Ők 100-an nyertek 3 éven át 200 ezer forint művészeti ösztöndíjat az MMA-tól

Soha nem volt még ekkora túljelentkezés – kihirdették az MMA művészeti ösztöndíjprogramjának nyerteseit

Három éven át havi támogatást kap 100 fiatal alkotó – a legtöbben képzőművészként, filmesként vagy iparművészként pályáztak

Minden eddiginél nagyobb érdeklődés mellett hirdette ki idei művészeti ösztöndíjprogramjának nyerteseit a Magyar Művészeti Akadémia (MMA). A 2025 és 2028 közötti időszakra szóló ösztöndíjra több mint tizenegyszeres túljelentkezés mellett 1107 pályázat érkezett, amelyek közül 100 fiatal művész kapott lehetőséget alkotómunkája megvalósítására.

A három évre szóló ösztöndíjprogram célja nemcsak az anyagi támogatás, hanem a művészek szakmai kapcsolatainak bővítése, az életművük dokumentálása és műveik szélesebb körű megismertetése is. Az ösztöndíjasok havi nettó 200 ezer forintos támogatásban részesülnek.

A legnépszerűbb szakterületek a képzőművészet, a film- és fotóművészet, valamint az iparművészet voltak. Képzőművészeti kategóriában 235, film- és fotóművészetiben, valamint iparművészetiben egyaránt 159 pályázatot adtak be a 18 és 50 év közötti jelentkezők.

Az MMA elnöke, Turi Attila vezette azt a tízfős döntőbizottságot, amely az elbírálásért felelt:  dr. Solymosi-Tari Emőke, Kékedi László, Nagy Viktor, Salamin Ferenc, Sára Ernő, Szurcsik József, Tóth Péter, Vári Fábián László, Zsigmond Dezső.

A bírálatba külső szakértőket is bevontak, és idén különösen magas volt a határon túli pályázók száma: míg 2024-ben 61-en, idén már 101 külhoni művész jelentkezett.

A támogatási időszak 2025. szeptember 1-jén kezdődik és 2028. augusztus 31-én zárul.

A 2025–2028-as MMA művészeti ösztöndíjprogram nyertesei:

Építőművészet: Bártfai-Szabó Orsolya, Hajdú Ildikó, Kardeván Lapis Gergely, Kopacz Hanna, Salacz Ádám, Szacsvay Gergely, Vadász Balázs.

Film- és fotóművészet: Balogh Benedek, Breier Adam, Buzási Gyopár Orsolya, Hajnal Gergely, Kovács Márton, Kurucz Árpád, Kölcsey-Gyurkó Sára, Lőrinczi Inez, Miklós Ádám, Püsök Botond Csaba, Simonyi Balázs, Spanyár Judit, Visky Ábel, Zoltai András.

Ipar- és tervezőművészet: Barta Balázs, Budai Lotte, Hegedűs Ágnes, Jegenyés Jusztina Imola, Kovács Kristóf, Mátyás Zoltánné Németh Krisztina, Nagy-Mihály Márk, Németh Katalin, Salamon Dávid, Szarvas Valentin, Szentirmai-Joly Zsuzsanna, Szántó Tamás, Varga Dóra, Vincze Borbála.

Irodalom: Kiss Dávid, Kürti László, Lanczkor Gábor, Leczo Bence, Péter Beáta, Regős Mátyás, Sarnyai Benedek, Szász Keve, Véssey Miklós, Ágoston Enikő Anna.

Képzőművészet: Bugyi István József, Cservenka Edit, Gaál Katalin, Gáspár Annamária, Jagicza Patrícia Linda, Kiss Marta, Kotormán Ábel, Kóródi Zsuzsanna, Makkai István, Máriás István, Pokorny Attila, Péterfy Ábel, Reining Vivien, Rizmayer Péter, Révész Anna, Sallay Dániel, Szentgróti Dávid, Sztruhár Zsuzsa dr.

Művészetelmélet: Andrási Erika, Bara Júlia, Béres Tamás, Horváth Blanka, Kányádi Iréne, Nagy Róbert, Németh Zsombor Tamás, Sülyi Diána.

Népművészet: András Orsolya Erzsébet, Farkas Tamás, Juhász Áron, Kubinyi Júlia, Szabó Csaba László, Szalontai-Wiktora Ramona, Szankovits Örs, Sápi Nóra, Tóth Gergő, Tóth Lilla.

Színházművészet: Botos Bálint, Grecsó Zoltán Szabolcs, Gyürky Katalin Ibolya dr., Góbi Rita, Kovács Krisztina, Széman Emese Rózsa, Varsányi Péter, Vályi-Nagy Enikő.

Zeneművészet: Borsos Kata, Brandenburg Ádám, Kéméndi Tamás, Lisztes Jenő, Lovász Ákos, Magyar Valentin, Razvaljajeva Anasztázia, Schlanger Tamás László, Seleljo Erzsébet, Szabó Márk, Wagner Sára.

A legfrissebb művészet & politika cikkei

Megosztás: