Endrét Morcsányi Géza színházi dramaturg, a Líra Kiadói Csoport igazgatója alakítja, akinek ez az első szerepe. Mint mondta, a film elkészítése felejthetetlen...
A történelemnek vannak olyan fordulatai, melyek miatt egy egészséges lelkű kislányt komolyan foglakoztat az öngyilkosság gondolata. Nem kellene felejteni!
A Testről és lélekről története két olyan ember találkozásáról szól, akik a nappali világban nem igazán ismerik egymást, éjjelente viszont régóta ugyanazt...
Szombatra virradó éjszaka tragikus hirtelenséggel, 76 éves korában elhunyt Vathy Zsuzsa, József Attila-, Márai Sándor- és Prima díjas író.
A magyarországi bemutatóra sem kell sokat várni: az új Enyedi Ildikó-film március 2-ától már országosan látható.
Vagy pontosabban: kiderülne, hogy már régóta ugyanabban a világban találkoztok éjszakánként. Örülnél neki? Vagy úgy éreznéd, megraboltak?
Hát itt és így emlékezünk meg Esterházy Péterről, délután háromkor, a háttérben duruzsolással és más színpadok műsorainak hangfoszlányaival, nehezen beállítható és időnként...
Természetesnek vesszük, hogy egy író szenvedélyes olvasó is egyben, ám az, hogy zenerajongó is lehet, kevésbé evidens, hiszen esete válogatja. Alábbi beszélgetésünkben...
Az ösztöndíj összege nettó 6.000 euró.
A zsidó és magyar kultúra úgy olvad össze, mint a flódni rétegei az ember nyelvén: elválaszthatatlanul.
A szépirodalmi kategóriában Esterházy Péter Hasnyálmirigynaplója bizonyult a legkelendőbb kötetnek a 87. Ünnepi Könyvhét és 15. Gyermekkönyvnapok központi helyszínén, a budapesti Vörösmarty...
Keszthelyi Rezső a Tandorival föllépő költőnemzedék egyik kiváló képviselője. Ritkán megszólaló, rendkívül igényes lírikus. Finom, intellektuális hangoltságú költészete egyben erős érzelmi motiváltságú...
A Bookline sikerlistáján az 50 kötetből 24 új megjelenésű könyv szerepel; a tavaszi könyves események frissítőleg hatnak a könyvpiacra.
Hetvenegy éves lenne Fodor Ákos, akit elsősorban a haiku hazai művészeként tartanak számon. A tavaly elhunyt költő munkásságáról és a vele töltött...
Elképzelhető olyan helyzet, amikor a legnormálisabb emberből is csodálatot vált ki a gyilkolás? Igen, sőt, az is lehet, hogy bűn nélkül válik...
Május 11-én, életének 86. évében elhunyt Réz Pál Széchenyi-díjas irodalomtörténész, műfordító, szerkesztő.
A Drory Izraeli-Magyar Könyvtárban megfordul a magyar ajkú értelmiség színe-java. Nagy Gabi, a kultúra mecénása azt mondja: amíg ő él, a könyvtár...
A Bookline áprilisi sikerlistájának első helyére Grecsó Krisztián új regénye került, a második és harmadik helyet is magyar szerző szerezte meg, két...
Ezúttal a Líra csoport kiadóinak programjai és dedikálásait gyűjtöttük össze olvasóinknak: Athenaeum, Magvető, Rózsavölgyi, Manó Könyvek, General Press, Corvina.
Az Élőlánc fordításán dolgozott többek között Gerevich András, Imreh András és Mesterházi Mónika is. Ők hárman már korábban is fordítottak Heaney-től, így...
A Fogadj Örökbe Egy Macit Alapítvány jóvoltából megnyílt a Budapesten a Premier Kultcafé, amely kettős szerepet tölt be: kulturális programok színtereként, valamint...
A kiadói és könyvterjesztői stratégiákról, a kortárs irodalom márkázhatóságáról, a magyar irodalom hazai és külföldi népszerűsítéséről, online jelenlétéről, továbbá kultuszairól, például Borbély...
A Saul fia első cannes-i hírei nyomán – innen, Jeruzsálemből, a magyar, majd a nemzetközi online sajtóból – szenvedélyesen, sőt, mániákusan követtem...
Tavaly tavasszal az önkormányzat kipenderítette Kiss Csabát a Miskolci Nemzeti Színház igazgatói székéből. Megkérdeztük, mi történt vele azóta.
Nyáry Krisztián: A magyar antifasizmusnak nincsen túl sok hőse, de azért akad néhány. A legrosszabbul a konzervatív, jobboldali hősök jártak. A legkevésbé...
Szüts Miklós akvarelljeihez írta meg Esterházy Péter a gyilkossági történetet. Talán egy részletből is sok minden kiderülhet. A bűnös…
Életének 91. évében meghalt Nemeskürty István Széchenyi-díjas és Kossuth-nagydíjas író, irodalom- és filmtörténész, egyetemi tanár - tudatta pénteken a család.
Több fővárosi helyszínen, a kortárs irodalom legjavából válogatva jelentkezik a Margó Irodalmi Fesztivál őszi különkiadása október 8-10. között. A 25 éve elhunyt...