. A díjakat június 1-jén, a szombat esti záróünnepségen adják át.
Richard Linklater filmje egyszerre ünnep és időutazás, amely az új hullám forradalmi szellemét idézi fel, és emlékeztet arra, hogy a mozi, ha igazán szabadon születik, képes megváltoztatni a világot.
