+ Színház

Törőcsik Mari: rájöttem, ha nem játszom, abba belehalok

törőcsik mari

Én mindig azt hiszem: kell, hogy az emberben legyen valami plusz, amiért még szabad neki pályára lépni. Ha megérzem, hogy ez már nincs, vagy nem lesz, aki ezt velem elhiteti, akkor abbahagyom.

Keresés a weben

Makszim Gorkij Éjjeli menedékhely című művét mutatja be Törőcsik Mari főszereplésével, Viktor Rizsakov rendezésében a budapesti Nemzeti Színház szombaton.

Viktor Rizsakov, a Sztanyiszlavszkij által alapított moszkvai Művész Színház (MHAT) rendezője, a Mejerhold Művészeti Központ igazgatója elmondta, hogy először állítja színpadra az Éjjeli menedékhelyet, de egész életében foglalkoztatta a mű, amelyet még az iskolában olvasott. A mai napig nem tudta megérteni, mi az az üzenet, amit Gorkij hagyott számunkra.

Gorkij-darabot is először rendez. Arra a kérdésre, hogy miért pont most döntött egy Gorkij-darab mellett, úgy válaszolt:

Érzi az ember, hogy eljött az idő, nem tudod kikerülni, nem tudsz nem beszélni erről. Szeretnék valamit megérteni magamról, és Gorkij olyan kérdéseket tesz fel, amelyek nem engedik, hogy ezt halogassam.

Felidézte, hogy Vidnyánszky Attila társulatával évek óta dolgozik együtt, ha nem ismerte volna őket, eszébe se jutott volna ezen a darabon együtt dolgozni velük. “Ezek a színészek nagy helyet foglalnak el a képzeletemben” – jegyezte meg. Mint mondta, soha nem szokta előre kiosztani a szerepeket, a végső döntés a próbák során születik meg, maguk a színészek találnak rá a saját szerepükre.

Az Éjjeli menedékhelyben a szereplők ember nagyságú bábokkal együtt vesznek részt a játékban. Ebből a szempontból is “első” a rendezés, hiszen először használ bábokat ilyen méretekben a rendező. Viktor Rizsakov megjegyezte, hogy mindig van valamiféle kép, amely vezeti, ez most az ember és a báb viszonya volt:

Az ember, amelyik játszik önmagával, az élettel, aztán a többiekkel, és ennek ellenére sehogy se tudja magát megtalálni.

Gorkij darabjában a lét perifériájára sodródott emberek egy “éjjeli menedékhelyen” tengetik életüket. Ebbe a reménytelen közegbe érkezik egy különös vándor, Luka, aki az éjjeli menedékhely lakóinak pesszimizmusával a reményt állítja szembe.

Arról, hogy miért Törőcsik Marit választotta Luka szerepére, Viktor Rizsakov elmondta: kora, társadalmi státusza, személyisége következtében nem hasonlít a többiekre.

Komoly fizikai fájdalmakat él át, küzd a betegségével, ezen keresztül valószínűleg olyasmit is meg tud érezni, érteni, amit mi nem. Ezért fontos az ő jelenléte.

– mondta a színésznőről, akivel most dolgozott először. Mint fogalmazott, Luka “által jelen van valami több, mint maga az ember”.

Törőcsik Mari újságíróknak felidézte, hogy betegségét követően 6 éve tért vissza a színpadra, Vasziljev kaposvári rendezésében, amelyet búcsúelőadásnak szánt, utána kérte, hogy csak kisebb szerepekkel bízzák meg.

Azért megviseltek engem az évek, és nem vagyok már fiatal, ebben a hónapban belelépek a nyolcvanadikba. Most viszont Rizsakovhoz boldogan jöttem, mert ő a negyedik nagy orosz rendező, aki rendez, de elfelejtettem, hogy ez a Luka ilyen nagy szerep. Engem az Isten a tenyerén hordozott, kaptam legalább 13-14 egészen elképesztően jó rendezőt. Nem arra emlékszem, hogy mit mondott az egyik vagy a másik, az beszűrődik az emberbe és időnként elővillan, amikor kell. Rizsakov is azok közé tartozik, akiknek érdemes hinni.

A rendező szavait idézve megjegyezte: Oroszországban örök kérdés – már Gorkij életében is az volt -, hogy ki is ez a Luka, honnan jött, hová megy, készült egy olyan film is, amelyben egy kisfiú játssza a szerepet. Mindenesetre Luka másképp gondolkodik a világról, mint akik közé belép.

Pályájáról szólva felidézte, hogy már abba akarta hagyni a játékot, de rájött, hogy abba belehalna.

Nem voltam képes kimozdulni otthonról, és nem akartam senkivel se találkozni. Viszont 58 év alatt arra készítettem föl magam, hogy ha mint színész kell megjelennem színpadon vagy filmen, vagy a közönség előtt egy beszélgetésen, akkor az idegrendszerem abban az állapotban legyen, amit a pillanat megkíván, ezért úgy döntöttem, hogy nem hagyom még abba.

Én nem egy szerepre készülök. Hogy mit használok föl? Az egész életemet. Azt szoktam mondani, hogy volt 5-6 estém és néhány pillanatom, és 58 év alatt ez nem kevés.

Elárulta, hogy minden premiert “elront”, mert el kell telnie egy kis időnek, míg elhiszi, hogy valami olyat tud, amiért érdemes kilépnie a színpadra.

Én mindig azt hiszem: kell, hogy az emberben legyen valami plusz, amiért még szabad neki pályára lépni. Ha megérzem, hogy ez már nincs, vagy nem lesz, aki ezt velem elhiteti, akkor abbahagyom.

A darabban Törőcsik Mari mellett Varga József, Szűcs Nelli, Trokán Nóra, Szarvas József, Pál András, Tóth László, Huszárik Kata, Tompos Kátya, Tóth Auguszta, Rácz József, Ivaskovics Viktor, Trill Zsolt, Kristán Attila és ifjabb Vidnyánszky Attila játszik. A darabot Kozma András fordításában viszik színre, a produkció díszlet- és jelmeztervezője Maria Tregubova és Alekszej Tregubov, a zeneszerző Alekszandr Manockov.

MTI Fotó: Kallos Bea

3 hozzászólás

3 Comments

  1. Darázs szerint:

    Kedves Törőcsik Mária! A maga felfogása, hogy “ha nem játszom, abba belehalok”, nem közügy, hanem a legteljesebb magánügye. Nevezhetem akár intézményesített érzelmi zsarolásnak is. Maguk színészek, emlékezzen csak vissza Garas és Kern filmjére – ripacsok. Szerepet játszanak, mindenkit bármikor és bárhol kiszolgálnak. Belesimulnak a napi propagandába, mainstream-be, vagy ha nem, különcködnek. A közpénzt még mindig nem sikerült kiiktatni a repertoárjukból, ugye? Csak kevesen tudnának saját lábukon megállni. Azért az nem volt semmi, hogy például Sztankay eljátszotta a kommunista hős Bors Mátét, és ezt az égvilágon senki nem kérte számon tőle, és ez csak egy példa volt a sok közül. Maguk színészek (ripacsok) jelentősen túl vannak értékelve ebben a nyomorult országban, és ennek politikai és üzleti okai vannak. Nemzetközi színtéren melyikük nagy sztár? Nem Csehországban, nem az oroszoknál, hanem az USA-ban, az angoloknál, franciáknál…. Egyikük sem. A legtöbbjük meg se tud nyikkanni idegen nyelven, ugye? Vagy ha igen, akcentussal. Hát az nem menő ám nyugaton! Csak itthon tudják eljátszani a sztárt. Egy életmentő orvost, egy tervező mérnököt, egy gyógyszermolekulát felfedező kutatót százszor többre lehetne értékelni maguknál. Ők mégsem a “Nemzet Nagyjai”. Ugyan miért nem? Mennyivel és miért kevesebbek a nemzet ripacsainál? Milyen alapon villognak a rivaldafényben erkölcsi, hiú ripacs hullák? Maguk nem többek szórakoztató iparosnál. Ez nem kevés, de nem is olümposzi magasságú, ahova önmagukat mesterkélten és erőszakosan feltornásztatták. Nem vagyunk kíváncsiak az öregedéssel, elmúlással kapcsolatos gondolataikra, mert azokat egy másik szakma, az írók és költők, sőt még a filozófusok céhe is már százezerszer és sokkal érzékletesebben prózába-versbe-tanulmányba foglalta. Maguk nem többek halandó parazita vámpíroknál. Szerepjátszók – nem többek. Ripacsok.

    • sznora szerint:

      Darázs, vedd ki a fullánkod, remélem tudod, hogy fullánkvesztés mivel jár!

      • Darázs szerint:

        Bár a darázs alapvetően az embert nem bántja, ha veszélyt éreznek bátran támadnak. Fullánkjukat gond nélkül szúrják át a bőrfelületen. A méhhel ellentétben a darázs azonban több szúrásra is képes, mert fullánkja nem szakad be az áldozatba. A darázs tehát nem pusztul el a csípése nyomán, és arra sem képes, hogy csak úgy “kivegye” a fullánkját. Mindez csak a maga hülye agyában és képzeletében lehetséges – véleményem tételes, okszerű cáfolata helyett.

Hozzászólás

Az e-mail-címet nem tesszük közzé.

I accept the Privacy Policy

Népszerűek

To Top