ÉRDEMES FELIDÉZNI Panditzsi Nehru tevékenységét a következő hónapok során. Alighogy visszaért Újdelhibe, máris mozgósította a diplomáciai szolgálatokat, hogy minél hamarabb tárgyalhasson a legfontosabb államfőkkel. Először az Egyesült Államokba utazott. Muszáj volt ott kezdenie. Kétszer beszélt Eisenhowerrel, majd Oroszországba ment, ahol Bulganyin és Hruscsov fogadta, aztán Kínába Maóhoz, majd Európába Adenauer német kancellárhoz, őfelsége II. Erzsébet angol királynőhöz és Coty francia elnökhöz. Titokban felkereste De Gaulle-t Colombey-ben. Emlékszünk az indiai miniszterelnöknek erre az utazásaira. Az újságok és a televízió mindig ugyanazokban a pózokban mutatták, kedélyesen szorongatta valamelyik államfő kezét – Hruscsov meg is ölelte – vagy mosolyogva szállt ki a repülőgépből. Ekkor nevezték el az újságírók rózsás embernek az állandóan a zubbonya gomblyukában viselt virág, valamint a világ valamennyi népe által kifejezett rokonszenv miatt. Mindenki úgy vélte ugyanis, hogy Nehru utazásaival a hidegháború ellen harcolt, s igyekezett segíteni a lezárásában. Mindent meg is tett annak érdekében, hogy ezt elhitesse, sőt talán valóban volt ilyen törekvése, ám ezeknek a találkozóknak a valódi tárgya fontosabb volt, annyira fontos, hogy olyan, egymással szemben álló embereknek az azonnali jóváhagyását is megkapta az eléjük tárt döntésekhez, mint Mao, Eisenhower és Hruscsov.
Sri Bahanba javaslatai csak akkor lehettek hatékonyak, ha a legnagyobb titokban, a legszigorúbb titoktartás mellett valósulnak meg. Nehru megkapta a vezetők ígéretét. Valamennyi tárgyalópartnere megértette, milyen következményekkel járna akár csak a legapróbb kiszivárogtatás. Azt is megértették mindannyian, hogy Bahanba terve teljes és fenntartás nélküli együttműködést kíván mindazoktól, akiket Nehru felkeresett ezzel a kéréssel.
A siker harmadik feltétele az intézkedések azonnalisága volt. Ezért már abban a pillanatban elkezdték foganatosítani ezeket, hogy Nehru elhagyta az adott fővárost. Az Eisenhowernél tett látogatása utáni héten a Fehér Ház közleményt adott ki, amelyben bejelentette, hogy bár nem tartja megalapozottnak a japán és kanadai kormányok által megfogalmazott félelmeket, az amerikai főparancsnokság lemond a következő hónapban az Aleut-szigetek egyikén tervezett nagy erejű, föld alatti kísérleti atombomba-robbantásról.
Ez a döntés volt a Bahanba-terv kulcsa, ez tette lehetővé a megvalósítását. Ennek dacára a tervnek nem volt köze sem a hideg vagy valódi háborúhoz, sem a nukleáris kísérletekhez.
Az állandóan Oroszországra irányított amerikai rakéták közül kettőnek új célpontot jelöltek ki. Miután Nehru megjárta Moszkvát, két orosz rakétát is ugyanarra a célpontra állítottak át. Néhány évvel később pedig, amikor az első nagy hatótávolságú kínai rakéta készen állt a kilövésre, ennek a számára is ugyanezt a célpontot jelölték ki.
Már Nehru 1955-ös utazásait követően kialakították a Moszkva és Washington közötti közvetlen kapcsolatot, amelynek a létezését csak Kennedy elnöksége alatt hozták nyilvánosságra, és amelynek a „forró drót” nevet adták. Hasonló, ám titokban maradt kapcsolat jött létre Moszkva és Peking, illetve Peking és Washington között is.
Mindhárom nagy ország vezetője mindig, a legkisebb fenyegetés jelére készen állt teljes harci erejének a bevetésére a másik kettő ellen, akár a világnak a pokol fenekére taszítása árán is, ám Nehru közlendője annyira súlyos volt, hogy a félelem és a remény ezen szintjén a nemzetek és ideológiák közötti szembenállás nem maradhatott fenn.
A bombayi találkozó óta az üggyel foglalkozó titkosszolgálatok utasításba kapták, hogy ezentúl közvetlenül az államfőiknek kell jelenteniük. Gyakran használták fel őket olyan részletkérdéseket érintő műveletekre, amelynek nem voltak tisztában az értelmével. Összecsaptak vagy együttműködtek egymással anélkül, hogy tudták volna a miértjét. Pár ügynököt eltettek az útból, mert túl közel jutottak – ha nem is az igazsághoz, de legalább a titokhoz. Az Egyesült Államokban több alkalommal még a Maffiát is felhasználták, amely akár Európába is elküldte a kommandósait abban a hiszemben, hogy kizárólag a Cosa Nostra érdekében tevékenykednek. Nem is volt soha ennyire találó a „mi ügyünk” kifejezés.
Az államfők közötti találkozókat nem lehet olyan gyorsan rögtönözni, mint egy rokoni látogatást. Bármennyire is siettette a protokollt, Nehru csak 1955 novemberére fejezte be a körutat. Amikor véglegesen visszatért Újdelhibe, olyan szorongás fogta el, amely haláláig társa maradt. Minden egyes utazásánál elkísérte egy másik repülőgép, amely az övé után szállt le, és vele együtt indult vissza. Soha senki nem látta, hogy leszállt volna róla akár csak egyetlen utas. Ellenben minden országban egy vagy több látogató ment fel a fedélzetre, majd órákkal később, aggodalmaskodó vagy roppant komoly arckifejezéssel távozott, lelki szemei előtt egy kék foltos barna pillangó képét őrizve.
Amikor Nehru visszatért utolsó, Berlinbe és Párizsba vezető útjáról, és a gépe leszállt Újdelhiben, a másik repülő, amely addig mindenhová elkísérte, továbbment Bombaybe.
Kilenc nappal később kora reggel a Panditzsi megnyitotta a minisztertanács heti rendes ülését. A napirenden a kalkuttai éhínség szerepelt, no meg természetesen még mindig Bihar helyzete. Ezúttal is megszólalt a telefon az asztalon. Amikor Nehru felvette, már tudta, mit fog hallani. Tudatták vele, hogy az éjjel egy tűzvész során porig égett Sri Bahanba háza és laboratóriuma. Minden bizonnyal szándékos gyújtogatás történt, a tűz egyszerre tört ki több helyen, és a tűzoltók képtelenek voltak beavatkozni, mert a fővezetéket, amely az egész városnegyedet vízzel látta el, egy órával korábban két helyen is berobbantották dinamittal.
Az álmából felriadt Sri Bahanba – családja, munkatársai és barátai egy részével együtt – halálát lelte. Nem volt mód megkezdeni a romok átkutatását, mert még mindig nem sikerült elállítani a tüzet.
Nehru lassan tette le a kagylót. Bár a hír nem érte váratlanul, le volt sújtva. A Tervet elkerülhetetlenül végre kellett hajtani. Öreg barátját nem látja soha többé.
