+ Irodalom

Együtt bűnösnek lenni is könnyebb – még akkor is, ha a bűn másoké

A Hazátlanok című regény véres, kegyetlen… és igaz. Az igazságtalanságról szól. Vajon a múlttal való szembenézés megváltoztathatja a jövőt?

Kováts Judit: Hazátlanok – Magvető Kiadó, 2019 – 408 oldal, keménytáblás kötés védőborítóval – ISBN 978-963-1438-42-0

A ki nem mondott szavak, az el nem mesélt történetek, az elhallgatott fájdalmak majdnem olyan mérgezők, mint a nyílt hazugságok. Valakinek a fájdalmas történeteket is el kell mondania, mert az eltitkolt-elhazudott fájdalom akkor is a miénk, ha azt hisszük nincs hozzá közünk. Valakinek a fájdalmas történeteket is el kell olvasnia…

A Hazátlanok című regény arról mesél, ami egy felvidéki cipszer lánnyal
és a családjával történt a második világháború alatt és után.

„Lilli Harmannak hívnak, születtem 1927. november 1-jén, anyám Hilda Wolf, apám Daniel Hartmann ügyvéd, lakunk a Bástya utca 32.-ben, azonkívül, hogy német vagyok, nem követtem el semmit, mégis borzongok, s olyan hangosan dobog a szívem, hogy hallani vélem…”

Foglalja össze a helyzetet a történet mesélője, akit származása miatt a keleti front közeledte, s a partizánok támadásai elől társaival együtt kimenekítettek Ausztriába, majd Bajorországba, ahonnan a háború vége után megpróbáltak Olmützön át hazatérni Késmárkra…

Csak éppen az a „haza” nem létezett már!

Hiába nem tehet egy tizenéves lány a nemzetiszocialisták bestialitásáról, a mindenkit maga alá gyűrő történelem soha nem azt nézi, hogy ki bűnös és ki ártatlan. A történelem és a kisember összeütközéséből mindig a kisember kerül ki vesztesen. Lili Hartmann – és ebben az esetben mindegy is, hogy ez „csak” egy regény – sorsa egy a sorsok közül, melyek kapcsán nincs értelme az igazságosságról gondolkodni. Lilli Hartmann – mint személy – pont olyan áldozat, mint a második világháború zsidó áldozatai. A sors gúnyos fintora, hogy története nagyjából ugyanazokon a helyszíneken zajlott, hiszen a felszabadított zsidó gyűjtőtáborok pont „megfeleltek” a bosszú elől menekülni képtelen németeknek… és magyaroknak.

„Szlovákia tele táborokkal, hogy nekünk miért pont a leghírhedtebb jutott, sejtelmünk sincs. talán hogy messzebb legyünk a szlovák ismerősöktől, mert ott, ahol egy mondatot németül kezdenek, szlovákul folytatnak és magyarul fejeznek be, dekrétumokkal nem lehet elérni, hogy valakit csupán azért, aminek született, gyűlöljenek.”

Nem spoilerezném tovább a regényt, hiszen a szenvedést követő szenvedés, a kiszabadulás reménye és az azt követő csalódás nem lehet egy összefoglaló szösszenet témája (ezért íródott a regény). Inkább azt keresem – magamban és általában –, hogy

miért kell elolvasni egy ilyen szenvedéssel teli szöveget?

Egyrészt, talán azért, mert attól, hogy nem tudunk – nem akarunk tudni – róla, az ilyen dolgok megtörténtek a múltban, s ha (talán) nem is ezen a tájon, de megtörténnek nagyjainkban is. Az, amit a hírekben hallunk a háború elől elmenekülő tömegekről, közelről nézve ugyanúgy az egyes emberek szenvedéséről szól, mint a Hazátlanok.

Másrészt, a Hazátlanok pont attól nagyszerű, hogy az embert környező világ átalakulásának személyes következményeit, a hétköznapokat mutatja be – érzékletesen, aprólékosan, és egy percig sem unalmasan.

A Hazátlanok egy szembesítő-könyv,

egy olyan könyv, ami – ha eljut odáig – meg fogja osztani a mai szlovákokat, de ha olvasnának ilyesmit, akkor hatna akár azokra is, akik manapság kerülnek a túlhabzó nacionalizmus kelepcéjébe. Mindegy, hogy melyik oldalon.

A Hazátlanok, azért is fontos, mert szemben sok hasonló témájú könyvvel – nem felhánytorgatás, nincs és nem is lehet benne revans-szándék. Egészen megrendítő, és elképesztően okos döntés a szerző részéről, hogy egy felvidéki német/cipszer családot állít a középpontba, nem pedig egy felvidéki magyar családot!

Azt gondolom, itt K-Európában akkor lesz rend, s akkor gyógyulhatnak a sebek, ha az ilyen regények úgy (is) megszülethetnek, hogy nem a közvetlen érintettség íratja őket. Ha a holokauszt-történetek nem csak a zsidóknak fognak fájni, s Trianon következményein nem mi, magyarok sóhajtozunk… Ha Magyarországról (is) kitelepített németek hiányát saját hiányunknak érezzük.

„…ott, ahol egy mondatot németül kezdenek, szlovákul folytatnak és magyarul fejeznek be, dekrétumokkal nem lehet elérni, hogy valakit csupán azért, aminek született, gyűlöljenek.”

Az pedig, aki homogén nemzetállamról álmodik itt, a Kárpát-medencében, vagy bolond, vagy gonosztevő.

***

Sokadrészt nekem, személy szerint azért (is) fontos a Hazátlanok,
mert az én nagyszüleimet is kiebrudalták a Felvidékről, ők is megsínylették a földönfutóvá válást,
megszenvedték az újrakezdést. De közel sem annyira, mint a Hazátlanok hősei szereplői.
(Az ilyen történetekben, ha igazak, a legritkább esetben vannak hősök.
Emberek vannak, akiket hajt a túlélés vágya és az újrakezdés reménye.)

Együtt bűnösnek lenni is könnyebb – még akkor is, ha a bűn másoké
Kattints ide a hozzászóláshoz

Hozzászólás

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Népszerűek

To Top