+ Irodalom

Magyarország helyzete az egész világ botrányává lett

Sok olyan pontja akad az elmúlt évszázadok történetének, amikor ez a mondat nem túlzás. Bibó megmondja…

Bibó megmondja – Corvina Kiadó, 2019 – válogatta és az előszót írta Király Levente – 280 oldal, keménytáblás kötés védőborítóval – ISBN 978-963-1365-88-7

Bibó Istvánt elsősorban politikai gondolkodókét „ismeri” a többség. Pontosabban az előbb emlegetett többség inkább csak Bibó István nevét ismeri, meg (legfeljebb) néhány rövidke idézetet tőle. Persze, ez is sokkal több, mint ami egyéb jelentős magyar gondolkodónak jutott, de – fontosságához mérten – mégis végtelenül kevés.

Bibó István legfontosabb ismérve a gondolkodás tisztességének radikális őrzése, s ennek akár a gyakorlatba való átültetése is. (Kézenfekvő példa erre 1956-os tevékenysége…)

Bibó István gondolkodó tisztessége kristálytisztán áll bárki előtt, aki elolvas tőle legalább néhány bekezdést. Éppen ezért meglepő, hogy Bibó írásai sokkal kevésbé állnak a mai közgondolkodás homlokterében, mint amennyire ez szükséges lenne.(Tükörbe nézni nem könnyű.)

„Demokratának lenni annyi, mint nem csak egy mondatot ismerni Bibótól.” (Marabu)

Bibó példakép…

…kellene, hogy legyen. Hiszen józan gondolkodása úgy is, akkor is egyedül álló, ha szemérmesen hallgatunk arról, hogy közeli rokonságába tartozott az a Bibó Dénes, aki a Prónay-féle bűnbanda egyik jellemző, szadisztikus hajlamú figurájának számított 1919-ben. (Bár Bibó István kapcsán viszonylag ritkán merül fel ez az adalék, s a könyv előszavában sincs róla szó, én mégis fontosnak érzem. Akkor, amikor érteni szeretnénk, miként lett Bibó István az, ami/aki…)

„Ebben a helyzetben egyet lehet csinálni: megállapítani és elvállalni a felelősség reánk eső, személyes részét. Megállapítani pl. azt, hogy mindaz, amit e sorok írója akár lelkiismeretből, akár kérésre segített vagy segíteni próbált, milyen siralmasan és szánalmasan kevés, mennyire mögötte marad annak, amit kellett és amit lehetett volna, mennyire meg van terhelve sok hiábavaló óvatossággal és jóra való restséggel, mennyire hiányzott belőle az, hogy a jóakarat megéreztetésének az igyekezetén túlmenően, mindenestül vállalja egy-egy hozzá forduló gondját, és kezébe vegye a megmentését, és az esetleges kockázatokba is mennyire inkább csak belecsúszott, mintsem szembement volna velük. Szükséges, hogy mindenki megcsinálja magának ezt a mérleget, s a hangsúlyt ne arra helyezze, hogy mik az érdemei vagy a mentségei, s ezek hogyan egyenlítik ki a vétkeit vagy a mulasztásait; hanem egyszerűen csak arra, hogy mi mindenért felelős, vagy mi mindennek a felelősségében részes. Így talán utóbb mégis kialakul egy tisztább, bátrabb és a felelősséggel inkább szembenéző, együttes nemzeti számvetés is.” [171.o.]

– írja Bibó a Zsidókérdés Magyarországon 1944 után című tanulmányban, s miközben ezeket az egyértelmű mondatokat olvassuk, nem lehet, hogy nem érezzük a felelősségvállalás elmaradása feletti fájdalmat. Ráadásul 1948 óta mennyi-mennyi olyan dolog történt, amit csak a Bibó által jelzett módon lehetne (lehetett volna) rendezni.

A Király Levente által válogatott Bibó-kötet – mostanra ez egyértelműen kirajzolódik – egy markáns arculatú sorozat része. Ennek első kötete volt az ADY MEGMONDJA, amiről itt írtunk: Ady Endre feltámadt, és ott folytatja, ahol abbahagyta. A második, talán kevésbé sikerült válogatás a HOFI MEGMONDJA volt, s most, a harmadik kötettel, Bibó Istvánnal sikerült visszakapaszkodni az eredetileg kitűzött szintre.

Király Levente hasznos munkát végzett: azzal, hogy a most közölt Bibó-szövegeket megszabadította a mai olvasó számára nehézséget okozó ismétlésektől, lehetőséget adott az őszinte rácsodálkozásra. Miszerint Bibó István gondolatai akkor is – annak ellenére is – időszerűek, ha kevesen olvassák. Illetve reményeink szerint: eddig kevesen olvassák. Ez a kötet, jó esetben amolyan „kapudrog” lehet, aminek fogyasztása ráveheti a fogyasztót arra, hogy keményebb anyaghoz (*) nyúljon. (Ez akkor is igaznak tűnik, ha időközben a kapudrog-elmélet a kannabisz esetében megdőlt.)

A kötet olvasható méretűre fazonírozott tanulmányai (öt tanulmány, és három szöveg függelékben) megcsillantják mindazt, ami miatt érdemes volna ma is Bibót olvasni.

Bibó látnok volt!

No, nem abban az értelemben, hogy látta azt, hogy merre halad a világ a jövőben. Hanem ennél sokkal érdekesebb formában: Bibó István azt látta, hogy merre kellene haladnia a világnak, Európának és azon belül Magyarországnak ahhoz, hogy kijusson a zsákutcából.

A kötetben szereplő szövegek azért is döbbenetesek, mert – és itt jön a furcsa látnokság! – abból, amit Bibó István fontosnak és elengedhetetlennek gondolt… na, abból szinte semmi nem történt meg! A sokak számára érthetetlen meg-nem-történés és a mai helyzet magyarázata így szükségszerűen – a maga teljes aktualitásában – ott világít Bibó szövegeiben. Csak olvasni kellene: itt az alkalom! Bibó megmondja…

(*)A válogatás alapjául a Magvető Kiadó és az MTA Történettudományi Intézet
közös kiadásában megjelent, négykötetes
Bibó István: Válogatott tanulmányok című kiadványa szolgált.
(Megjelenés ideje: I–III: 1986; IV: 1990).

Magyarország helyzete az egész világ botrányává lett
Kattints ide a hozzászóláshoz

Hozzászólás

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Népszerűek

To Top