+ Ajánló

KékSzobaHall

Ahol a Kék Művészügynökség által képviselt alkotók és barátaik lépnek színpadra.

Vasárnaponként este 7-től a Budapest Jazz Clubban várja látogatóit a KékSzobaHall színházzal, zenével, irodalommal és rendhagyó beszélgetésekkel.

A Kékprodukció 2013 februárjában indította útjára a KékSzobaHall elnevezésű programsorozatot a Budapest Jazz Clubban (XIII. Hollán Ernő u. 7.) azzal a céllal, hogy legyen egy hely, ahol találkozhatnak mindazok, akik szívesen néznek színházat, hallgatnak zenét, szívesen cserélnek gondolatokat, kíváncsiak a világra és egymásra és szeretnek játszani. A vasárnaponként megrendezésre kerülő színházi, zenei, irodalmi esteken a Kék Művészügynökség által képviselt alkotók és barátaik lépnek színpadra. A szervezők hétről hétre igyekeznek olyan alkalmakat teremteni, hogy érdemes legyen összejönni és együtt tölteni a vasárnap estéket.

Jegyár: 3300 Ft

Diák- és nyugdíjasjegy: 2000 Ft

Május 11. 19.00

Szólt az ember Jordán Tamás és Sebő Ferenc József Attila gondolatait tolmácsolják prózában és dalban. Ez az előadás – ahogy Jordán Tamás a bevezetőjében el szokta mondani – tulajdonképpen beszélgetés a hallgatóság és az előadók között – még akkor is párbeszéd, ha a közönség (feltételezhetően) nem mond semmit.

Május 18. 19.00

Természetes fényZávada Pál felolvasóestje zenével és meglepetéssel. A regény döntően a II. világháborúban meg előtte és utána játszódik. A szereplők javarészt Békés megyeiek, nők és férfiak, magyar magyarok, magyar szlovákok és magyar zsidók – ettől is függően veti őket a történet az öldöklés, a kényszermunka, a fogság vagy az áttelepülés közép- és kelet-európai helyszíneire. Eközben szeretnek és csalódnak, áldozattá vagy tettessé is válnak, elbeszélnek vagy fényképeznek – és vannak, akik nem térnek vissza többé.

Eltelt hét évtized, az okokat és a miérteket elfelejtettük: könnyű szívvel nézegettünk retusált képeket. Hogy ennek vessünk véget, ezt ajánlja Závada Pál nagy regénye, miközben máig bevilágít bennünket az iszonyúan szenvtelen természetes fény.

A Magvető Kiadó gondozásában megjelent kötetről Szüts Miklós festőművész, a könyv tervezője beszélget a szerzővel. Muzsikál: Lukács Miklós (cimbalom).

A kötet 15% kedvezménnyel megvásárolható a helyszínen, a szerző dedikál.

Május 25. 11.00 KIRÁLYLÁNYOK ÉS KIRÁLYFIAK – Gyereknap a KékSzobaHallban Kovács Patríciával!

„Imádom a meséket, még így felnőtt fejjel is. Játszottam korábban is gyerekeknek, nagyon szeretem ezt a közönséget, látni a tekinteteken, mennyire magával tudja ragadni a kicsiket egy jó történet. A mostani előadás is izgalmasnak ígérkezik, az alapját két, számomra különösen fontos mese adja.

Ezek a mesék Boldizsár Ildikó meseterapeuta tollából és Szegedi Katalin rajzaiból születtek, külön kötetben a királyfiaknak és külön a királylányoknak. Ezek olyan könyvek, ami után egyszerűen muszáj beszélgetni arról, mi a jóság, a szépség, az állhatatosság, és az összes többi olyan tulajdonság, amit a kisgyerekek szíve rejt, és amit érdemes a felnőtteknek is feleleveníteni olykor-olykor”.  (Kovács Patrícia)

zene: Nyitrai László

rendező: Bíró Kriszta

Kattints ide a hozzászóláshoz

Hozzászólás

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

I accept the Privacy Policy

Népszerűek

To Top