
Gáti Oszkár elárulta, hol és hogyan szervez új színházat
Azt mondja, nem fáj a szíve újabb szerepekért, mindent elért, amit akart, most egy felkérésnek köszönhetően kezdett az új színház szervezésébe.

Azt mondja, nem fáj a szíve újabb szerepekért, mindent elért, amit akart, most egy felkérésnek köszönhetően kezdett az új színház szervezésébe.

A Magyar Nemzeti Táncegyüttes részvételével és Cserhalmi György szereplésével mutatja be a Körhinta című előadást a Nemzeti Színház február 20-án.

A Trágár töredékek című felolvasóest kapcsán kérdeztük Köleséri Sándor színművészt, akit a nézők az Örkény Színház és a Nemzeti Színház színpadán is láthatnak.

Én mindig azt hiszem: kell, hogy az emberben legyen valami plusz, amiért még szabad neki pályára lépni. Ha megérzem, hogy ez már nincs, vagy nem lesz, aki ezt velem elhiteti, akkor abbahagyom.

Kell építenie a nemzetet egy előadásnak? Van helye a mai magyar színházi életben a szerzői színháznak, a kísérleti műfajoknak?A gondolkodtatás vagy a szórakoztatás fontosabb?

Öt színház összefogásából jön létre a Nemzeti Színház Egerek című előadása. Nyári Oszkár elmondta, az előadásban roma és nem roma színészek és színinövendékek dolgoznak együtt

A színház a Magyar Dráma Napjának második felében is változatos programokkal várja az érdeklődőket.

Az igazgató a negatív kritikák és a viszonylag kis nézőszám ellenére is bizakodva várja az új évadot.

Eperjes és Vidnyánszky között már korábban feszültség volt, egy falloszdíszletben sem értettek egyet, ráadásul a színész erős gyógyszereket szedett.

A Szentivánéji álom akkor is ötletes, látványos és karakterközpontú előadás, ha David Doiashvili ugyanazt a bőrt húzogatja le Shakespeare farkáról.

Gera Zoltán egyik kezdeményezője volt a Magyar Színészkamara létrehozásának.

A filmben megörökítették a Nemzeti Színház utolsó hónapjai, és Alföldi Róbert utolsó rendezését. Filmrészletek, fotók.