müpa keresési eredmények

A szilaj szerelmi boldogság zenéje – ünnepi koncertek Bartók Béla születésnapján

A szilaj szerelmi boldogság zenéje – ünnepi koncertek Bartók Béla születésnapján

A hétvégi Bach-születésnap után most „a négy B” (Bach, Beethoven, Brahms, Bartók) utolsó tagja, Bartók Béla születését ünnepeljük. Ráadásul kerek évforduló az idei: 140 éve született az a szerző, aki alapvetően határozta meg a 20. század zenéjét – nemcsak hazájában, Magyarországon, hanem az egész világon is. A Müpa Home felületén lehet majd megnézni azt az…

Húsvéti hangolódás Mendelssohn Éliás oratóriumának közvetítésével

Húsvéti hangolódás Mendelssohn Éliás oratóriumának közvetítésével

„Sohasem részesültem még ily kifogástalan bemutatásban, sohasem fogadtak még ilyen kitörő lelkesedéssel” – vélekedett Félix Mendelssohn az Éliás oratórium bemutatója után, amelyet mintegy kétezer főnyi közönség hallgatott végig a Birmingham-i Zenei Fesztiválon. A hallgatóság túláradó lelkesedésében nyolc részlet ráadását követelte ki a zenekartól. A sokak által a 19. század legjobb oratóriumának tartott, Illés próféta életét…

Elkészült a Bartók Tavasz fesztivál programja

Elkészült a Bartók Tavasz fesztivál programja

Április 2-ától világsztárokkal, ősbemutatókkal, idén rendhagyó, streamelt formában, online platformokon várja a közönséget az első Bartók Tavasz Nemzetközi Művészeti Hetek Vaszilij Petrenko és a Royal Philharmonic Orchestra, Kurtág György, Sir John Eliot Gardiner és az English Baroque Soloists & Monteverdi Choir, a Kelemen Kvartett, René Jacobs és a Kammerorchester Basel, a Makám, a Forte Társulat,…

Ritkaság az online térben: Baráti Kristóf és Várjon Dénes közös élő koncertje

Ritkaság az online térben: Baráti Kristóf és Várjon Dénes közös élő koncertje

A Müpa Home online sorozatában ismét különleges, a megszokottól eltérő hangversenyre kerül sor, amelyet otthonunkból élvezhetünk február 23-án 19.30-kor. „Egy vacsora, amelynek minden fogása torta! De milyen üdítően különbözőek!” – írja a Müpa ajánlója a közönség nélkül előadott, online sugárzott koncertről, amelyen három rendkívüli szépségű versenyművet hallhat a közönség. A klasszikus felépítésű hangversenyek többnyire egy…

Kurtág György 95. születésnapját ünnepeljük négy napon át

Kurtág György 95. születésnapját ünnepeljük négy napon át

Kurtág György 95 éves. A világhírű magyar zeneszerző születésnapját négy estén át ünnepli közösen a Budapest Music Center, a Zeneakadémia és a Müpa, a közönség pedig online követheti a Kurtág 95 fesztivál ingyenes, élőben közvetített eseményeit. A Müpa Home online felületén nézhető, február 20-i koncerten korábban soha nem látott, bensőséges rövidfilmek révén kerülhetünk még közelebb…

Halála előtt még üzenetet küldött Chick Corea a világnak

Halála előtt még üzenetet küldött Chick Corea a világnak

Meghalt 79 éves korában Chick Corea amerikai dzsesszzongorista és zeneszerző – közölték a zenész honlapján. Karrierje több mint öt évtizedet ölelt fel, utolsó albuma 2020-ban jelent meg. Ő a negyedik a legtöbb Grammy-díjra jelölt a zenészek rangsorában 65 jelöléssel, ebből 23 alkalommal nyert is. Corea február 9-én hunyt el a rák egy ritka fajtája következtében.…

2021. február 13. /
, ,
Ingyenes online koncertet ad a Nemzeti Filharmonikus Fehér éjszakák címmel

Ingyenes online koncertet ad a Nemzeti Filharmonikus Fehér éjszakák címmel

A Nemzeti Filharmonikus Zenekar Fehér éjszakák című hangversenye szerdán a Müpa honlapján és YouTube-csatornáján díjmentesen tekinthető meg. A koncerten Jean Sibelius Valse triste című alkotása és d-moll hegedűversenye, valamint Edvard Grieg Peer Gynt című művének részletei szólalnak meg Rajna Martin vezényletével. A műsor első száma, Sibelius Valse triste-je a haldokló édesanyja betegágyánál virrasztva álomba merülő…

2021. február 2. /
, ,
Döntött a zsűri és a közönség: ők a legjobbak az idei Jazz Showcase fellépésein

Döntött a zsűri és a közönség: ők a legjobbak az idei Jazz Showcase fellépésein

Vasárnap tizennegyedik alkalommal járták át a jazz hangjai a Müpa tereit, virtuálisan és élőben is. A Jazz Showcase idén a pandémiás helyzetre való tekintettel különleges körülmények közt került megrendezésre: a tehetségbörze fiatal zenekarainak előadását felvételről, míg az egész napos jazzélmény tetőpontját jelentő gálakoncertet már élőben követhették a nézők. A Müpa a hazai kultúrintézmények közül szinte…

2021. január 26. /
, ,
Akkor járunk jól, ha mindent inspirációként fogunk fel – a Jazz Showcase-ről

Akkor járunk jól, ha mindent inspirációként fogunk fel – a Jazz Showcase-ről

Klasszikus swing, spoken word, verszene, improvizáció, funk: január 24-e a jazz napja lesz a Müpában és az online térben. Hat fiatal magyar együttes mutatkozik be a Jazz Showcase válogatásában, hogy megismertesse a nézőket a műfaj legfrissebb irányzataival, újító kifejezésmódú stílusaival. Délután kettőkor kezdődik az első koncert, és egészen késő estig tart majd a változatos örömzenélés,…

Hatalmas online ünnepség lesz Fischer Iván 70. születésnapjára

Hatalmas online ünnepség lesz Fischer Iván 70. születésnapjára

Interneten közvetített koncertösszeállítással készül Fischer Iván 70. születésnapjára a Budapesti Fesztiválzenekar (BFZ), az amszterdami Concertgebouworkest és a Konzerthausorchester Berlin. Január 20-án tölti be hetvenedik életévét Fischer Iván világhírű karmester, aki a Kocsis Zoltánnal együtt alapított Budapesti Fesztiválzenekar zeneigazgatói pozíciója mellett az amszterdami Concertgebouworkest tiszteletbeli vendégkarmestere és a Konzerthausorchester Berlin tiszteletbeli karmestere. A három neves együttes…

2021. január 18. /
, ,
Nézőrekord az Átlátszó Hang Újzenei Fesztiválon – nem késő bekapcsolódni

Nézőrekord az Átlátszó Hang Újzenei Fesztiválon – nem késő bekapcsolódni

A vírushelyzet miatt az online térbe kényszerült Átlátszó Hang Újzenei Fesztivál több, mint tízezer nézőt vonzott a január 8-i zeneakadémiai nyitókoncertjére, de rendkívül népszerűek a rendezvénysorozat weboldalára folyamatosan felkerülő zenei játékok is. Félidei hírmondó. A fizikai és kulturális határokon átívelő, nemzetközi együttműködésekkel tűzdelt Átlátszó Hang Fesztivál megmutatta, hogyan lehet kihozni a legjobbat a vírus szülte…

2021. január 13. /
, ,
Káel Csaba: Sokat tanultunk összetartásról, az egymás iránti felelősségről

Káel Csaba: Sokat tanultunk összetartásról, az egymás iránti felelősségről

A nehézségek ellenére a Müpa számtalan digitális fejlesztést, új programokat valósított meg a 2020-as évben – mondta el Káel Csaba vezérigazgató, kiemelve: az idén is a munka folytatása a céljuk, koncertjeik továbbra is élőben, ingyenesen követhetők az intézmény online platformjain. A Müpa január 31-ig nem fogad látogatókat, ám a Bartók Béla Nemzeti Hangversenyteremben nézők nélkül…

2021. január 10. /
, ,
Élő szerenádot ad ma este a Nemzeti Filharmonikusok

Élő szerenádot ad ma este a Nemzeti Filharmonikusok

A Nemzeti Filharmonikusok „Szerenád-est a Nemzeti Filharmonikusokkal” címmel kezdi meg a 2021. évet. A zenei est 19.30 órától a Müpa Bartók Béla Nemzeti Hangversenyteremben lesz megtartva, amelyet élő stream közvetítéssel kényelemben, otthonról lehet meghallgatni. Az előadás megtekinthető a Müpa honlapján és YouTube-csatornáján.https://www.mupa.hu/program/komolyzene-opera-szinhaz/szerenad-est-a-nemzeti-filharmonikusokkal-2021-01-08_19-30-mupa-home A szórakoztató hangvételű, többtételes klasszikus művek karmester nélkül szólalnak meg. Az élő közvetítés során elhangzik…

2021. január 8. /
, ,
Graffitik, amelyek 20 milliós kárt okoztak

Graffitik, amelyek 20 milliós kárt okoztak

Idén több mint 20 millió forintos kárt okoztak a graffitisek a vasútnak, a járművek külső és belső faláról tízezer négyzetmétert meghaladó felületről kellett firkákat eltávolítani. Az előző évekhez képest javuló tendencia tapasztalható. November végéig 1385 jármű belső felületeiről csaknem 7000 négyzetméternyi firkálást kellett letisztítani, ez a tavalyinak a négyötöde. Az idén 262 vasúti járművön majdnem…

15 év kihagyás után kezdett el újra zeneszerzéssel foglalkozni Thomas Kornél

15 év kihagyás után kezdett el újra zeneszerzéssel foglalkozni Thomas Kornél

Két kategóriában is díjat kapott Thomas Kornél a Müpa Zeneműpályázatán; a karmester-zeneszerzőt szóló- és kamarazenei, valamint kamarazenekari és kamaraszimfonikus művek csoportjában is elismeréssel jutalmazták. Thomas Kornél, az új karmesternemzedék tehetséges képviselője 15 év kihagyás után kezdett el zeneszerzéssel foglalkozni. A művész már gyerekkorában foglalkozott zeneszerzéssel. Középfokú zeneszerzés és karvezetői tanulmányait a Szent István Király Zeneművészeti…

2020. december 25. /
, ,
Jön a Recirquel karácsonyi sikerprodukciója, a Kristály

Jön a Recirquel karácsonyi sikerprodukciója, a Kristály

Az ünnepek alatt is folytatódik a Müpa Home – A képernyőkön tér vissza a karácsonyi időszak legnépszerűbb újcirkusz-produkciója, a Kristály A Müpa számos meglepetéssel készült decemberre, hogy egész évben hűséges közönsége 2020 utolsó hónapjára se maradjon művészet nélkül. December elsején indult rendhagyó adventi kalendáriumukban egészen szentestéig mindennap egy-egy digitális tartalom válik elérhetővé a Müpa honlapján,…

2020. december 23. /
, ,
Új világot nyitott előttem a színezőkönyv

Új világot nyitott előttem a színezőkönyv

Emlékeimben kutatok, mikor is történhetett, hogy már igencsak felnőtt fejjel azzal álltam elő, hogy karácsonyi ajándékként egy színezőkönyvnek örülnék a legjobban. Egy nehéz időszakon mentem épp keresztül, és olvastam néhány cikket arról, milyen jótékony hatásai vannak ennek a meglehetősen kreatív elfoglaltságnak. Ez még az én számomra is vonzó lehetőségnek tűnt, mert a rajzolást, és az…

Szász Attila: Ezt a kis karácsonyi filmet szívesen kibővíteném nagyjátékfilmmé

Szász Attila: Ezt a kis karácsonyi filmet szívesen kibővíteném nagyjátékfilmmé

A Müpa virtuális adventi kalendáriumának hatodik ablaka mögött rejtőző karácsonyi kisfilm a zene és a művészet felemelő erejét mutatja meg. A megható, könnyes-mosolygós alkotás egy kislány és egy mágikus hangversenyzongora különleges barátságát meséli el, és az ünnepi időszakba is elhozza azt varázslatot, amelyet a Müpa programjai jelentenek egész évben a közönségnek – online és offline…

Művészetre nevelés iskoláskorban: miért fontos?

Művészetre nevelés iskoláskorban: miért fontos?

A okostelefonoknak és a világhálónak köszönhetően a mai kisiskolások hihetetlen mennyiségű információval találják magukat szembe nap mint nap. Milyen programok működhetnek esetükben leginkább, milyen varázslat kell ahhoz, hogy valóban bevonódjanak, és őszinte rajongással adják át magukat a kultúrának, a zenének? Ebben a rendkívüli évben minden szempontból felértékelődött a kultúra, a zene, a színház szerepe, hiszen…

2020. december 15. /
, , ,
A világ bármely táján együtt ünnepelhetünk a Pannon Filharmonikusokkal

A világ bármely táján együtt ünnepelhetünk a Pannon Filharmonikusokkal

December 11-én a Müpa felkérésére Budapestről, a Bartók Béla Nemzeti Hangversenyteremből jelentkezik online a pécsi zenekar. Emlékül című ünnepi koncertjük az élő közvetítés segítségével szinte bárhonnan követhető. Az ünnep apropója egy kettős évforduló: december 9-e jeles nap a zenekar és a zenebarátok számára, e napon csendült fel tíz évvel ezelőtt az első nyilvános hangverseny a…

2020. december 10. /
, ,