
Szijj Ferenc különös, egyedi költészetét Bertók László díjjal tüntették ki
Szijj Ferenc írásművészete a mai magyar költészet egyedi jelensége. Költeményei olykor különös burleszkek, személytelen környezetleírások.

Szijj Ferenc írásművészete a mai magyar költészet egyedi jelensége. Költeményei olykor különös burleszkek, személytelen környezetleírások.

A rendezvény ismételten ráirányítja a figyelmet a Kodály Központ egyedülálló szerepére a hazai művészeti életben.

A Pannon Filharmonikusok közössége fájdalommal tudatta, hogy elhunyt Zadravecz Ferenc hegedűművész.

Kesselyák Gergely elmondta, hogy új zenei és műfaji terület felé kacsingat: népszerű populáris kortárs operára lenne szükség.

Már a Bertók László Költészeti Díj indulásakor határozott célkitűzése volt az alapítóknak, hogy – miként az életmű – a díj és a díjátadó eseménye is nyisson a társművészetek felé.

A hazai együttesek közül elsőként a Pannon Filharmonikusok zenekarának sikerült a Musikvereinben hangversenyteremben sorozatot indítania.

A Háry János című daljátékra épülő, Halasi Dániel rendezésében megvalósuló bábelőadás a Pannon Filharmonikusok zenéjével.

A Refrén címmel azt is üzenik a Pannon Filharmonikusok, hogy ne legyen véletlen az esti koncert az életünkben.

Vengerov a zenéről: „Gyógyító ereje van, mert a segítségével nem csak a zenéről, hanem saját magunkról is tanulhatunk valamit.”

Fiatalok és tehetségesek című április 7-i hangversenyükkel immár harmadik évébe lépett a pécsi zenekar és az alapítvány együttműködése.

Vajda Gergely az Eötvös Péter Kortárs Zenei Alapítvány programjáról mesél, és program most következő koncertjeiről.

A Pannon Filharmonikusok különleges műsorral készül március 15-ére, melyen hagyományosan magyar szerzők művei csendülnek majd fel.