magvető kiadó keresési eredmények

Elhunyt Kántor Péter

Elhunyt Kántor Péter

A József Attila- és Magyarország Babérkoszorúja-díjjal kitüntetett költő, műfordító halálhírét a Magvető kiadó közölte. Kántor Péter 1949-ben született. 1973-ban az ELTE-n angol-orosz, majd 1978-ban magyar szakon szerzett diplomát. 1973 és 1976 között budapesti középiskolákban dolgozott nyelvtanárként. 1984 és 1986 között a Kortárs munkatársa volt. 1997 és 2000 között az Élet és Irodalom versrovatvezetőjeként tevékenykedett. Verseskötetei:…

2021. július 23. /
, ,
A művészet, az együttműködés és a kihívásokon felülkerekedő kreativitás ünnepe volt a 29. CAFe Budapest Kortárs Művészeti Fesztivál

A művészet, az együttműködés és a kihívásokon felülkerekedő kreativitás ünnepe volt a 29. CAFe Budapest Kortárs Művészeti Fesztivál

Október 9. és 25. között, a 29. CAFe Budapest Kortárs Művészeti Fesztivál 17 napja során fokozott biztonsági előírások közepette több száz kortárs zenei, színházi, könnyű- és világzenei, képzőművészeti és jazzprogram, opera- és táncelőadás, köztük számtalan premier és magyarországi bemutató valósult meg több mint 52 helyszínen, szerte a fővárosban. A fesztivál idején fényfestés borította varázslatos színekbe…

2020. október 31. /
, ,
Közel 5 órás hangoskönyv készült Esterházy Péter művéből – ingyenes

Közel 5 órás hangoskönyv készült Esterházy Péter művéből – ingyenes

Esterházy Péter (1950-2016) író születésének 70. évfordulója alkalmából rendhagyó hangoskönyvet tett közzé kedden a Petőfi Irodalmi Múzeum (PIM) Facebook-oldalán, valamint Spotify- és YouTube-csatornáin. Esterházy Péter Utazás a tizenhatos mélyére című, 2006-ban a Magvető Kiadónál megjelent regényét olvasták fel a PIM munkatársai, így emlékezve a 2016-ban elhunyt Kossuth-díjas író, publicista születésének évfordulójára. Elsősorban olyanokat kért fel…

2020. április 15. /
, ,
A Katona József Színház különleges Költészet napi meglepetése

A Katona József Színház különleges Költészet napi meglepetése

Válogatás a Magvető Kiadó Szép versek 2019 antológiából, a Katona József Színház művészeinek előadásában. A projekt érdekessége, hogy az előadókat, társulatunk összes művészét, a videók elkészítésében színházunk rendezői — Ascher Tamás, Máté Gábor, Székely Kriszta, Zsámbéki Gábor — instruálták. A verseket a társulat színészeire Máté Gábor osztotta ki. A videókat vágta: Török Marcell. Az összes…

Már nyilvános az Aegon Irodalmi Díj idei húszas listája

Már nyilvános az Aegon Irodalmi Díj idei húszas listája

15 éves Magyarország legrangosabb független irodalmi díja, az Aegon Művészeti Díj. A jubileum nemcsak ünneplésre ad okot, hanem a megújulásra is: 2020-tól az Aegon Irodalmi Díj nevet viseli az elismerés és felfrissült logóval népszerűsíti a kortárs irodalmat és az olvasás szeretetét. Átalakult a jelölés, valamint a kiválasztás menete is, de az alapértékek és a független, szakmai szempontok…

2020. január 23. /
, ,
Hárman kerültek be a Petri György-díj fináléjába, de csak egyikük nyerhetett

Hárman kerültek be a Petri György-díj fináléjába, de csak egyikük nyerhetett

A Petri György-díj kuratóriuma december 10-én döntött a 2019. évi díjazott személyéről. Idén három alkotó került a fináléba: Élő Csenge Enikő, Gál Hunor és Vermes Nikolett, akik közül Gál Hunor kapta meg a Petri György-díjat. A Petri-díj kitüntetettje kettős jutalomban részesül: megkapja egyrészt Jovánovics György szobrászművész Petri-bagatell című munkáját, másrészt a Magvető Kiadó megjelenteti a szerző első kötetét. Az idei…

2019. december 19. /
, ,
Krasznahorkai László regénye elnyerte az USA Nemzeti Könyvdíját angolra fordított kategóriában

Krasznahorkai László regénye elnyerte az USA Nemzeti Könyvdíját angolra fordított kategóriában

Krasznahorkai László Báró Wenckheim hazatér című regénye kapta az Amerikai Egyesült Államok egyik legfontosabb irodalmi elismerését, a Nemzeti Könyvdíjat (National Book Award) az idegen nyelvről angolra fordított művek kategóriájában. A regényt Ottilie Mulzet fordításában jelentette meg a New Directions. Az idegen nyelvről angolra fordított művek kategóriáját tavaly hozták létre, idén Krasznahorkai László regénye mellett Khaled Khalifa, Scholastique Mukasonga, Yoko…

2019. november 21. /
, ,
Egy fiatal lány a dzsungelből Rio de Janeiróba kerül gépírókisasszonynak

Egy fiatal lány a dzsungelből Rio de Janeiróba kerül gépírókisasszonynak

Clarice Lispector: A csillag órája Clarice Lispector A csillag órája című regénye minden szabályt áthág, minden várakozást kicselez. A 20. századi világirodalom titokzatos csúcsteljesítménye szeptemberben jelenik meg magyarul Bense Mónika fordításában. A csillag órája a brazil írónő egyik legjelentősebb regénye, amelyben ellenállhatatlan rafinériával, lenyűgöző váltásokkal bontakozik ki egy banális történet, és minden mondat másfelé kanyarodik,…

2019. szeptember 14. /
, ,
Dedikálások a Könyvfesztiválon – időpont, helyszín és név szerint

Dedikálások a Könyvfesztiválon – időpont, helyszín és név szerint

A 26. BUDAPESTI NEMZETKÖZI KÖNYVFESZTIVÁL DEDIKÁLÁSAI 2019. április 25–28., Millenáris Jó tanács! A böngésződ keresőjével könnyedén megtalálhatod a kiadót, szerzőt, könyvcímet! Fontos! A dedikálások helyszíneit a következő négy térképen találod: Április 25., csütörtök Standokon zajló dedikálások 12.00–19.00 G4 stand Maratoni dedikálás Leda D’Rasi, Mason Murray, Marie M., Robin O’Wrightly, Renáta W. Müller és Krencz Nóra…

2019. április 22. /
, ,
Karl Ove Knausgard lesz a Könyvfesztivál díszvendége + 400 program

Karl Ove Knausgard lesz a Könyvfesztivál díszvendége + 400 program

Négy nap alatt mintegy 400 programmal, könyvbemutatókkal, dedikálásokkal, ismeretterjesztő előadásokkal és képregénykészítéssel várja a közönséget április 25. és 28. között a 26. Budapesti Nemzetközi Könyvfesztivál a fővárosi Millenáris Parkban. Gál Katalin, a Magyar Könyvkiadók és Könyvterjesztők Egyesülésének elnöke úgy tájékoztatott, hogy a fesztivál díszvendég országa Norvégia, díszvendég írója Karl Ove Knausgard lesz. Most először fordul…

2019. április 22. /
, ,
Ebből a 10 könyvből kerül ki idén az Aegon Művészeti Díj nyertese

Ebből a 10 könyvből kerül ki idén az Aegon Művészeti Díj nyertese

Rengeteg történet versben és prózában – játékosság, szabadság, fantázia, változatos történelmi idők és kultikus helyszínek  – ilyen az év legjobban várt irodalmi listája. Tíz szerző, tíz mű versenyben: kié lesz idén az Aegon Művészeti Díj, a vele járó 3 millió forint és estek, fellépések sora?   Költő legelső regényével, író tizenöt évnyi novellával, vagy egy hatszáz…

2019. február 13. /
, ,