Pinacotheque: a La Ruche és Modigliani

A párizsi Pinacotheque új kiállítása több mint 120 vászonnal és rajzzal idézi fel e régi idők kreatív pezsgését, azon belül pedig főleg Modigliani és Soutine művészetét.

A világ minden részéről érkezett fiatal művészek bohém szállásaként volt ismert a két világháború között a Párizs délnyugati részén, a Montparnasse-on található La Ruche (szó szerint: a méhkas) néven ismert különös épület. A Montparnasse-on akkoriban orosz, olasz, angol, spanyol, lengyel sőt még japán szó is vegyült a franciával, és mindenki a festészetről beszélt – olvasható a párizsi Le Figaróban. A légkör a művészettörténetben ugyancsak elhíresült Montmartre néhány évvel korábbi hangulatára, a Bateau-Lavoir épülete körül gyülekező művészvilágra emlékeztetett, de addigra Picasso a Clichy-bulvárról a Raspail-ra költözött, Otthon Friesz és Fernand Léger a Notre-Dames-des-Champs utcában dolgozott. Chagall és Zadkin a Dome vagy a La Rotonde kávéházakban töltötték napjaikat, akárcsak Blaise Cendrars, a költő.

Népszerű hely volt ekkor a Rue Dantzig nevezetességének számító La Ruche, a maga egymás hegyén-hátán épült műtermeivel. Modigliani hitelre étkezett a közeli Campagne-Premiere utcában a Chez Rosalie vendéglőben. Apollinaire, a költő, aki maga is a Montparnasse hívévé vált, így jellemezte a művészkolóniát: „Ez a negyed a költők és a festők számára manapság ugyanazt jelenti, mint amit tizenöt évvel korábban a Montmartre: a nagy és szabad egyszerűség menedékét.”

A franciák mellett sok külföldi, főleg amerikai tűnt fel: Gertrude Stein, Hemingway, Dos Passos, Scott Fitzgerald, Man Ray vagy Calder – és persze James Joyce. Nem múlt el egy hét sem kosztümös ünnep nélkül, a Blomet utcai Néger bálra Desnos mindig odahívta szürrealista művészbarátait. Cocteau, Paul Morand, Kisling, Pascin és a japán Fuzsita is megjelent. A múlt század első felének montparnasse-i lázadó művészei közül Suzanne Valadon, Kisling, Utrillo, Kremegne is élt a Ruche környékén. A fauvista, kubista, futurista mesterművek télen fűtetlen, nyáron fojtogatóan meleg, poloskás és patkányok látogatta nyomorúságos műtermekben születtek.

Viszont a művészek és a társasági hírességek egymásnak adták a kilincset Etienne de Beaumont szalonjában, Faucigny herceg a Proust-bálon látta vendégül az ecset és a toll mestereit – Cocteau, Picasso, Tristan Tzara ezeken az estéken is megfordult. A hangulatot jól jellemzi az egyik bennfentes visszaemlékezése: „A Montparnasse-on isznak és táncolnak, füstölnek és szeretkeznek, írnak és festenek. Szabadon éltek, akik ebben a körben forogtak, elhangzott a kettős felhívás: szabad szerelmet, szabad művészetet!”.

A Pinacotheque igazgatójának, Marc Restellininek sikerült rávennie Jonas Netter műgyűjtőt, hogy eddig gondosan rejtegetett kollekcióját tárja a nagyközönség elé. Netter annyira ódzkodott a nyilvánosságtól, hogy maga is csak a beavatottak körében volt ismert: kerülte a felkapott avantgárd galériákat, a nagy árveréseket, a hivatalos hálózatokat, így építette fel nagy titokban gyűjteményét, amelynek középpontjában Modigliani áll. Mintegy 40 vásznát sikerült megszereznie, és csupán néhány közeli barátjának mutatta meg őket – azok pedig döbbenten kérdezték tőle, hogyan vásárolhatott „ilyen szörnyűségeket” – eleveníti fel a történetet a Le Figaro.

Ezek a korábban soha nagyközönség elé nem vitt képek jelentik a Pinacotheque kiállításának revelációját.

Modigliani hányatott és szenvedélyes pályájának legtermékenyebb korszaka alig tíz évig tartott. Csendéletet alig, tájképet csak kettőt festett, viszont csak rá jellemző stílusú hosszú nyakú női aktot és mandulaszemű portrét annál többet.

Jonas Netter felfigyelt Soutine művészetére is, így Modigliani barátjának több vásznában is gyönyörködhetnek a látogatók a Pinacotheque Madeleine-téri képtárában, egészen szeptember 9-ig.

Forrás: MTI

{jcomments on}