
Péterfy-Novák Éva tárlatvezetésén újra felfedezi a bennünk élő gyermeket
Péterfy-Novák Éva együtt gondolkodik, beszélget a képekről a tárlat egyik kurátorával, s végigvezet minket ezen a gazdag élményt nyújtó Gyerek/Kor/Kép című kiállításon.

Péterfy-Novák Éva együtt gondolkodik, beszélget a képekről a tárlat egyik kurátorával, s végigvezet minket ezen a gazdag élményt nyújtó Gyerek/Kor/Kép című kiállításon.

Nem az a kérdés, hogy mit akart, mit tett egykor George Sand, hanem az, hogy mi mozgatja az Álmok szárnyán lapjain megelevenedő írónőt - írtuk Elizabeth Berg. Itt most egy részletet olvashatsz a könyvből.

A Jön Mordor és felfal minket… című kötet budapesti bemutatója előtt nem tekinthettünk el attól, hogy a magyar és a lengyel helyzet hasonlóságán csámcsogjunk az ideiglenesen hazánkban állomásozó lengyel íróval.

A Filmjus Alapítvány Kuratóriuma döntött az Olvasó Bizottság által javasolt, 2016-os pályaművek díjazásáról.

Már nem emlékszem, milyen volt anyám hajának a színe. A szeme az barna. Erdélyi családból származott, és most biztosan szégyellné magát miattunk - Scipiades Erzsébet riportja.

Tizennégy ország képviseletével tartották Helsinkiben a csempészek európai kongresszusát. A felszólalók felháborodásukat fejezték ki a vámhatóságok fokozottabb ébersége miatt...

Sokszor testközelből érzem azt a szakadékot, ami egy tudományos anyag és a látogató közt fennáll. Ebbe a kiállításba kezdettől bele akartuk foglalni ezt a szempontot, és számunkra is tanulságos a végeredmény - meséli Aczél Eszter, a kiállítás egyik kurátora.

Magyarországon gyakorlatilag ez az egyetlen olyan hely, ahol a régészek ilyen sűrűségben ismerhettek meg csontvázas temetőket a légi régészet módszereivel.

A patkányoknak mindig is rettenetes volt a PR-juk, és ez napjainkban sem változott meg. A Muskétások – Egy mindenkiért, mindenki egyért című kötet mégis hemzseg tőlük. De nem kell megijedni, gyerekkönyvről van ugyanis szó.

Mindez úgy kezdődött, mint a mesében, furcsa véletlennek köszönhető az étterem megszületése, amiről a diningguide.hu magazinnak mesélt a püspökkel összefutó vállalkozó, Dallos Ferenc.

A Fekete Kéz bandáját egész Barcelona ismerte, de sokan úgy vélték, hogy csak legenda. Egy idős ügyvéd is ezt tartotta felőlük, ám mikor beugrott cigarettáért egy kioszkba, a kocsija helyén egy fekete kéz rajzolatát találta az aszfalton.

Egy csinos bukaresti férfi előszeretettel invitálta moziba a tehetős, kalandvágyó asszonyokat. De csak télen. A mozi ruhatárában közös számra helyezték a férfi kabátját és az asszony nercbundáját...

Alinda rákérdezett, hogy a címekben többnyire miért a férfiak szerepelnek elöl. Ez rangsor vagy hiba? Molnos Péter szerint hiba, Nyáry szerint kérdés, amely Vajda Júlia és Lajos esetében vetődött fel benne - riport Nyáry Krisztián Festői szerelmek című könyvének bemutatójáról.

Egy párizsi háziasszony a konyhában serénykedett, az ünnepi ebédhez készítette elő a provance-i libát. Hogy jó társasága legyen, bekapcsolta a rádiót, amiben épp híreket mondtak...

Szerelem papírrepülőn címmel zsidó élettörténeteket bemutató kiállítás nyílt a 2B Galériában. A december 15-éig látható tárlatot Závada Pál nyitotta meg.

Ráadásul a kiadó 10 ezer fontot ígért annak, aki prezentál egy egyenes banánt. Erre egy vidéki állomásfőnök addig próbálkozott, mígnem sikerült neki kiegyenesíteni a banánt...

A 87 éves cirkuszművész egy vendégszereplés során, Rosztov-na-Donuban, szívroham következtében halt meg.

Január másodikán éjfélkor nem valami jó állapotban érkezett meg Szegedre, köhögve vánszorgott az üres sugárúton a Vitéz utcáig. Másnap kezdődött a tanítás. Influenzás volt, igyekezett helytállni az osztálytermekben betegen is, de a Kass vigadóban, a szombat esti tanári mulatságon szégyenszemre belesült a taknyos orrával a bosztonba. - így indul 1907 tavasza.

A magyar fiatalok alszanak. Ez a passzív semmittevés nem tetszik.

A lengyel szerző helyettünk járja be azt a vidéket, ahol Kelet és Nyugat szétválaszthatatlanul egymásba gabalyodott. Döbbenetes és nevetséges, de biztos, hogy felfal.

Mi történik, ha Bob Dylan nem veszi át a Nobel-díjat, hol szaladt vakvágányra ez a párbeszéd szerző és bizottság között, illetve mi a véleményed kiérdemelt és ki nem érdemelt díjakról? Ezeket a kérdéseket tettük fel a kortárs magyar irodalom közismert személyiségeinek.

Ne áltassunk magunkat: a váratlanul reá törő betegség kialakulásában megaláztatásának és meghurcoltatásának jelentős szerepe lehetett. Bara Margit a félkemény diktatúra áldozatainak egyike; de kárpótlása lehetetlen. - Kelecsényi László írása a kedden elhunyt Bara Margit színészi pályájáról.

Az országos népszerűséget második filmje, a Bakaruhában hozta meg számára, amelyben Darvas Iván partnereként játszhatott. Tragikus női sorsokat jelenített meg további számos nagysikerű filmben is (Ház a sziklák alatt, Szegény gazdagok, Hideg napok).

Bourges la Reine városka szélén sétált két asszony a délutáni hőségben, és arról beszélgettek, hogyan érdemes a marha fehérpecsenyét elkészíteni, hosszan párolva, vagy gyorsan átsütve. A társalgás közben arra lettek figyelmesek, hogy egyre erősödő zümmögés hallik a méhkaptárok felől...

...merthogy a tibeti emberek csak a falujukban házasodtak, az utazás számukra ismeretlen fogalom volt. Egy férfi mégis azon gondolkodott, vajon mi lehet a szomszédos faluban, de mert azt gondolta, ugyanaz, ami itt, fölhagyott a gondolkodással.

„Szopatsz, Sándor?”

A külföldről importált gyümölcsökkel együtt mindenféle rovarokat és bogarakat vittek Londonba a kereskedelmi hajók. Ezek közül a legveszélyesebb az az Argentínából származó hangya...

Andrzej Jancsó Miklós nagy barátja volt, a Szegénylegények összekötötte őket.

Megmentik újra és újra a hazát, valahányszor saját profitjukat kell megmenteni. A hangos hazafiak mindenütt rabolni akarnak − írta Ady Endre 1907-ben.

Sokan úgy vélték, hogy a baloldali gerillákkal kötött békemegállapodás népszavazáson történt minapi elutasítása miatt a díjra korábban esélyesnek tartott latin-amerikai ország kikerült az esélyes jelöltek közül.