+ Irodalom

Egymillióan Cserna-Szabó Andrásért

Ha egymillióan nem is, de sokan próbálnak bejutni az Élesztő pincéjébe, Cserna-Szabó András könyvbemutatójára. Nem mindenkinek sikerül.

Ha Kiss Tibor Noé előző esti, Kalicka Bisztróban tartott könyvbemutatója kapcsán megemlékeztem a nagy érdekélődésről és az állóhelyhez is alig jutókról, akkor ezt Cserna-Szabó András estjéről tudósítva is feltétlenül meg kell tennem. A szervezők valamiért azt gondolták, a nemrég még Tündérgyárként üzemelő, most éppen Élesztő néven működő ferencvárosi romkocsma pincéje megfelelő helyszín lesz, de hamar bebizonyosodik, hogy nem.

Pedig még bő negyedórával a tervezett kezdés után is a műsorra váró, italért sorba álló, kedélyesen beszélgető író-újságíró kollégákat látni mindenhol a földszinten, aztán egyszer csak elkezdődik a program, és aki nem foglalt magának időben asztalt az említett pincehelységben, az bizony pórul jár. Odalent már mozdulni sem lehet, a kevéske állóhely is megtelik, a lépcső szintén – jómagam itt táborozom le, így látok és hallok is, már amikor éppen nem szűrődik be fentről a kocsmazaj.

Elek Ferenc, Cserna-Szabó András és Király Levente

Elek Ferenc, Cserna-Szabó András és Király Levente

Mert az ajtót azért sűrűn nyitogatják a későn érkezők, megzavarva fellépőt és nézőt egyaránt. Lépcső-páholyomban ülve térdeket érzek a hátamba fúródni, sálakat a fejemre lógni és fényképezőgépeket az arcom mellett elsülni – mindenki szeretne legalább egy percre bepillantani, és már majdnem elfelejtem, hogy ez egy irodalmi est. Ilyen típusú rendezvényeken meg a legritkább esetben jellemző a tömeghisztéria.

Mindenesetre akad, aki teljesen lemarad, és van, aki felveti az Egymillióan Cserna-Szabó Andrásért elnevezésű civil szervezet azonnali megalapítását. Míg a lépcsőn és az azon túli világban zajlik az élet, a szerzővel Király Levente beszélget új, a Magvető Kiadónál megjelent, Veszett paradicsom című novelláskötetétől. A beszélgetés meglehetően rövid, Cserna elárulja, félt, hogy unalmas lesz a könyv, Király viszont megnyugtatja, hogy egyáltalán nem az. A hallottak alapján tényleg nem az.

Veszett paradicsom

Veszett paradicsom

A történetek, amelyekből Elek Ferenc színművész olvas fel néhányat, egy-egy női nevet kaptak címnek, és általában groteszk történetek férfiak és nők kapcsolatáról, a testiség részletekbe menő ábrázolásával és az írótól megszokott humorral. De hogy még annál is többet nevessünk, mint amennyire a felolvasott novellák feljogosítanának bennünket, hallunk egy-egy remek Cserna-paródiát Király Levente, Maros András és Pallag Zoltán tollából. A terem aztán gyorsabban ürül ki, mint ahogy megtelt, és a sörpultnál folytatódik az este.

4 hozzászólás

4 Comments

  1. Dékány Csaba szerint:

    Csaba Dekany
    2013. június 23. ·
    KI AZ A CSERNA-SZABÓ András, aki a Népszabadságban (2012-08-27), ily módon gyalázhatja a magyar hősöket? Azt írta: „(Édesapja)… fia fényes karrierjének zálogát másod-unokatestvére, vitéz Kárpáthy Kamilló vezérezredes, a Magyar Királyi Honvédség főparancsnokának hathatós segítségében látta. A fiatalembernek azonban esze ágában sem volt a katonaság kötelékébe lépni. Link, lusta és hazudozó természetét édesanyjától örökölte. … Többször látták a… kuplerájban, mint a… felsőoktatási intézmény falai között. … Kártya, ital, nők, zűrös politikai és üzleti manőverek – így lehetne röviden összefoglalni Utoljára a részeges hajósok és titkos prostituáltak által látogatott alsó rakparti Matróz csárdában látták” – A Szabad Nép (1951-08-7) a fővárosból kitelepített „fasiszta tábornokként” nevezte meg „vitéz Kárpáti Camillót.” Ennek szégyenletes folytatása ez a Népszabadságban 61 év múlva megjelent gyalázkodás! A blogja elérhetetlen.
    AZ IGAZSÁG:
    Kárpáthy Kamilló rangja gyalogsági tábornok volt! A Honvédség főparancsnoka 1930-ban lett, amikorra a három unokaöccse már régen elvégezte a Ludovikát! A vezérezredesi rendfokozatot később, 1941-ben vezették be a honvédségnél, és amit ő már csak nyugállományban viselt. Köztiszteletben álló méltóságként az Eucharisztikus Kongresszus egyik főbizottságának vezetője volt. Legidősebb unokaöccse a Sára Sándor dokumentumfilmjéből ismert Kárpáthy Tibor őrnagy, a Don-menti páncélos csaták kitüntetett hőse! Dékány Sándor dr. unokaöccse tüzérezredes műegyetemi tanár lett, posztumusz a Hazáért és Szabadságért 1956. kitüntetéssel. Legkisebb unokaöccsét, Kárpáthy Endrét, Szálasi hűtlenség címén fokozta le, Miklós Béla, Veress Lajos, Kéri Kálmán, Simonffy-Tóth Ernő kitüntető társaságában!
    ps. (2014) ELVÁROM, hogy gyertyát gyújtson a meggyalázott nemzeti hősök sírjánál…

  2. Dékány Csaba szerint:

    Csaba Dekany
    2013. június 23. ·
    KI AZ A CSERNA-SZABÓ András, aki a Népszabadságban (2012-08-27), ily módon gyalázhatja a magyar hősöket? Azt írta: „(Édesapja)… fia fényes karrierjének zálogát másod-unokatestvére, vitéz Kárpáthy Kamilló vezérezredes, a Magyar Királyi Honvédség főparancsnokának hathatós segítségében látta. A fiatalembernek azonban esze ágában sem volt a katonaság kötelékébe lépni. Link, lusta és hazudozó természetét édesanyjától örökölte. … Többször látták a… kuplerájban, mint a… felsőoktatási intézmény falai között. … Kártya, ital, nők, zűrös politikai és üzleti manőverek – így lehetne röviden összefoglalni Utoljára a részeges hajósok és titkos prostituáltak által látogatott alsó rakparti Matróz csárdában látták” – A Szabad Nép (1951-08-7) a fővárosból kitelepített „fasiszta tábornokként” nevezte meg „vitéz Kárpáti Camillót.” Ennek szégyenletes folytatása ez a Népszabadságban 61 év múlva megjelent gyalázkodás! A blogja elérhetetlen.
    AZ IGAZSÁG:
    Kárpáthy Kamilló rangja gyalogsági tábornok volt! A Honvédség főparancsnoka 1930-ban lett, amikorra a három unokaöccse már régen elvégezte a Ludovikát! A vezérezredesi rendfokozatot később, 1941-ben vezették be a honvédségnél, és amit ő már csak nyugállományban viselt. Köztiszteletben álló méltóságként az Euchrisztikus Kongresszus egyik főbizottságának vezetője volt. Legidősebb unokaöccse a Sára Sándor dokumentumfilmjéből ismert Kárpáthy Tibor őrnagy, a Don-menti páncélos csaták kitüntetett hőse! Dékány Sándor dr. unokaöccse tüzérezredes műegyetemi tanár lett, posztumusz a Hazáért és Szabadságért 1956. kitüntetéssel. Legkisebb unokaöccsét, Kárpáthy Endrét, Szálasi hűtlenség címén fokozta le, Miklós Béla, Veress Lajos, Kéri Kálmán, Simonffy-Tóth Ernő kitüntető társaságában!
    ps. (2014) ELVÁROM, hogy gyertyát gyújtson a meggyalázott hősök sírjánál !

  3. búkfaló bill szerint:

    „Ki az a Cserna-Szabó András…?” Egy író. Történetei groteszkek, az írásai fikciók, megsértődni, és gyertyát gyújtani (önmagában egy humoros írás miatt) nem szükséges senkinek.

  4. Dékány Csaba szerint:

    Egymillióan szégyenkezzenek, ha vannak, akik mentegetni próbálják az egyáltalán nem fiktív magyar hazafiak becsületének gátlástalan nyílt megsértését!

Hozzászólás

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

I accept the Privacy Policy

Népszerűek

To Top