Bevallom, nekem Pécs az a város, ahova évente legalább egyszer el kell utaznom. - Magócsi Anikó élményajánlója.
Negyedik alkalommal osztotta ki a Liclk-díjakat a Pannon Filharmonikusok igazgatója a Kodály Központ Kocsis Zoltán termében. 2016. december 9-én, a zenekar fennállásának...
...a szimfonikus zenekar ilyen esetben úgy működik, mint egy virtuális projektor, amely egy hatalmas nagy vászonra festi fel azokat a gondolatokat, vonalakat...
Magyarországon generációk nőttek fel a Kaláka és Szélkiáltó együttesek megzenésített versein, és hallgatják azokat felnőttkorukban is. Mindkét formáció mérföldkőnek számító évfordulót ünnepel,...
Bogányi Tibor isteni zenének nevezi, de a saját korában sokan félreértették és lekicsinyelték a zenéjét. Mit adhat nekünk ma Bruckner, és mit...
A harmonika fiatal hangszer, alig kétszáz éves, sok szempontból még most is keresi a helyét a hangszerek között. - meséli a Harmonikafesztivál...
Tényleg minden hang hallatszik a teremben, ugyanakkor megvan az a hosszúságú utózengés is, ami az embert jólesően körülöleli. Ritka, hogy megvalósuljon ez...
Hatalmas siker és közönségdíj Tarolt a produkció, melyet a Pannon Filharmonikusok előadásában, Bogányi Tibor vezényletével Alföldi Róbert rendezésében hallhattak és láthattak az...
A Pannon Filharmonikusok mindkét koncertjén ígéretes fiatal zeneszerzők és kiemelkedő tehetségű szólisták gondoskodnak arról, hogy az élmény szó szerint húsbavágó legyen...
Heitor Villa-Lobos Bach harmóniáit és ellenpontjait alkalmazta brazil népzenére, emellett Mozartról is megemlékezett. Koncert a Kodály Központban.
Alapításának kilencvenedik évfordulójához kapcsolódó jubileumi események zárásaként május 17-én jótékonysági koncertet szervez a Pécsi Rotary Club a Pannon Filharmonikusokkal együttműködve.
Ha eltekintünk a nyilvánvaló különbségektől, sok hasonlóságot találhatunk a kétféle „csapatjáték” között. Egy klasszikus zenész ugyanúgy kemény fizikai munkával és folyamatos összpontosítással...
Alexander Buzlov orosz csellóművész szólaltatja meg Antonín Dvorák nagyszabású h-moll gordonkaversenyét a Pannon Filharmonikusok bérletsorozatának záró koncertjén a budapesti Müpában április 26-án,...
Egy háromszáz éve elfeledett D-dúr mise és a Fibonacci számok alapján rekonstruált brácsaverseny is szerepel a Pannon Filharmonikusok áprilisi koncert-naptárában. Pergolesi és...
Classical Chill Out, Kodály Központ, 2019. március 13. 21:00 Szabó Attila a lehető legjobb pozícióból egyengetheti a pécsi fiatalok útját a klasszikus...
A közvetlen hozzátartozóinkat is csak pár nappal előtte értesítettem és a zenekarban is csak a menedzsment tudott róla, még a karmester sem...
Szerzői esttel köszöntik a Pannon Filharmonikusok Eötvös Pétert 75. születésnapja alkalmából március 8-án a Müpában, a hangversenyen a közönség három Eötvös-művet hallhat....
2019. január elsejével új korszak kezdődik a város zenei életében, amelynek Gilbert Varga és karmestertársa, Bogányi Tibor határozza majd meg a zenei...
„Magának mi a foglalkozása?” Satie kissé megakadt, hiszen neki ilyenje úgy a szó szoros értelmében nem volt… de csak egy pillanatig habozott....
A zenekar és a művészeti élet dolgaiban könnyebben tud eligazodni, aki maga is zenélt - mondja Németh Judit a Pannon Filharmonikusok főtitkára.
Még abban is volt némi szerepem, hogy Bogányi Tibort sikerült megnyerni vezető karmesternek - meséli Kator György.
Három kategóriában hat díjat adott át a Pannon Filharmonikusok, valamint nyáron készült imázsfilmjének bemutatásával ünnepelte fennállásának 207. évfordulóját. A Pannon Filharmonikusok 2016....
A klubtagok egyfajta gasztronómiai ráhangolódásban is részt vehetnek. A bérlet tulajdonosait a koncert előtti héten, vasárnaptól villásreggelin várják. A partner ebben a...
Olyan ez, mint amikor egy családban mind a két szülő ugyanazt mondja. Egyre még legyinthet a gyerek, de kettő mindenképp hatásosabb. Csak...
A Tündérkert és katedrális fantázianevű koncerten Felix Mendelssohn g-moll zongoraversenye és Anton Bruckner 5. szimfóniája hangzik el a Bogányi-testvérek közreműködésével. Érdekesség, hogy...
Gilbert Varga az a magyar származású Maestro, akinek hazahívására már számos alkalommal tettek kísérletet az ország zenekarai, mindeddig sikertelenül. A legendás dirigens...
Idén is folytatódik a Pannon Filharmonikusok kamarazenei sorozata, a Művészbejáró, helyszíne a Kocsis Zoltán terem. Október 18-án Kerry Turner, Franz Scubert, Peter...
Sokan a közösségi oldalaknak róják fel, hogy a XXI. századi ember a látszatnak él - de vajon nem volt ez még sokkal...