
Henri Cartier-Bresson retrospektív
Bresson fényképezőgépével elegánsan elkeveredett a tömegben, majd hirtelen lecsapott.

Bresson fényképezőgépével elegánsan elkeveredett a tömegben, majd hirtelen lecsapott.
Egyre többet tudunk a világról, hogy egyre bizonytalanabbak legyünk benne.
A tolvaj olyan fehér köpenyt viselt, amilyet az alkotásokat másoló hobbifestők hordanak.
Lehet, hogy a képek nem eredetiek.
Egyetlen képtől sem válik meg önszántából Cornelius Gurlitt, akinek müncheni lakásában 1406 festményt, grafikát és nyomtatot, köztük feltehetően a náci diktatúra idején zsidóktól rabolt műkincseket találtak egy adócsalás gyanúja miatt indult eljárás során.
Eddig ismeretlen mesterműveket is találtak abban a több mint 1400 festményből álló gyűjteményben, amelyet még 2012-ben foglaltak le Münchenben, de csak kedden nyilatkoztak róla először a hatóságok. Bálint Marcell jelenti.
Ma szerencsére megint itt vannak a cipősök. Picasso-cipőnek hívom (mert örökké azt hordta öregkorában) ezt a baszk találmányt, az espadrille-nek nevezett spárgatalpú cipőt. (Röhrig Eszter arles-i riportja.)
Ez a nap más, mint a többi, részint a delfinárium, részint az Amerikai Lány szülinapja miatt. Tortázunk a kardszárnyú delfinek medencéje mellett… - Mészöly Ági riportja európai körútjáról.
Az autóreklámok elhitetik velünk, hogy kocsi nélkül lúzerek vagyunk, meg sem volt érdemes születnünk, és csak Zs kategóriás csajokat tudunk felszedni. (Deák Csillag és Kölüs Lajos kettős kritikája Ázbej Kristóf - Tájkép Lamborghinivel című kiállításáról)
Több mint 22.000-en vettek részt az internetes szavazásban: Leonardo da Vinci a legfontosabb európai képzőművész, az európai irodalom legmegrendítőbb alakja Don Quijote, Európa legfontosabb hozzájárulása a világkultúrához pedig a demokrácia. Olvasd el Umberto Eco és Terézia Moravéleményét a szavazásról.
Plakátképein olyan művészeket is megidéz, mint Georges Braque, "aki szerette a nőket és a tipográfiai elemeket".
A kortárs művészet felöl nézve Dalí paradigmaváltás jelent egy olyan újfajta művészi attitűd felé, amely folyamatosan újraértelmezi önmagát, és amelyben nincs különbség a művész személyisége és munkái között. - Venczel Katalin tudósítása.
Különleges tanácsok böngészőknek az www.art.sy weblapon: "Ha kedveled Jackson Pollock képét (No. 1), akkor tetszeni fog Mark Rothko alkotása is (No. 18.)"
Van egy kör előnyünk – Jelenits István megnyitója a Ludwig Múzeumban. (Csanda Mária tudósítása és a fotói)
A kiállítás a művész kettős szerepéből indul ki, abból a sajátos dialektikából, hogy a művész gyakran egyszerre létrehozója és főszereplője is saját műveinek.
A párizsi Pinacotheque új kiállítása több mint 120 vászonnal és rajzzal idézi fel e régi idők kreatív pezsgését, azon belül pedig főleg Modigliani és Soutine művészetét.
Egyes nagy történetek kezdeténél egészen fura figurákat találunk, ha közel hajolunk a régi fényképekhez. Ilyen Igor Trubeckoj herceg volt az első ember, aki rajthoz állt nagydíjon egy Ferrari nevű autóval 1948-ban.
Bagzanak az állatok, ezért késik a vacsora – kér elnézést a múzeum igazgatója, mielőtt tósztot mondana, a művészek, kurátorok, művészettörténészek egészségére - Szerbhorváth György blogja.
Nietzsche disznó! Emellett még protestáns is! Luther Márton hittagadásának egyetlen lehetséges következménye. - Svetislav Basara munkájával az Új Forrás októberi számát ajánljuk.