+ Ajánló

Huszonkét egyetemista játszik együtt a profikkal a márciusi Classical Chill Out koncerten

Classical Chill Out, Kodály Központ, 2019. március 13. 21:00

Szabó Attila a lehető legjobb pozícióból egyengetheti a pécsi fiatalok útját a klasszikus zene megismerése és szeretete felé. Miután hét évig dolgozott a Pannon Filharmonikusok főjegypénztárosaként, jelenleg a Pécsi Tudományegyetem Rektori Kabinetjénél intézi a nemzetközi kapcsolatokat. Hogy kerül a nagyvilág egy nyugat-magyarországi kisvárosba? Kiderül az interjúból!

Mitől olyan különleges a PFZ Classical Chill Out sorozata?

Ez a koncertsorozat a Pannon Filharmonikusok és a Pécsi Tudományegyetem együttműködéséből született. Kifejezetten az egyetemistákat célozza meg, ugyanis hétköznap esténként, de a megszokottnál későbbi időpontban zajlanak a koncertek. A kiürített földszinti nézőtérre körasztalok kerülnek, amelyeknél akár 8-10 fős baráti társaságok is helyet foglalhatnak. A házirend is lazább, máskor egy táskát sem lehet bevinni a terembe, itt viszont a vendégek egy pohár italt is kapnak. Sőt, ennek a koncertnek még egy különlegessége lesz. Kiírtunk egy felhívást a hangszeren játszó egyetemistáknak, amelyre huszonkét hallgató – húsz magyar és két külföldi – jelentkezett. Ők jelenleg együtt próbálnak a zenekarral, és március 13-án együtt is lépnek fel velük, természetesen könnyebb, népszerű darabokkal, például Ravel Bolerójával. Így tényleg teljes lesz az együttműködés: diákok a színpadon, diákok a nézőtéren, és persze a szélesebb közönséget is várjuk. Aki a hagyományosabb zenehallgatást kedveli, az ezen a koncerten is ülhet a megszokott, kényelmes székeken.

Szabó Attila

Még azok a diákok is járnak koncertre, akik nem állnak jól anyagilag, például tandíjat fizetnek, diákmunkából élnek…?

A PFZ annyira magas színvonalat képvisel, hogy aki igényli a kultúrát, az inkább másról mond le, de a koncertjegyet, bérletet azért megveszi. Ez nemcsak a hallgatókra, de általában a városlakókra is igaz. Ebben a zenei élményeken kívül nyilván benne van a PFZ általános igényessége, a gyönyörű kiadványok, a széles körű elismertség: végtére is ez az egyetlen vidéki zenekar, amely minden évben teltházas hangversenysorozatot tart a budapesti Müpában, ahogyan az itteni koncertek is teltházzal mennek.

Még a PFZ-nél dolgoztam, amikor 2010-ben megnyílt a Kodály Központ, az egyik kulcsberuházás az öt közül az Európa Kulturális Fővárosa programban. Mivel a PFZ jogelődje, a Zeneművész Társaság 1811-ben alapult, ezért elmondhatjuk, hogy kétszáz évet várt a város erre a csodálatos akusztikájú hangversenyteremre. Ez az épület végre méltó körülményeket biztosít a PFZ működéséhez: ma már itt van a menedzsment, a próbatermek, a koncertek. Régebben ezek eltérő helyszíneken voltak, ami nagyon megnehezítette a zenekar életét.

A Classical Chill Out név a külföldi diákok miatt van, őket szólítja meg elsősorban?

Igen, ez fontos eleme ennek a sorozatnak. Négyezerkétszáz külföldi hallgatónk van száztizenkét különböző országból, akiknek a jelenléte nemcsak a helyi gazdaságot, hanem értelemszerűen a kulturális életet is fellendítheti. Nagyrészt rájuk fókuszálnak a kereskedők, éttermek – miért pont a klasszikus zene maradna ki? A PTE a legnagyobb foglalkoztató ebben a régióban, így nagyon fontos, hogy sok szorgalmas, érdeklődő diákunk legyen, hogy pezsegjen a kulturális élet az egyetem körül.

Idén harmadik alkalommal rendezzük meg az International Spring (Nemzetközi Tavasz) rendezvénysorozatot, amelynek a Classical Chill Out is része. Fontosnak tartjuk, hogy a külföldi diákok ne csak tanulással töltsék az idejüket, hanem érezzék is jól magukat a városban. Másfelől pedig a városlakók csak azt látják, hogy a külföldiek utaznak a buszon, járnak az utcán, elmennek vásárolni, de ennél többet nem tudnak róluk. Így a programnak az is a célja, hogy megismertesse egymással a helyieket és a külföldieket, lerombolja az előítéleteket, az idegengyűlöletet, és közben értéket is teremtsen, közvetítsen. Tavaly hétezerhatszáz látogatója volt a rendezvényeinknek, amelyek között vannak ismeretterjesztő előadások, konferenciák, ételkóstolók, filmvetítések, kézműveskedés, zenés-táncos programok. Ezeket a helyi nagykövetségekkel és a kulturális szervezetekkel együtt találjuk ki, és minden két nyelven zajlik. A városi polgárok és a hallgatók együtt szórakoznak, lehet például origamit hajtogatni a Japán Napon, vagy meghallgatni azt a két külföldi hallgatónkat, akik fellépnek a Classical Chill Outon.

Ez azért eléggé szembemegy a mai közhangulattal, nem?

Szerencsére a valóság mindig más, mint amit a média próbál sugallni. Pécs történelmi sajátossága a vegyes lakosság, a sokszínűség. Ennek tökéletes példája a Széchenyi téri dzsámi, ami egy világszenzáció. Kereszt és félhold is van a tetején, emlékezve arra, hogy a történelem forgatagában katolikus templomból muszlim imaház, majd ismét katolikus templom lett. Van zsinagógánk is – régen virágzó zsidó közösségünk is volt hozzá, csak aztán jött 1944. Azt pedig a helyiek is kevesen tudják, hogy a városban áll egy a másik dzsámi is, ahol hetente van muzulmán istentisztelet. Aztán ott vannak a horvát, szerb, cigány, sváb kisebbségek, sőt, egy közeli településen sok finn él, akik divatba hozták a szaunákat: már a magyarok kertjében is állnak. Hollandok, angolok is élnek a környéken, járnak is a kulturális eseményekre.

Tehát az International Spring tulajdonképpen a helyi hagyományok továbbvitele mai köntösben?

Pontosan. Ez az ország legrégebbi egyeteme, így nagy felelősség nehezedik ránk, hogy fenntartsuk ezt a több évszázados kulturális pezsgést. A természetes népességfogyás mellett az elvándorlás is komoly probléma ebben a régióban, így az egyetem a PFZ-vel közösen mindent megtesz azért, hogy a vonzó, színes kulturális élettel, a jó hangulattal itt tartsuk a tehetséges fiatalokat. Vagy akár a külföldieket. Volt már rá példa, hogy egy-egy nemzetközi hallgató végleg letelepedett a városban orvosként vagy képzőművészként. A lényeg az, hogy itt jó élni, és ez a tavasz Pécsen különösen csodaszép lesz…

 

Classical Chill Out: https://www.pfz.hu/hu/koncert/1265/classical-chill-out-ii

International Spring: https://www.facebook.com/InternationalSpringPTE

Kattints ide a hozzászóláshoz

Hozzászólás

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

I accept the Privacy Policy

Népszerűek

To Top