Törökszentmiklós és Szeged, Budapest és Berlin, Párizs és New York is szóba jött Darvasi László könyvbemutatóján.
Lipcsey Emőke írót, Göteborgi Könyvvásár magyar részvételének koordinátorát kérdeztük az idei esemény kapcsán a jövő évi tervekről is.
Ha egymillióan nem is, de sokan próbálnak bejutni az Élesztő pincéjébe, Cserna-Szabó András könyvbemutatójára. Nem mindenkinek sikerül.
Dragomán György mesél a napokban megjelenő, Máglya című regényéről.
Ki van a víz tetején? Mi van a víz alatt? Melyik az érdekesebb? Melyik a lényegesebb? Bertók László manipulálja a tekintetünket, a...
A konszenzus megteremtésének a vágyáról és elodázhatatlan szükségességéről szól a díj elfogadása és átvétele - mondta Kertész Imre.
A Szentivánéji álom olyan előadás, ami előtt érdemes elolvasni a drámát, Nádasdy Ádám fordítása pedig éppen csak a színházjegyet nem veszi meg...
A könyvhét június 12.-én, csütörtökön kezdődik, és 16.-án, hétfőn ér véget. Vagyis ez a hét ötnapos lesz.
A Megyek utánad múltba révedő fejezetei a nosztalgia és a terápia szűk határmezsgyéjén egyensúlyoznak.
Kun Árpád a tengeren túlra készült, hogy nyelvet váltva angol író legyen, de csak a pesti bölcsészkarig jutott.
Amikor először láttalak olyannak tűntél, mint akit most dobtak le egy űrhajóról.
Ahol a Kék Művészügynökség által képviselt alkotók és barátaik lépnek színpadra.
Akkor tapasztaltam meg életemben először, hogy egy férfi őszinte érzelmi kitörése sokkoló hatással van rám.
Itt szőröstül-bőröstül mindent megtalálsz, dedikálások a standokon, könyvbemutatók, kiállítások, szabadtéri nagyszínpad.
Élet az izommodelltől a vérátömlesztésig. Daniel Pennac: Testnapló.
A Drámák című gyűjteményes kötet darabjai nem csak színpadon, olvasva is hozzák a Pintér Béla-univerzumot.
Kun Árpád Boldog Észak című regényéről még sokat fogunk hallani. Ez a magyar Száz év magány.
Szilasi László a legboldogabb a gimnáziumi évei alatt volt, olyan közösségben élt, ahol másokat is érdekelt a kultúra.
Sok női és kevés férfi szereplő. Ez ilyen hónap.
Aki írt saját naplót, ezeket is élvezi, mert az előzetes várakozást megcáfolva nem grafomán… - Csanda Mária írása Csáth Géza: „Méla akkord:...
Garaczi László novembertől áprilisig kapott ösztöndíjat a svájci Zugba, ahol a hegyoldalban álló kolostor egyik apartmanjában lakik. A kinti élményeiről kérdeztük, saját...
Az idén Balaskó Ákoson kívül Horváth Lili prózaíró és Fekete Ádám költő volt esélyes az elismerésre.
Mán-Várhegyi Réka 1979-ben született Szászrégenben (Reghin) a romániai Maros megyében. Kedvelt témái a társadalmi nemek, feminizmus, nemzet, kisebbségek és a múzeumi reprezentáció.
Nem egyszer alakult ki parázs vita a slam poetry-ről, arról, hogy egyáltalán mi az, minek, és különben is, miért van benne a...
A költő hatvanadik születésnapjára adott ünnepségen elhangzott a Rókatárgy alkonyatkor, minden versszakát más-más, a nézők erdejéből gombaként kipattanó beavatott olvasta fel; s...
Fehér Béla regényében azért lett vakondűző a főszereplő, mert így utaztathatja az országban.
Szilágyi István Kossuth-díjas erdélyi magyar írót köszöntik 75. születésnapján barátai, kollégái pénteken a Petőfi Irodalmi Múzeumban (PIM) Budapesten.
A történet szerint egy román koldus, akit az orosz maffia utaztatott Helsinkibe "munkára", előbb celeb, majd miniszterelnök lesz akarata ellenére. Társa egy...