Archív

Ismeretlen Chagall, Otto Dix és Matisse művek a Münchenben lefoglalt festmények között

Eddig ismeretlen mesterműveket is találtak abban a több mint 1400 festményből álló gyűjteményben, amelyet még 2012-ben foglaltak le Münchenben, de csak kedden nyilatkoztak róla először a hatóságok. Bálint Marcell jelenti.

A gyűjtemény nemcsak a náci korszakban elfajzottnak bélyegzett klasszikus modern alkotásokból áll, hanem jóval idősebb műveket is tartalmaz, köztük számos 19. századi festményt. A legkorábbi alkotás a 16. századból származik.
A gyűjteményben Marc Chagall és Otto Dix egy-egy olyan alkotására is rábukkantak, amelynek létezéséről korábban nem tudtak a művészettörténészek.

Találtak a egy olyan Canaletto-rézkarcot és festményt Henri Matisse-től, amelyek nem szerepelnek az alkotók műveinek jegyzékében

mondta Meike Hoffmann, a berlini Freie Universität elfajzottnak minősített művek sorsával foglalkozó kutatócsoportjának vezetője.

Hozzátette:

egyelőre nem tudni, hogy a rendkívüli esztétikai és tudományos értékű gyűjtemény több mint egy éve tartó vizsgálata mikor ér véget, de az biztos, hogy még sokáig eltart.

A képek Hildebrand Gurlitt művészettörténész és műkereskedő fia, Cornelius Gurlitt egy müncheni lakásából kerültek elő 2012-ben.
Hildebrand Gurlitt a nácik megbízásából gyűjtött össze elfajzottnak ítélt festményeket, amelyek közül sokat külföldön értékesített. Ez a tevékenység a náci rezsim fontos devizabevételi forrása volt. A kereskedő a háború után azt állította, hogy a drezdai lakásában tárolt megmaradt képek a nagyváros bombázása alatt mind megsemmisültek.
Valójában egyelőre ismeretlen számú alkotás sértetlenül átvészelte a háborút, és Hildebrand Gurlitt 1956-ban bekövetkezett halála után a fiához került, aki német sajtóbeszámolók szerint azzal tartotta fenn magát, hogy a titkos raktárból időnként kicsempészett egy-egy képet Svájcba, és eladta.

A 79 éves, egyedülálló férfit 2010 szeptemberében egy Zürichből Münchenbe tartó vonaton vámosok ellenőrizték. Ennek nyomán adócsalás gyanúja miatt eljárást indítottak ellene. Az ügy csak 2012 elején érkezett el a házkutatás szakaszába. A müncheni Schwabing kerületben lévő társasházi lakást 2012. február 28-án kutatták át.

Összesen 1406 képet – 121 bekeretezett és 1285 keret nélküli alkotást – találtak. A képek „nagyon jó állapotban” voltak, és „szakszerűen” tárolták őket. A müncheni vámnyomozó hatóság egy műtárgyszállításra szakosodott logisztikai cég közreműködésével ürítette ki az ingatlant. A képek elszállítása három napig tartott – mondta az Augsburgban tartott sajtótájékoztatón Siegfried Kolbe, a hatóság vezetője.

A Toulouse-Lautrec, Picasso, Renoir, Kokoschka, Courbet és sok más művész alkotásaiból álló gyűjteményt egy titkos raktárban őrzik, és fényképeket sem közölnek róla, hogy ne nehezítsék tovább az egyébként is rendkívül összetett munkát, amely azt célozza, hogy minden egyes alkotás visszakerüljön a jogos tulajdonoshoz

tette hozzá Reinhard Nemetz augsburgi főügyész.

Cornelius Gurlitt szabadlábon van, és a hatóságok nem tudják, hogy pontosan hol tartózkodik, de jelenleg nincs is szükség erre az információra

mondta Reinhard Nemetz, hangsúlyozva, hogy jogi okokból és az eljárás sikere érdekében nem közölhet sok részletet az ügyről.

A müncheni műkincsek ügyének kezelése miatt többen bírálják a német hatóságokat. Alfred Flechtheim, a náci diktatúra idején kifosztott zsidó származású legendás műgyűjtő örököseit képviselő ügyvéd, Markus Stötzel például a Handelsblatt című üzleti lap keddi számában megjelent nyilatkozatában úgy vélte, Németország megsérti a két és fél éve tartó titkolózással a zsidóktól rabolt műkincsek visszaszolgáltatásáról rendelkező 1998-as washingtoni megállapodást, amelyhez 44 ország csatlakozott.

Az eljárás átláthatóságát követelte a több mint 30 családot képviselő David Rowland New York-i ügyvéd is, Dieter Graumann, a Németországi Zsidók Központi Tanácsának elnöke pedig azt hangsúlyozta, hogy pontosan fel kell tárni a képek sorsát és mindegyiket vissza kell juttatni a tulajdonoshoz vagy az örökösökhöz.
A német kormány hónapok óta tud az ügyről, ezt Steffen Seibert kormányszóvivő mondta hétfői tájékoztatóján, kiemelve, hogy a berlini vezetés mindenben támogatja a bajorországi hatóságok munkáját.

Kattints ide a hozzászóláshoz

Hozzászólás

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

I accept the Privacy Policy

Népszerűek

To Top