+ Irodalom

Elhunyt Kántor Péter

fotó: Valuska Gábor

A József Attila- és Magyarország Babérkoszorúja-díjjal kitüntetett költő, műfordító halálhírét a Magvető kiadó közölte.

Kántor Péter 1949-ben született. 1973-ban az ELTE-n angol-orosz, majd 1978-ban magyar szakon szerzett diplomát. 1973 és 1976 között budapesti középiskolákban dolgozott nyelvtanárként. 1984 és 1986 között a Kortárs munkatársa volt. 1997 és 2000 között az Élet és Irodalom versrovatvezetőjeként tevékenykedett.

Verseskötetei: Kavics (1976), Halmadár (1981), Sebbel-lobbal (gyerekversek, 1983), Grádicsok (1985), Hogy nő az ég (1988), Napló 1987-1989 (1991), Fönt lomb, lent avar  (1993), Mentafű (válogatott versek, 1994), Búcsú és megérkezés (1997), Lóstaféta (2002), Trója-variációk (2008), Kétszáz lépcső föl és le (gyerekversek, 2005), Megtanulni élni – Versek 1976-2009 (2009), Köztünk maradjon (2012), Valahol itt – Versek, 2012–2017 (2017), Jég-öröm (2019).

Verseit több nyelvre lefordították. Több nemzetközi költői fesztiválon szerepelt Európában, az Amerikai Egyesült Államokban, Afrikában, Kínában. A brémai muzsikusok című gyermekdarabját 1999-ben a Stúdió K mutatta be (Fodor Tamás rendezte).

„Ha esik, ha fúj, lemegyünk a partra,
és vízre tesszük a csónakot,
és húzunk a nagy vizen felfelé,
húzunk az örök nyár felé,
s egy felhőt keresünk az égen, s látjuk,
fenn lebegnek a fák csúcsa felett,
ezüstösen, mint a szálló ökörnyál,
foszló, szakadozott igenek és nemek,
és húzunk tovább, húzunk felfelé,
csillog a víz, és vár ránk az örök nyár.”

(Részlet Kántor Péter Vízjelek című verséből)

Kattints ide a hozzászóláshoz

Hozzászólás

Az e-mail-címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

I accept the Privacy Policy

Népszerűek

To Top