+ Gondolat

A Tartuffe legjobb mondata

Moliére földi maradványait 1792-ben a Panthéonba, majd 1817-ben a Père-Lachaise temetőbe helyezték át.

Vallási fanatizmust és a bigottságot karikírozó mestermű Moliere Tartuffe-je, amely, bár több mint háromszázötven éve született, aktualitása a mai napig a színházak deszkáira követeli világszerte. Archetípusos jelenségek kerülnek bemutatásra, és a néző, ha szétnéz maga körül a világban, sokszor nem is tudja, hogy sírjon, vagy épp nevessen a darabon, hiszen a mai napig élő és tipikus jelenségeket karikíroz benne Moliere. Vajon melyik lehet a mű legjobb mondata? Ebből a cikkből kiderül. Vigyázat, szigorúan szubjektív vélemény következik.

A csaló

A műről röviden: egy gazember csaló (Tartuffe) vallásos álszentséggel leplezi gonosz szándékait, és így tesz tönkre másokat. Épp egy család bizalmába férkőzött be, azonban a rokonság nagy része átlát a szitán, azon, hogy Tartuffe ájtatos hitbuzgalma, amivel nyomás alá akarja helyezni a családot, csupán álszent hazugság.

A hívők

Hiába látja azonban az egész rokonság Tartuffe ármánykodását, a család két oszlopos tagja, a ház ura és annak szigorú anyja, a vakhit fanatizmusával rajongják körbe, és isszák a csaló minden szavát. Ennél több már nem is kell, hiszen ez a feszültséggel teli helyzet kiváló arra, hogy a szerző a tipikus személyiségeket kifigurázza és nevetségessé tegye.

Kacagás és sírás

Remekmű a könyv, ezért a világ színházainak deszkáin is sokszor játszották ezt a komédiát a közönség legnagyobb örömére. Hullámzó kacagás rázza általában a falakat. Aztán ha mélyebben belegondol az ember, sokszor bizony a sírás kerülgeti. Legörbült szájjal nézhetjük azt, hogy a jelenség egyáltalán nem egy adott korszak, egy ország, vagy család sajátja, hanem egy örök jelenség. Archetípusos helyzet. Talán ezért is népszerű a mű világszerte. Hiszen, ki ne ismerné a vallási fanatizmus és túlbuzgóság agresszív hajlamát, gőgjét és elvakultságát?! Hiszen, ki ne ismerne történetet, amikor az Isten nevében követték el a legnagyobb bűnöket, vagy éppen azzal palástolták?!

Nincs kivétel

Ebben a jelenségben úgy tűnik, nincs kivétel. A nagy egyházak és vallások tagjai közt egyaránt, a kisegyházak, a szekták, és egyéb spirituális csoportok életében szintén újra és újra felbukkan a fenti helyzet, minden egyes korban, minden egyes kontinensen. Az Isten nevével palástolt bűn. Cipeli magával az emberiség, és Moliere egy remekműben mutatta ezt be. Kifigurázva és nevetségessé téve a csalót is, a fanatikust is, és az egész agresszív vallási túlbuzgóságot, ami végül is partnerként szolgált az aljassághoz.

A józan ész

Kedvenc mondatom a műben a ház urának sógoráé. Ő a józan észt képviseli. Azt, amelyik átlát a szitán, és aki őszintén segíteni próbál. A legjobb mondat egy vita során hangzik el, ami a ház ura (Oregon) és a sógor (Cleante) között zajlik. A ház elvakultan vallásos ura arról próbálja győzködni a sógort, hogy Tartuffe a legnagyszerűbb ember, és a család hálás lehet, hogy egyáltalán vendégül láthat egy ekkora szentet. A sógor figyelmeztetni próbálja, hogy hazugság az egész, és Tartuffe csak az orránál fogva vezeti a ház urát. Ekkor hangzik el a mű legjobb mondata a sógorkomától:

“Vannak áljámborak, éppúgy, mint színre bátrak, s mint ahogy látjuk a becsület mezején, aki zajt csap, nem ő az igazi legény, s a szentek, akiket én magam is követnék, nem ábrázatukon hordják azt, ami szentség.”

Szerb Antal írja A világirodalom története című könyvében Moliere munkássága kapcsán:

“A pszichológia a XVII. században születik meg, az ember belső törvényei iránt való kíváncsiság irodalmi arcképek és jellemrajzok tömegét hozza létre. Nem csoda, ha a színpadon is jellemeket akartak látni, vagyis típusokat, amelyeknek a cselekedetei szükségszerűen következnek belső törvényeikből.”

Ízlelgessük picit: cselekedetei szükségszerűen következnek belső törvényeikből.

Hmm…

A pszichológia egyik kiváló doktora, Carl Gustav Jung, jó pár évvel később Moliere után, a zürichi tó partján sokat elmélkedett erről a fent említett, úgynevezett “típusokról”, és a “belső törvényekről”. Azt fedezte fel, hogy sokkal többször jelenik meg az életünkben és a személyiségünkben olyan tipikusság, ami az időn és a kultúrán is átívelő, a tudattalanunk mélyén húzódó ősi viselkedési kód. Archetípusként emlegette ezeket. Moliere szereplői is ilyeneket jelenítenek meg. Az ilyesmiből pedig sokkal több van körülöttünk és bennünk, mint azt gondolnánk, vagy sejtenénk. A lényünk mélyén húzódó tudattalan réteg írja csak igazán erős tollal az élet valódi komédiáját vagy tragédiáját, ahogy kell: mellék és főszereplőkkel.

A zürichi tó tavaszi illatot áraszt, a tudat tiszta fénye pedig mintha csillogóan tükröződne a víz felszínének lágy hullámain itt-ott. Jung apó pipára gyújt.

ÍrtaSéra András, A Kolostor Őre, blogger

Kattints ide a hozzászóláshoz

Hozzászólás

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

I accept the Privacy Policy * for Click to select the duration you give consent until.

Népszerűek

To Top