
Esterházy Péter tiszteletére rendeznek focimeccset
Az MLSZ Budapesti Igazgatóság szervezésében 2016. május 1-jén a Budapest Kupa női döntőjét követően megmérkőzik egymással az Írók válogatottja és a Művészválogatott.

Az MLSZ Budapesti Igazgatóság szervezésében 2016. május 1-jén a Budapest Kupa női döntőjét követően megmérkőzik egymással az Írók válogatottja és a Művészválogatott.

Eltemették Kertész Imre Nobel-díjas írót a Fiumei úti Nemzeti Sírkertben.

Závada Pál bevallottan szívesen olvas föl vagy beszélget író–olvasó találkozón. – Az nem lenne jó, ha az ember ki se látna az ilyesmiből, de ha havonta egyszer-kétszer előfordul, és sikerül is, az jól tud esni. Ha pedig odafigyelünk, fölkészülünk, vagyis igyekszünk tudatosan jól csinálni, akkor talán sikeresebbek is az ilyen esték – mondta a Zsidó…

A szavazás a kiadó honlapján április 5-től május 4-ig tart. A szavazók között a szervezők 100 darab ajándék könyvcsomagot sorsolnak ki, amelyek a tíz döntős kötetet tartalmazzák.

Végel László parasztgyerekként megírta az első magyar beat-regényt, Újvidéken megtelepedve nem a faluról írt, hanem a városról, feltéve ezzel Újvidéket a magyar irodalom térképére. Könyvei gyakran előbb jelentek meg szerbül, mint magyarul, regényei pedig úgy szólnak a kisebbségi létről, hogy elkerülik a megszokott sémákat.

Különös levelet kaptunk ma Esterházy Péter angol fordítójától, Szöllőssy Judittól.

Egy Pozsonyi úti könyvesboltban dedikálta új, A bűnös című könyvét Esterházy Péter. A bolt tulajdonosának beszámolója szerint kígyózó sorok várták az írót, aki, mióta beteg, kevesebb nyilvános szereplést vállal.

Szüts Miklós akvarelljeihez írta meg Esterházy Péter a gyilkossági történetet. Talán egy részletből is sok minden kiderülhet. A bűnös…

Dana Gálová fordította cseh nyelvre egyebek között Márai Sándor, Esterházy Péter, Kertész Imre és Bibó István legfontosabb műveit.

A Nemzeti Színházban tartott gálán a 80. születésnapját ünneplő színésznőt a nemzet színészei - köztük Tordy Géza, Molnár Piroska, Cserhalmi György -, a színház társulatának tagjai mellett számos művész köszöntötte. Az esten bejelentették, hogy megalapították a fiatal színésznövendékek számára a Törőcsik Mari-ösztöndíjat.

A Tesla Teátrumban – egyetlen alkalommal – november 19-én láthatta a közönség Esterházy Péter – a Szlovák Nemzeti Színház felkérésére írt – új darabját, a Mercdes Benzt. Radnóti Zsuzsa, az ötletadó dramaturg az előadás létrejöttének további részleteibe is beavatta a Klubrádió hallgatóit, Váradi Júlia műsorában.

Erős felütéssel indított a Tesla: Budapest új teátrumát Esterházy Péter Mercedes Benz című darabjával avatták fel.