séra andrás

A holt-tengeri tekercsek eddig nem ismert kódolása 40. – Hór hegyén

A holt-tengeri tekercsek eddig nem ismert kódolása 40. – Hór hegyén

Írta: Séra András Áron nem léphet be az Ígéret Földjére. Hosszú évek után útja a Hór hegyén véget ér. Fia Eleázer lép elő, majd felveszi atyja ruháját és tisztségét. Mózes a karját Eleázár vállára teszi, és együtt jönnek le a hegyről. Nincs már velük Mirjám, nincs már velük Áron, és nincsenek már velük sokan mások.…

A holt-tengeri tekercsek eddig nem ismert kódolása 39. – A kivirágzó bot

A holt-tengeri tekercsek eddig nem ismert kódolása 39. – A kivirágzó bot

Írta: Séra András Tizenkét fejedelem és tizenkét bot várja a reggelt. Lázadás és zúgolódás, rágalmak és halál előzte meg a botok útját. Most végre választ kapnak majd a törzsek. Elindultak hát a botok, ki-ki a saját házából, hogy fejedelme a Szent Sátorhoz vigye. Ott összegyűltek, és a botok a Frigyláda mellé kerültek. Innentől fogva már…

A holt-tengeri tekercsek eddig nem ismert kódolása 38. – Kémek

A holt-tengeri tekercsek eddig nem ismert kódolása 38. – Kémek

Írta: Séra András Hegyre föl, hegyről le, városba be, városból ki, alaposan bejárták a környéket a kémek. Jozsué, Káleb, és a társaik negyven napig fürkészték a vidéket. Nagy népeket láttak és jólétet. Ez aztán ijesztőleg hatott Izrael fiaira, és ismét Egyiptomba vágyódtak vissza. Mit tesz Mózes? Új föld és az új élet vár. Ruhák szélén…

A holt-tengeri tekercsek eddig nem ismert kódolása 37. – Felszállt a felhő

A holt-tengeri tekercsek eddig nem ismert kódolása 37. – Felszállt a felhő

Írta: Séra András Kivonulás után a második évben felszállt a felhő a bizonyság hajlékáról. A törzsek felkészültek, és Júda fiainak tábora indult meg először, magasba tartva zászlajukat. Vonultak a törzsek, követték a felhőt, és vitték a ládát. Vonultak, közben elfáradtak, csalódottak és megéheztek. Kedvük szegték, panaszuk messze szállt. Hamarosan hús érkezik. Az úton lévők lassan…

A holt-tengeri tekercsek eddig nem ismert kódolása 36. – Fejedelmek áldozata

A holt-tengeri tekercsek eddig nem ismert kódolása 36. – Fejedelmek áldozata

Írta: Séra András A Sátrat felállították és minden a helyére került. Mózes megszentelte. Megjelentek a fejedelmek megrakott szekerekkel és ökrökkel. A leviták segédkeztek, a kísérők figyeltek. Az áhítat csöndje ereszkedett a környékre. A nemzetségek fejedelmei Mózes szavát várták, hogy mikor melyikük mutassa be áldozatát. Az első nap Júda törzséé lett. A várakozó szekerek közt csendesek…

A holt-tengeri tekercsek eddig nem ismert kódolása 35. – A táborozás rendje

A holt-tengeri tekercsek eddig nem ismert kódolása 35. – A táborozás rendje

Írta: Séra András Megtörtént a népszámlálás családok és törzsek szerint. Sokan voltak. És a táborozásban rendnek kell lennie. A Szentély körül kialakult mindenkinek a helye. Törzsek és seregek szerint ki-ki a saját zászlója mentén. Elől-hátul, északra, délre, keletre, nyugatra. Táborozás és vonulás a parancsnak megfelelően. Rendezkednek, helyezkednek, készülődnek. Hiszen előbb-utóbb megindulnak az Ígéret Földjére. A…

A holt-tengeri tekercsek eddig nem ismert kódolása 34. – Engedelmesség

A holt-tengeri tekercsek eddig nem ismert kódolása 34. – Engedelmesség

Írta: Séra András Mi lesz a nép jutalma az engedelmesség megtartása esetén? Mi lesz a nép büntetése az engedelmesség hiányának esetén? Isteni szövetség lengi be a tájat, és a lelkek édenkerti emelkedettségben sétálnak. A tudás mélyül, az eső esik, gyümölcs terem, de mindezt könnyen el is fújhatja a tudatlanság és az engedetlenség szele. Egyre nagyobb…

A holt-tengeri tekercsek eddig nem ismert kódolása 33. – Smita

A holt-tengeri tekercsek eddig nem ismert kódolása 33. – Smita

Írta: Séra András Miután megkapta a parancsolatot, végigtekintett a tág horizonton. Gazdag és dús mezőket látott a képzeletében. Szorgalmas földműveseket, akik napról-napra, hétről-hétre alázattal gondozzák és művelik a földjeiket. Szombat, Smita, Jóbel. Napok, hetek, hétszer-hét, és lassan a misztika fátyla ereszkedik a mezőre. Ráérősen ül földje szélén, mindketten megpihennek Az előző részek.

Döntés a Mátrixban

Döntés a Mátrixban

Szerző: Séra András, A Kolostor Őre, blogger Ezer meg ezer döntést hozunk, nap mint nap. Nagy kólával nagy krumplival mehet? Milyen szakmát válasszak? Összeházasodjunk? Az életünk tele van kisebb és nagyobb döntésekkel. Folyamatosan választás előtt állunk, és néha magunk sem értjük, mi húzódik a mélyben. Magunk sem értjük magunkat, pedig a sok döntés lehet, hogy…

A holt-tengeri tekercsek eddig nem ismert kódolása 32. – Tökéletes test

A holt-tengeri tekercsek eddig nem ismert kódolása 32. – Tökéletes test

Írta: Séra András És akkor Áron megtudta hogy csakis a tökéletes lehet a megfelelő. Testi hiba és fogyatékosság szóba sem jöhet. Ilyen az oltárhoz ne közelítsen, áldozatot be ne mutasson, hátra húzódjon. Szigorú törvényekre volt szüksége a népnek. Sajgó térdekkel bicegnek a Sátorhoz, épp odaértek. Az előző részek.

A holt-tengeri tekercsek eddig nem ismert kódolása 31. – Törvények

A holt-tengeri tekercsek eddig nem ismert kódolása 31. – Törvények

Írta: Séra András A gyülekezet sokasága egy emberként hallgatta Mózest. Az Istenük szólt Mózeshez, Ő pedig a gyülekezethez. És türelmesen végighallgatták a törvényeket, a parancsolatokat. Bálványokról, embertársakról, áldozásokról, férfiről, nőről, gyermekről, állatokról, természetről, egyebekről. Alapos volt az Örökkévaló. Magukba szálltak, mélyen elgondolkodtak, Törvényt kaptak. Az előző részek.