
Az érzéki hangszer fesztiválja – beszélgetés Kéméndi Tamás harmonikaművésszel
A harmonika fiatal hangszer, alig kétszáz éves, sok szempontból még most is keresi a helyét a hangszerek között. - meséli a Harmonikafesztivál előtt Kéméndi Tamás.

A harmonika fiatal hangszer, alig kétszáz éves, sok szempontból még most is keresi a helyét a hangszerek között. - meséli a Harmonikafesztivál előtt Kéméndi Tamás.

Dózer dolgozik a pécsi Karolina-külfejtés területének rekultivációján 2019. szeptember 10-én. A város északi peremén lévő területen több mint három évtizeden keresztül, 1968-tól 2004-ig folyt aktív bányaművelés és volt olyan időszak, amikor évente több mint 400 ezer tonna szenet termeltek ki. Így keletkezett a hatalmas bányatölcsér, illetve annak az alján az összegyűlt csapadékvízből egy 28 méter…

Minden valószínűség szerint előkerült Orseolo Péter király eredeti sírhelye a pécsi székesegyház altemplomában az elmúlt hónapokban zajló régészeti feltárás során – jelentették az ásatás vezetői. Tóth Zsolt, a Janus Pannonius Múzeum régésze, a feltárás vezetője elmondta, hogy a Pécsi Egyházmegye finanszírozásában megvalósuló munkálatok során egy római kori temetői épület maradványaira, a fölé épült első pécsi…

Újabb tíz műtárggyal bővült az immár 717 Zsolnay-porcelánritkaságból álló pécsi Gyugyi-gyűjtemény, amelynek legújabb alkotásait Gyugyi László műgyűjtő-adományozó jelenlétében mutatták be pénteken a Zsolnay Kulturális Negyedben. Gyugyi László elhivatottságát, szenvedélyét jelzi, hogy a gyűjtemény évről évre bővül, ritka műtárgyakkal gazdagodik. Pécs polgármestere reményét fejezte ki, hogy a műgyűjtő a továbbiakban is megtiszteli a gyűjteménynek helyet adó…

Mintegy harminc ingyenes programmal – köztük a Magashegyi Underground, a Mörk és a The Blackbirds koncertjével -, valamint kézműves gasztronómiai kínálattal várja látogatóit a Sétatér Fesztivál, amelyet június 6. és 16. között rendeznek meg a pécsi bazilika előtti téren. A fesztiválhoz csatlakozik a VII. Déli Kapu Nemzetközi Folklórfesztivál, amelyen megfordul a magyar és a nemzetközi…

Gebauer Ernő festőművész halálának 57. évfordulóján a 2012-ben megrendezett emlékév szervezésében és lebonyolításában közreműködők, valamint a festőművész tanítványai, munka- és pályatársai, tisztelői koszorúzást és megemlékezést tartanak a művész egykori lakóháza előtt, a 2012-ben felavatott emléktáblánál. Cím: Pécs, Bessenyei u. 2. Időpont: 2019. március 21., 17:00. Program: Borsós István tárogatójátéka, dr. Vargha Dezső ny. főlevéltáros emlékezése a…

Classical Chill Out, Kodály Központ, 2019. március 13. 21:00 Szabó Attila a lehető legjobb pozícióból egyengetheti a pécsi fiatalok útját a klasszikus zene megismerése és szeretete felé. Miután hét évig dolgozott a Pannon Filharmonikusok főjegypénztárosaként, jelenleg a Pécsi Tudományegyetem Rektori Kabinetjénél intézi a nemzetközi kapcsolatokat. Hogy kerül a nagyvilág egy nyugat-magyarországi kisvárosba? Kiderül az interjúból!…

2019. január elsejével új korszak kezdődik a város zenei életében, amelynek Gilbert Varga és karmestertársa, Bogányi Tibor határozza majd meg a zenei arculatát. Az alábbi videóinterjúban Bősze Ádám kérdezi Gilbert Vargát...

Az 1920-as és 1940-es évek közötti időszakból származó, az akkori pécsi életet bemutató mintegy 5-7000 fotográfiai üvegnegatív került elő egy pécsi belvárosi ház padlásáról. A felvételeket – restaurálás után – egy honlapon mutatják be – jelentették be csütörtökön az értékmentésben részt vevő felek a baranyai megyeszékhelyen. Tímár Krisztián, a Gerillart Egyesület vezetője úgy fogalmazott: „egy egészen különleges…

A Tündérkert és katedrális fantázianevű koncerten Felix Mendelssohn g-moll zongoraversenye és Anton Bruckner 5. szimfóniája hangzik el a Bogányi-testvérek közreműködésével. Érdekesség, hogy november 29-én Pécsett, másnap, 30-án pedig Budapesten a Müpában adják elő a programot a Pannon Filharmonikusokkal.

Ez nekem nagyon fontos elismerés. 2010-ben, amikor Pécs lett Európa kulturális fővárosa, én rendezhettem a megnyitó ünnepséget: nagyon lényegesnek tartottam, hogy a megnyitót pécsi művészekkel csináljuk meg, és természetesen közöttük voltak a Pannon Filharmonikusok is - meséli Káel Csaba.

Az évadok meghirdetésekor egy üzenet mentén mintegy összekötjük az egyes hangversenyeket, eseményeket. Ez soha nem előzi meg a művészeti tervezést - mondja Orsolya.